• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes 45p vagy sem

Sidusz

Nézelődő
Sziasztok,

Néhány héttel ezelőtt találtam rá erre a közösségre, hobbira. Azóta próbálom magamba szívni az információkat és reményeim szerint év végén sikerül elindulnom egy 45p-s akváriummal (Vagy 60p-vel. Feleségem a kezdeti tiltakozás után, egy Green Aquas látogatást követően beadta a derekát és mondta, hogy legyen legalább 60p :D)

A célom az a napló indítással ilyen korán a kezdés előtt, hogy hangosan gondolkozzak. Szeretném veletek megosztani kezdeti ötleteimet, a kellékek kiválasztásának folyamatát, hátha valaki megszán és sikít, hogy ez nem lesz jó. :)

Amit már biztosan tudok, hogy high tech tankot szeretnék. Mivel a tapasztalat mindennemű hiányával rendelkezem, így a költségeket nem szeretném az egekbe repíti, hátha mégsem lesz az én hobbim. Viszont azt sem szeretném ha a költségek miatt kellene olyan kompromisszumot kötni ami később csak nyűg lenne (pl kissebb szűrőt veszek mert az 20ezerrel olcsóbb aztán kiderül, hogy gyenge). Inkább spórolok többet és később indítok.

Köszönöm, hogy elolvastad. :) hamarosan jövök a konkrét ötleteimmel.

ui. ugyanitt alig használt, újszerű, középkategóriás horgászfelszerelés eladó :D
 
Szia

Nagyon szimpatikus a hozzáállásod és előretekintésed, ezért gondoltam rögtön hozzá is szólok. ELSŐ! :D

Ami a technikai felszerelést illeti, én használtakban gondolkodnék. Éspedig, mert a használt cuccok akár féláron beszerezhetőek és egy-két év alatt innen már nem sokat veszítenek tovább értékükből, míg az új dolgok kapásból 30+%-ot veszítenek, miután - akár csak félévet is - használtad már őket. Használt technikával lesz hibázási lehetőséged is, hiszen - a fentiek szerint - akár egy rossz szűrőválasztást is kijavíthatsz minimális anyagi veszteséggel.
CO2 rendszert (palack, reduktor, mágnesszelep) szintén használtat vennék és mindenképpen vennék, nem bohóckodnék DIY módszerekkel. Ha lehet, az RO vizet is megoldanám így vagy úgy.
Minden máson - talaj, szűrőanyagok, CO2 kiegészítők (diffúzor, drop checker, CO2 cső, visszafolyásgátló), dekor, tápok stb. - ne spórolj, vedd meg amit a legjobbnak találsz és/vagy hozzáértők javasolnak. A jó kellékek megkönnyítik az életedet, illetve a látványon is sokat javítanak szép megjelenésükkel. Ellenben a gyengébb minőségűek - ha nem válnak be - pénzkidobássá válnak. Itt azért azt még megjegyezném, hogy nem mindemből a legprofibbnak tűnő és legdrágább a legjobb. Jó példa erre az Aquario Neo diffúzor, ami olcsósága ellenére az egyik legjobb.
A nélkülözhető dolgokra (fűtő, kalibráló eszközök, tápadagoló, drága tesztkészletek stb.) ne költs feleslegesen, ha később szükségét érzed, még mindig beszerezheted majd.
A felszerelés beszerzése alatt is - ha szánsz rá időt - tanulni fogsz sokmindent miközben megismerkedsz kül. cuccokkal.
Az akvárium berendezése is egy izgalmas dolog, erre is szánj majd időt, ne akarj mielőbb startolni miután megvan mindened. Rendezd be legjobb tudásod szerint, aludj rá egyet és nézd meg hogy másnap is tetszik-e még. Ezt ismételd, de azért - velem ellentétben - legfeljebb egy-két hét alatt érj a végére :) A dekorok többszöri forgatásával gyorsan fejlődsz majd a tetszetős kompozíciók kiismerésében. Ez a folyamat viszont egy ponton majd megtorpan, ilyenkor kell startolni és a további fejlődést egy következő berendezésre bízni, miután tapasztalatokat szereztél az akvárium üzemeltetésében is. Legjobb, ha a vágyott dekorok beszerzésével kezded, így lesz időd legózni a többi dolog beszerzésének ideje alatt és nem fogsz késztetést érezni egy elkapkodott startra, illetve az alap muníciódat is csak később fogod látni hogy mivel kell még bővíteni (apróbb kövek, dekorhomok, még egy ág stb.).

