• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Hónap akváriuma A 160-as

És mi adta azt a 10000lm-t? A gyári adatok szerint volt annyi vagy mérted?
Ha fénycső volt, akkor újkorában és a legjobb reflektorral is kb. 70%-át adja a gyári értéknek és ez csak romlik.
A ledeknél meg azt hazudnak amit akarnak. Én vettem olyan ledszalagot, ami a felét tudta a gyári értéknek, ráadásul nagyon hamar tovább csökkent a fényereje, hiába volt alumínium hűtőbordán.

Tapatalkkal küldve az én D5503 eszközömről

Ledek adták. Semmi tudományos mérés, gyári adatok alapján mondtam, de kicsit le is számoltam belőle. De teljesen mindegy mert brutális a fénye :D
 
Erről még nem hallottam. Hogy is tud elszállni a kálium, az Easy Carbotól?

Tapatalkkal küldve az én D5503 eszközömről

A táp káliumja és a neptunos liqui carbo plusz káliumja kicsit sok lett együtt. Több embertől is hallottam, hogy belefutott a dologba.

Bocs, előbb rosszul ìrtam a nevét.
 
Utoljára módosított:
Na, így terjed a hülyeség.
Valaki véletlenül vagy meggondolatlanságból téves információt közöl, amit néhányan tényként értelmeznek és elkezdik osztani az észt.
Na, ezért nem mindegy, mit írunk le.
Sokszor oltári nagy marhaságok látnak napvilágot így.
Persze ezt egy gyakorlott fórumozó tudja és fentartásokkal kezeli az olvasottakat, de egy újonc issza a szavainkat és mindent elhisz, így teljesen összezavrodik és csinálja a sok hülyeséget.
Szóval minden fórumozónak van felelőssége, ha közöl valamit.
Ne vedd bántásnak, csak figyelem felkeltésnek szántam.

Persze, tök jogos, igazad is van. Javìtottam, hogy ne legyen belőle galiba. Azért ez is benne van, hogy nem kell mindent elhinni, amit olvasunk :)
 
A táp káliumja és a neptunos liqui carbo plusz káliumja kicsit sok lett együtt. Több embertől is hallottam, hogy belefutott a dologba.

Én nagyon szeretem ezt az ábrát, mivel nagyon jól szemlélteti a tápanyagok kölcsönhatásait. Minden fontos növényi tápanyag rajta van az ábrán, így a kálium is, a maga antagonista, és szinergista párjaival. Szinte kimondhatjuk, hogy minden mindennel összfügg, ez alól a kálium sem kivétel. Ugyanúgy túl lehet adagolni. "jóból is megárt a sok". Nem megfelelő arányok esetén a tapasztalatok szerint első körben a foszfort "üti ki", ha túl sokat adagolunk belőle. A kalciumra és magnéziumra ritkábban van ráhatása, de előfordulhat.

Sokan számoltak be javulásról az extra sok kálium adagolás abbahagyásakor.

mulders2.jpg
 
Engem viszont az érdekelne, hogy hogyan sikerül túladagolni a káliumot/miért éppen a káliumot. Liqui Carbo-t nem adagoljuk túl ugye, mert az élőlényekre nézve nem egészséges. Ha Plantert adagolnám túl, szerintem hamarabb jelentkeznének az egyéb elemek -pl. Vas- miatti gondok, Macro-nál szintúgy ez a tippem, magas Nitrát hamarabb okozna gondot. Gyári adagot adva pedig nem hiszem, hogy sok lenne a Kálium, nyilván úgy van beállítva a tápcsalád, hogy megfelelő legyen. Hol hibázik az én gondolatmenetem, vagy mi az, amire nem gondoltam?
Pontosan mennyi is volt az a magas Kálium?
 
Gyári ajánlás szerint adagoltam. Felhagytam a liqui carboval, megszűnt az algaproblémám. Pendulum kollega ebben sokkal kompentesensebb, én azt ìrtam amit következtettem és tapasztaltam.
 
Utoljára módosított:
Liqui Carbo-t nem adagoljuk túl ugye, mert az élőlényekre nézve nem egészséges

Gyári adagot adva pedig nem hiszem, hogy sok lenne a Kálium, nyilván úgy van beállítva a tápcsalád, hogy megfelelő legyen. Hol hibázik az én gondolatmenetem, vagy mi az, amire nem gondoltam?
Pontosan mennyi is volt az a magas Kálium?

A liqui carbóban nagyságrendileg azonos mennyiségű kálium van/volt(talán már volt, legutolsó értesüléseim szerint le lett véve a panaszok miatt), mint a TF makróban(makró 27g/l, liqui 20g/l). A TF planter + makróval közel ugyanannyi nitrátot adtál, mint káliumot. A liqui rádobott majdnem egy makrónyit, ha 1/1/1-ban adtad a három tápot. Ez a panasz főleg lowtechben volt ,mivel ott a makrót csökkentett adagban adjuk, és úgy már a sok kálium tudta bántani a foszfát felvételt. Hogy értsd, a Tf makró aránya kb. 9-1-7/8. A planterrel lesz kb 9-1-8/9(pontos értékek nincsenek a fejemben). Erre rájön a liqui 20 g/l káliumja, akkor bizony széppen túl tudod adagolni, ha nincs vas, és foszfor "párja". A negatívban lévő nitrát ilyenkor lassabb növekedést, és erősebb színeket okoz, hiánytünetet ritkán. Vas és foszfor nélkül viszont kibillensz az egyensúlyból, és jön a hiánytünet. Ez zajlott le sok embernél.
 
Nekem 8000lm van a 150 -es akvárium fölött és az is csak 60%-on megy napi 8 órában.
Kíváncsi vagyok, nálad mi válik majd be.

Tapatalkkal küldve az én D5503 eszközömről
Helyesbítek. 10000lm, ha lehet hinni a gyártónak. A méréseim szerint kb. annyi, de lehet, hogy kicsit kevesebb.

Tapatalkkal küldve az én D5503 eszközömről
 
Helyesbítek. 10000lm, ha lehet hinni a gyártónak. A méréseim szerint kb. annyi, de lehet, hogy kicsit kevesebb.

Tapatalkkal küldve az én D5503 eszközömről

80%on megy a lámpa, de ìgy is bubizik minden mint az őrület.

Más:

A fákat mennyi ideig kéne súlyozni? Nagyon levenném a köveket.
 
80%on megy a lámpa, de ìgy is bubizik minden mint az őrület.

Más:

A fákat mennyi ideig kéne súlyozni? Nagyon levenném a köveket.
Ha már nem akar feljönni magától akkor már nem kell. Nekem 1 hét múlva már nem kellett. A taknyosodást sem kell törölgetni. Algázók, garnélák szépen lepucolják.

Tapatalkkal küldve az én D5503 eszközömről
 
Ismét hoztam pár telós részletet :)

af3491e19ac2779d8de2c9c5cc8eccdf.jpg
fae482873c17a5ead582d197f833e5f1.jpg
13f68c8cd45c56d20493fb7ea13390e0.jpg
dc9a08faf00c8d19b25c143f71657552.jpg

1820230ff162d521dcc8e0ba01af054b.jpg
b4f1cd6769f64f3ce3f559c9d820cc80.jpg
3b6da5ed579a5fa5e822063c5bf1aa39.jpg
c368c0dbc5e284ddf15731d1df95448e.jpg
 
Hasonló topikok

Back
Oldal tetejére