• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

54l növényes újratelepítése

nexuspolaris

Új regisztrált
Ez az első bejegyzésem a fórumban, eddig csak olvasgattam, mit hogyan is kellene csinálnom.
Tavaly januárban vásároltam egy 54l-es szettet, előtte soha nem volt akváriumom, így erősen kezdőnek számítok akvarisztika terén. A közel két év alatt, amióta megvan az aki, sok örömöm leltem benne, de volt, hogy okozott bosszúságot is, amikor először megjelent a fekete ecsetalga, amit szerencsére sikerült kiirtanom (Protalon 707 nálam bevált), aztán helyette jött egyfajta barnaalga, amit szerencsére könnyen el tudok távolítani a növényekről, és az akváruim faláról, de néhány nap után mindig visszatér. Ez a probléma a mai napig is fenn áll. A halállományom is eléggé megfogyatkozott.
Most úgy döntöttem, hogy újra kezdem az egészet, és körültekintőbben fogok hozzá az akvárium telepítéséhez és gondozásához.
Ehhez várnék segítséget, tanácsokat is tapasztalt akvaristáktól.

Szóval adott egy 54l-es akvárium, az alábbi felszereltséggel:
Szűrés: Eheim 2007 belsőszűrő
Fűtés: Jager 50W automata fűtő
Világítás: 1x15W T8
Dekoráció:vasfa
Aljzat:közepes méretű kavics

Növények:
Cryptocoryne wendtii 'green'
Cryptocoryne crispatula
Hygrophila corymbosa
Echinodorus cordifolius
Echinodorus 'Rosé'
Növények trágyázása:
Easy Carbo naponta 1ml, Sera Florena, korábban CO2 tabletta

Halak:(ami megmaradt:
2 vörösneon, 2 kékneon, 2 zebradánió, 1 corydoras (1 ma reggel pusztult el, r.i.p.), 1 palacsinta algaevő
Halak etetése:
száraztáppal naponta

Tehát, arra gondoltam, hogy először is megszabadulnék a kavicstól, úgyse tudom olyan alaposan megtísztitani, hogy megszabaduljak az algától (ja, a kavicson is van zöldalga), és cserélném sötétebb színű finomabb szemcsés kavicsra. Táptalaj eddig nem volt a kavics alatt, most tennék, csak nem tudom, milyet, kinek melyik vált be?
A szűrő és a fűtő maradna a régi, co2 adagolóra kellene beruházni, viszont tízezreket nem akarnék rákölteni, esetleg lehet hogy megpróbálkozok egy házi megoldással. De még ezzel kapcsolatban olvasgatok majd a fórumon. Addig marad az Easy Carbo. A világítást is fel kellene turbózni, ehhez az akihoz kevés a 15watt.
Erős bennem a késztetés, hogy ezúttal biotóp akváriumot kezdjek építeni, egy dél-amerikai amazonas menti trópusi szimpatikus is lenne, a neon csapatot kellene bővíteni, mellé néhány ramirezit és panda páncélosharcsát is vennék. Az ép növényeket valszeg elajándékozom, és ehhez a fajta biotóphoz illő növényekre cserélem. Erre is várnék javaslatot, trópusi akváriumba milyen növény illik?
Na, egyenlőre ennyi, holnap neki is állok szétkapni az akváriumot. Legközelebb fotókkal jelentkezem.
 
nexuspolaris said:
Tehát, arra gondoltam, hogy először is megszabadulnék a kavicstól, úgyse tudom olyan alaposan megtísztitani, hogy megszabaduljak az algától (ja, a kavicson is van zöldalga), és cserélném sötétebb színű finomabb szemcsés kavicsra. Táptalaj eddig nem volt a kavics alatt, most tennék, csak nem tudom, milyet, kinek melyik vált be?
Remek ötlet, de NE kavicsra cseréd! JBL Mangado alig drágább, és sokkal jobb mint a kavics. Ha meg nagyon a sötét talaj tetszik egy kis gyűjtögetést megér az ADA talaj! Táptalaj lehet JBL, Tropica, ADA. Igazából bármelyiket választod is, sokkal jobb lesz mint eddig ;)

nexuspolaris said:
A szűrő és a fűtő maradna a régi, co2 adagolóra kellene beruházni, viszont tízezreket nem akarnék rákölteni, esetleg lehet hogy megpróbálkozok egy házi megoldással. De még ezzel kapcsolatban olvasgatok majd a fórumon. Addig marad az Easy Carbo. A világítást is fel kellene turbózni, ehhez az akihoz kevés a 15watt
Fűtő OK. A szűrőd viszont nagyon felejtős ekkora akiba! Én ugyanígy gondoltam még két hónappal ezelőtt :) , azóta külső szűrőm van! Abból is ajánlom, hogy ne add 600 l/h alá. Én 400-ast vettem, jó-jó de nem az igazi sajna! Szal első körben szűrést turbózd, aztán a többi. Világítás legyen az utolsó!

nexuspolaris said:
Na, egyenlőre ennyi, holnap neki is állok szétkapni az akváriumot.
Ne kapkodj!! Ez is egy olyan dolog amit megtanultam az elmúlt egy hónap alatt. Gondold végig még párszor, akár százszor is! Vedd számba mit szeretnél, nézd meg ehhez mik az ajánlottak. Szerezd be ami kell és ha megvan, akkor ugorj neki!

Ha összeadod amit írtam lehet, hogy súrolja a 40eHUF-ot, ami nem kevés! De én épp most értem az indításhoz, frissek az élmények, már látom mit kellett volna máshogy!
Ezek a saját elkövetett hibáim alapján levont következtetések, sztem érdemes végig gondolnod! :arrow:

Hajrá!
 
Köszönöm a tanácsokat, közben én is olvasgattam a fórumon, és rájöttem, nem lesz ez olyan egyszerű, mint ahogy elképzeltem. Jobban át kell gondolnom az újratelepítést, ha egy szép és problémamentes akváriumot szeretnék. A legjobb lesz, ha tovább okosodom itt a fórumon, és ha eljött az ideje, akkor vágok bele.
 
Back
Oldal tetejére