Sok sikert!

u.i. felsőkategóriás drónt vásárolnék ;) :D
 
Utoljára módosított:
Szia!

Jopet szavait kiegészítendő:
1. Ne hidd el egyetlen szavát se! Ha mégis, majd úgy meséld, hogy én mondtam. :p
2. Az akvakertész legjobb barátja a türelem. Ezt nem győzöm elégszer hangúlyozni. És csak hogy el ne felejtsd: Az akvakertész legjobb barátja a türelem. (remélem nem sporttavakon horgásztál...)
3. A "high tech" akvakertész második legjobb barátja egy rettentő nagy szűrőkapacítású szűrő. Nem baj ha semmid nincs a Jopet által leírtak közül, sőt az sem baj, ha türelmed sincs még, de mindenképpen legyen egy jó nagy szűrőd. Ha akváriumra nem marad pénzed, ebben majd kellemesen elfér minden, de ha nincs egy anyahajó méretű szűrőd, akkor inkább tartsd meg a horgászbotod, hogy legyen mivel az akváriumodat, vagy a fejedet csapkodni, mikor becsap az első komolyabb gond.
4. A kezdőbarát akvaméret kb. 60l. Ez még elég kicsi, hogy ne költsd el lámpára, dekorra, növényre, tápra az összes pénzedet, de már ki lehet benne alakítani egy viszonylag stabil életteret ami hightech körülmények között kevésbé hajlamos megborulni, mint egy kisebb kocka.
5. Világítás a fenti 60 literes akvára 5.000 és 400.000 forint áron is van, de egy használható lámpa minimum a Chihiros A széria (ilyenből van nekem pl. 2 a jelenlegi 90 literes akvámon is, de csak mert igénytelen vagyok :ROFLMAO: )
6. Vegyél valami jó féle talajt az akváriumba, meg legyen lehetőség szerint táptalajod, RO vízed, és CO2-d is. (hogy ebben mi a kiegészítés Gergő listájához képest, azt bizony én se tudom)
7. Szánj rá időt, hogy átgondold, mi is lesz az akváriumodban, és hogy fog kinézni. Akár modellezd le, kérdezd meg a tapasztaltabbakat.
8. Elsőre keress olyan növényeket, amiket viszonylag sok ember tart. Ez több okból is hasznos. Ha elég bátor vagy hozzá, hogy elsőre vágott növényeket vásárolj, akkor ezekből nagyobb eséllyel találsz a fórumon eladót, elajándékozandót. Másrészt valószínűleg azért is tartják többen, mert nem olyan hisztis JAJDESZÍVESENLEÍRNÁMHOGYMI, mint pl. a Wallicii, ami egyébként egy nagyon szép növény, de hidd el nekem, maga az ördög! 😈 Harmadrészt amit sokan tartanak, arról sokan tudnak használható tanácsot is adni. De csak azért ne rakj semmit az akváriumba, mert másoknak is van, ha nem illik az elgondolásodba, és növényesíts bátran. 5 növény egy 60l-es akváriumban, az nem növényes akvárium.
9. Tápozz. Ha már egyszer szántál pénzt arra, hogy összerakd az akváriumot, lehetőleg ne azért menjen minden tönkre, mert erre nem fordítottál figyelmet.
10. Ne szégyellj soha kérdezni! Akár hiszed akár nem még több éve akvarizáló embereeknél is vannak néha bosszantó, vagy akár megmagyarázhatatlan dolgok, csak legfeljebb nem mindenki ismeri be. ;)
11. Amit mi leírunk, az se szentírás. Sok mindent saját magadnak kell kitapasztalnod, és majd meglátod mi működik a sokszor ellentmondó infókból. Sőt, sokszor a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, és mindenféle tapoasztalat nélkül írunk mindenféle dolgot, mint pl. most én...
Szóval én is Sok sikert kívánok, mert abból soha nem árt a még több.

