• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes 112l Dragon

Mihályi György

Főkertész
Sziasztok!

Eljött a pillanat, hogy egy kicsit nagyobb fába vágjam a fejszém. Akváriumos pályafutásom egy 54l aksival kezdődött, elég kezdetleges volt, akkor még sokkal kevesebb tapasztalat volt a hátam mögött. Aztán Indítottam egy 30l nano-t Neocaridina garnélákkal, ami ugyan folyamatosan változik, abból kifolyólag, hogy az indításnál jó néhány bakit elkövettem. Egyébként ez a projekt is naplózva van, Csigatelep néven fut.

Aztán kisebb-nagyobb baráti noszogatással, nekiláttam egyik cimborám "kinőtt akváriumának" újragondolásának. Voltak konkrét elképzeléseim, amiken semmiképp nem akartam változtatni, mégpedig hogy Dragon kövekkel és manado talajjal fogok dolgozni. Sajnos, mivel Dragon követ jó áron nehéz szerezni, ezért elég sok időt elvett az, hogy megtaláljam a megfelelő árkategóriájú és mennyiségű követ. De szerencsére meglett.

Ennek a kőnek talán a legnagyobb pozitívuma, hogy bármilyen elrendezés jól tud állni neki, hát rakosgattam is szépen egy darabig :) De, azt hiszem, hogy meglett a végleges forma, meg vannak a növények, amelyeket szeretnék beszerezni... a projekt körülbelül 1-2 héten belül el is indul.

A világitás, ugyan csak ahogy az előző projektnél, házilag barkácsolt, 3mm vastag plexi vázon található. A magasság állítható, 10 cm hosszan, és 4m 20w 5630-as hideg fehér smd led, valamint 1 m 5050-es piros smd leg szolgáltatja a fényt, 94w (0,83w/l) 8400 lumen (75lm/l) teljesítménnyel, 120 watt dimmelhető táppal, amire a biztonság kedvéért szereltem egy hűtőventilátort. Ja, és az alu vázat is feltúrbóztam egy proci hűtőbordával.

A szűrést egy Hydor Prime 30 külső szűrő (jbl micromec és siporax szűrőanyaggal) akril ki és befolyókkal, valamint egy Hydor Crystal K20 duo (eheim substrat pro töltettel) fogják végezni, de valószínű, hogy a későbbiekben váltok egy nagyobb teljesítményű külső szűrőre.

Citromsavas co2 beoldást fogok alkalmazni, külső reaktorral, de lehet hogy majd egyszer nagynyomású lesz belőle...

Elöljáróban ennyit, további fejlemények hamarosan.

IMG_0642.JPG IMG_0744.JPG IMG_0745.JPG IMG_0746.JPG IMG_0747.JPG IMG_0748.JPG IMG_0750.JPG
 
Füves-gyepes-mohás változatban gondolkodsz, vagy lesznek nagyobb méretű növények is?

Jobb oldal az teljesen Cuba lesz, a köveken itt-ott fissi, szintén a jobb oldalon. A bal oldali kövekbe néhány helyre bucék' mennek, valamint a kövek között megpróbálkozom összefüggő "gyeppé" nyírni a Staurogyne repens-t némi pogostemon helferi betétekkel. Hátulra pedig egy kis reinickii mini, valamit rotala bonsai, és bal hátul lehet hogy egy kis Ranunculus inundatus is helyet kap.
 
De simán lehet hogy változni fog az egész, pl a Stau lehet hogy cubára cserélődik..
 
Jobb oldal az teljesen Cuba lesz, a köveken itt-ott fissi, szintén a jobb oldalon. A bal oldali kövekbe néhány helyre bucék' mennek, valamint a kövek között megpróbálkozom összefüggő "gyeppé" nyírni a Staurogyne repens-t némi pogostemon helferi betétekkel. Hátulra pedig egy kis reinickii mini, valamit rotala bonsai, és bal hátul lehet hogy egy kis Ranunculus inundatus is helyet kap.
(y)
 