Horgászbotom van, dront meg nem adnék, ha lenne se... :p
 
Sziasztok! A kezdeti lelkesedés alább hagyott 2éve. Sok más dolog történt ami miatt egy távolabbi cél lett az akvárium. Röviden és tömören: saját lakás vásárlás - míg nincs felújítva addig nem kezdek akváriumot építeni, aztán felvált a járólap szóval váratlan felújítás-padlócsere, 2. gyermek születése.

Időközben egy barátom bejelentkezett, hogy eladná az akváriumát. Annyira jó árat mondott, hogy lecsaptam rá azonnal. A kezdeti elképzeléssel teljesen szembemegy. Szóval most a feladat, hogy két hét múlva meg kell utaztatnom egy teljesen berendezett 80x40x45cm-es akváriumot. :)
Ami lesz:
OASE Biomaster thermo 350
Chihiros wrgb ii
Co2 rendszer inline diffuzorral
80x40x45cm optiwhite üveg
35kg seiru kő
20l amazonia
Rengeteg növény, hal
Minden szükséges eszköz a karbantartáshoz

Valakinek tapasztalata a berendezett akvárium költöztetés terén? Nem találtam ezzel kapcsolatban megfelelő topicot (az is benne van, hogy lehet rosszul kerestem)
Hogyan szabad mozgatni az üveget? A vizet nyilván amennyire csak lehet leengedem (80l vizet megmentek az újraindításhoz). A nedves amazonia és a 35kg kő nem lesz kőnnyű. A megemelésnél hogyan nem cseszem szét a szilikont és marad használható az akvárium? A berendezést felfújt levegő párnákkal gondoltam rögzíteni.

170kmt kellene utazni az akváriumnak, mi a legbiztonságosabb mód rá?
Köszönöm a segítséget! :)
 
Ha kipakolod műanyag ládákba a berendezést, és üresen hozod az üveget.
Szép feladat, de nem kivitelezhetetlen.
Így igaz. De minimum a köveket kiszedném belőle. Majdnem kizárt, hogy egy kanyarban vagy fékezéskor ne induljanak meg. A tetejére pedig fóliát, hogy ne löttykölődjön ki a víz. De a legjobb lenne, ha közvetlenül a minimálisra leeresztett vízre tennéd a fóliát, és belülről széles celluxal rőgzítenéd az akvárium falához. (szintén löttykölődés ellen)
 
Így igaz. De minimum a köveket kiszedném belőle. Majdnem kizárt, hogy egy kanyarban vagy fékezéskor ne induljanak meg. A tetejére pedig fóliát, hogy ne löttykölődjön ki a víz. De a legjobb lenne, ha közvetlenül a minimálisra leeresztett vízre tennéd a fóliát, és belülről széles celluxal rőgzítenéd az akvárium falához. (szintén löttykölődés ellen)
Nem tervezem, hogy bárminemű víz maradjon az akváriumban. Le akarom szívni amennyire csak lehet. Felfújt légpárnákkal akarom kitölteni az egész akváriumot, a benne lévő dolgok biztos nem fognak megmozdulni. Fóliával lefedem, kiszáradni sem tudnak majd a növények. Az egyetlen félelmem a megemelés. Otthon még a másodikra is fel kell cipelni.
 
Nem tervezem, hogy bárminemű víz maradjon az akváriumban. Le akarom szívni amennyire csak lehet. Felfújt légpárnákkal akarom kitölteni az egész akváriumot, a benne lévő dolgok biztos nem fognak megmozdulni. Fóliával lefedem, kiszáradni sem tudnak majd a növények. Az egyetlen félelmem a megemelés. Otthon még a másodikra is fel kell cipelni.
Ehhez a verzióhoz szükséged lesz egy nagy adag szerencsére is. Én nem bíznám Fortunára...de ha szereted az izgalmakat... 🤭🤭
 
én átcsúsztatnám egy vastag falapra ami legalább akkora mint az akvárium alapterület és azzal emelném.
De az biztos hogy szerencsésebb lenne ha üresen szállítanád.
én 1000 km-t utaztattam az akváriumaimat, teljesen berendezve :p igaz kisebbek 30x30x35 és 50x40x40. Félig voltak vízzel, fólia a tetején leragasztva. Viszont én bútorlapon hoztam őket, anélkül én sem kockáztattam volna, túl nagy a súly amit az üvegnek el kell bírnia. A bútorlapon rajta volt az alátét és az üveg köré hungarocelt tettem, úgy gumipókoztam le.
 
Nem tudom, mennyire szereted a váratlan helyzeteket :) Én biztos nem vállalnám egy berendezett akvárium költöztetésének kockázatát. Mozgatás (lépcsőzés, autóba berakás) során könnyen megbillen. A nehéz dekorációs elemek elszabadulhatnak, ami súlyos következményekkel járhat. Ha elreped az üveg, úgyis ki kell teljesen üríteni a ragasztás vagy csere miatt. A legbiztonságosabb megoldás a teljes kiürítés lenne. Gondolom, nem akarod emiatt újraindítani, ez érthető. Ez elkerülhető, ha benne hagyod a talajt. Szerintem a biztonság megér egy kis plusz munkát :)
Az alábbi módon csinálnám:
- kivenném a nagy köveket, minden technikai berendezést
- kifognám az összes állatot
- leszívnám a vizet, amennyi szállítható, megmentenék belőle (ebben utazhatnak az állatok)
- 1-2 cm-nél nem hagynék több vizet benne
- a talajba ültetett növények maradhatnak
- az akvárium tetejét fóliáznám, hogy ne száradjon ki
Még így is jóval nehezebb lesz, mintha teljesen üres lenne, de két ember már elbír vele. Az akváriumot valamilyen falapra helyezve (akár szekrényajtó is megfelelő), szivacson szállítanám, nagyon óvatosan. Nem végeztem töréstesztet, de úgy tudom, az opti üveg kevésbé szilárd, ezért nem árt vigyázni :)
 
én 1000 km-t utaztattam az akváriumaimat, teljesen berendezve :p igaz kisebbek 30x30x35 és 50x40x40. Félig voltak vízzel, fólia a tetején leragasztva. Viszont én bútorlapon hoztam őket, anélkül én sem kockáztattam volna, túl nagy a súly amit az üvegnek el kell bírnia. A bútorlapon rajta volt az alátét és az üveg köré hungarocelt tettem, úgy gumipókoztam le.
Végre valaki aki támogat :D
 
Nyilván tudom, hogy mindenki támogat. Csak humorizálni próbáltam,ezek szerint nem sikerült :)
Előfordul az ilyesmi a kezdetekben. Aztán ahogy jobban megismerünk Téged, meg Te is minket venni fogjuk egymás lapjait. :)

Igazából már csak a baktérium kultúra a kérdés. Milyet és mennyit vegyek? :)
Én öreg motoros vagyok, nem használtam ilyesmiket, tehát nem tudok javaslatot adni terméket illetően.
Egy akváriumot berendezel, beülteted a növényeket, feltöltöd vízzel, és persze a szűrőt azzal egy időben beizzítod.
A növények átálláskor elhullajtanak egy-egy levelet, vagy egy levél elolvad. Ezzel már megindul a hasznos bacitermelés. Ha heti kétszer egy fél feketebors mennyiségű halkaját szórsz a vízbe, az rásegít.
Az élőlényeket úgyis a harmadik héten szokás betelepíteni. (Én ennyit szoktam várni.) Addigra egy bejáratott szűrő forgatja a vizet.

De ha úgy látod jónak, akkor vehetsz valamilyen, erre a célra gyártott dolgot.

Azért nem javaslom, mert a természetet nem lehet és nem szabad sürgetni. Végülis amit építeni készülsz, az nem más, mint 5 üvegfal közé a természet egy darabja.
 
Azt írtad, megmentettél 80 liter vizet. Akkor minek kellene bacikultúra?
Gondolom amiatt javasolják mert a szállítás alatt elpusztulnak a bacik a szűrőben. Úgy tudom a bacik a szűrőanyag felületén telepednek meg és szaporodnak, nem a vizoszlopban vannak. A használt víz szerintem amiatt javasolt, hogy kevésbé stresszeljenek a halak és a növények a nagy vízparaméter változás miatt.
Mivel ez lesz az első akváriumom ezért megvárnám a tőlem tapasztaltabbak válaszát is. Eddig csak elméleti elképzelésem van a dologról az internetről és a könyvekből olvasottak alapján.
 
Gondolom amiatt javasolják mert a szállítás alatt elpusztulnak a bacik a szűrőben. Úgy tudom a bacik a szűrőanyag felületén telepednek meg és szaporodnak, nem a vizoszlopban vannak. A használt víz szerintem amiatt javasolt, hogy kevésbé stresszeljenek a halak és a növények a nagy vízparaméter változás miatt.
Mivel ez lesz az első akváriumom ezért megvárnám a tőlem tapasztaltabbak válaszát is. Eddig csak elméleti elképzelésem van a dologról az internetről és a könyvekből olvasottak alapján.
Nézd, egy termék marketingjébe sok dolog belefér, még az is, ami nem mindig ésszerű.
Gondolj bele, hogy néhány éve még nem léteztek ilyenek. Mégis ment a növényes akvarizálás.
Egyikünk sem akar túrkálni a zsebedben, elvégre arra költöd, amire szeretnéd.
Ennek ellenére sokunk feleslegesnek tartjuk: mind költségként, mint funkcionalitás szempontjából.
 
Gondolom amiatt javasolják mert a szállítás alatt elpusztulnak a bacik a szűrőben. Úgy tudom a bacik a szűrőanyag felületén telepednek meg és szaporodnak, nem a vizoszlopban vannak. A használt víz szerintem amiatt javasolt, hogy kevésbé stresszeljenek a halak és a növények a nagy vízparaméter változás miatt.
Mivel ez lesz az első akváriumom ezért megvárnám a tőlem tapasztaltabbak válaszát is. Eddig csak elméleti elképzelésem van a dologról az internetről és a könyvekből olvasottak alapján.
A bacik alapjában az akvárium berendezési tárgyain, üvegén, meg mindenén vannak. Mivel valójában csak a vízzel érintkező felületen vannak jelen aktív baktériumok, a szűrőben lévő szűrőanyagok, csak ezt a lehetséges megtelepedési felületet növelik.
Tehát, ha az akváriumot a saját közegét meghagyva szállítod (marad benne némi víz szállítás közben), + feltöltöd a saját vizével, akkor a bacik jórészét megmentetted. Persze a plusz baci nem árt, de a jelentősége nem sok, ahogy @mmccannon is leírta. Szerintem senki sem tudja, hogy egy fiola baktériumkultúra valójában hány db baktériumot tartalmaz (azok mitől maradnak életben a fiolában???), mint ahogy azt sem tudjuk, hogy a Te akváriumodban mennyi van és mennyi marad meg szállítás után? Pár napon / héten belül úgy is pont annyi baci lesz az akváriumodban, amennyi kell!
Ez pont olyan kérdés, hogy mitől alakul ki az akváriumban valamilyen alga, miközben előtte sosem volt benne? Honnan kerül bele? Miért tűnik el, majd jelenik meg ismét a semmiből? Lehet rajta elmélkedni, csak minek? A természet tudja, hogy mit, hogyan...?
 
Igazából már csak a baktérium kultúra a kérdés. Milyet és mennyit vegyek? :)
Előttem sok okosat elmondtak. A bacikúltúrákról hasonló a véleményem, mint @elektrorudi -nak. A folyadék alapú fiolákban nem lehet élő baci, éppúgy, mint az élőflórás(!) joghurtban. (hőkezeléssel tartósítják) Ezekben a készítményekben különféle baktérium segítő anyagok vannak, amik a vízben meglévő kúltúrát turbózzák fel, az pedig nem azonnal lesz. A por alapú baktérium készítmények már tartalmazhatnak bacit, dehidratált, betokozodott formában. (a szél is ilyen formában szállítja őket tova - száraz környezetben-, ezért tudnak a világűrt megjárva is életképesek maradni) Az persze valószínűleg a magunkfajta felhasználóknak kérdés marad, hogy mennyi baci és mennyi hordozóanyag van az egyes ilyen készítményben. A mi kis biztonságos világunk tele van kész dolgokkal, amit beáraznak valamire, és a hozzáadott érték meg ipari titok. Szóval vegyél, ha nem nyugtattunk meg. Megjegyzem: vannak üvegeim szűrés nélkül is. (komposztos kerti föld van a kavics ágy alatt) Az is működik. 😉
 
Back
Oldal tetejére