Adhatok néhány tippet?
A gyepesítést ne oszd szét jobb/bal területekre, szét fog esni a látvány. A cuba sárgászöld, a stau zöld színű illetve levélméretben is nagyon eltérőek. Stau gyeppé nyírása szerintem nem igazán kivitelezhető, ő inkább bokrosodó növény, nem lenne szép elvágott tövekkel.
Szerintem csinálj egységes gyepesítést teljes szélességben és max azt törd meg egy-két teleppel egyéb növényekből. A pogo világos növény, nagyobb telepben salátaföldre emlékeztethetne, egy-két tő viszont működhet, de fókuszpontként vonzza majd a szemet, ezért jól meg kellene választani a helyét. Mohákat is max a kövek tövébe raknék, felsőbb részekre egyáltalán nem. Az ilyesféle iwagumi-szerű elrendezéseknek általában sokkal jobban áll a minimál növényesítés, nehéz uralkodni magunkon, de a többféle növény általában csak elrontja.
A hardscaperől: a szélső kisebb kövek elrendezése nagyon jó, mindkét oldalt szépen levezetik a látványt. A középső 3 nagyobb kőben tetszik ahogy és amilyen szögben fordulnak egymás felé, viszont az alakzat, amit a kontúrjuk ad, az már kevésbé. Lehet játszanék még picit velük, hogy hangsúlyosabb legyen a kontúr. Az alábbi fotón berajzoltam pirossal a jelenlegi kontúrt, két másik színnel meg alternatívákat, hogy kb milyen alakzatra törekednék. Plusz a középső/első kő nem kellene hogy ilyen sokat kitakarjon a mögötte levőből, mondhatni túl nagy oda. Remélem nem volt tolakodó a véleményem, biztosan szuper lesz az akvárium így is-úgy is.

IMG_0744.JPG
 
View attachment 50626

Egyáltalán nem volt tolakodó a dolog, sőt inkább köszi a tanácsokat. Valahol szerintem ez a célja ennek a fórumnak, hogy a tapasztaltabbak terelgessék az ifjoncokat :) megfontolom amit javasolták mindenképp! A kövek elrendezésében viszont további tanácsokra lenne szükségem az emelés terén.. ugye a manado egy elég könnyű talaj, amit a flow simán vízszintes placcá alakít. Szerinted, vagyis szerintetek milyen technikával tudnám pl megemelni a két középső követ?
 
Jah, hogy a talaj manado, akkor az a balról jobbra lejtő terep sem biztos, hogy megmarad. Átlátszó műanyag lapkákkal szokták megfogni a lejtőket, illetve kövekkel, de ahhoz kősor kell, hogy a manadot megfogja, és akkor is inkább teraszok alakulnak ki, azaz a kősorok között várhatóan vízszintes lesz a terep. Azzal tudsz segíteni, ha megvárod, míg a talajtakaró növényzet besűrűsödik, és csak ezt követően teszel bele garnélákat, de ezt az alga elleni harc felül szokta bírálni.
A kövek alá egyébként tehetsz kb. bármit, én polisztirollal szoktam megemelni őket, de tégla, járólap/csempedarabok, lávakő zúzalék, stb. bármi semleges anyag jó.
 
Ma

Rendben! Van egyébként egy kis maradék dragonom, szerintem azzal megoldom az emelést. Terveim szerint az akksi kb 2 hónapig üresen megy majd, még be nem lövöm a vizet a tigris garnéláknak. Remélem, hogy a cuba ez idő alatt szét fut annyira, hogy valamelyest megfogja a talajt, mielőtt a flow kiegyenlítené. Remélem sikerülni fog. Köszönöm a segítséget!
 
Manado mellett nem lesz egy öröm beállítani vizet a tigrisek igényeinek. A visszakeményedés elég jelentős és a savas PH beállítását sem könnyíti meg ez a fajta talaj. A savas-lugos váltást nem szeretik a tigrik.
A scape jó lesz nagyon, kíváncsi leszek a végső formára. (y)

Ráadásul, úgy tudom, hogy a dragon kövek is keményítik a vizet... Egyébként ez a visszakeményedés folyamatosan jelen lesz? mert olvastam valami olyasmit is, hogy egy idő után már nem olyan nagy mértékű a visszakeményedés. Tervek szerint a feltöltésnél 50-50% -ban lesz RO és csapvízzel töltve, utána pedig csak lágyvízzel, valamint ugye a co2 pedig valamelyest le viszi a ph-t. Hát kiváncsi leszek.

Lehet, hogy nem manadoval kellene beröffentenem az akksit? kezdenek kétségeim támadni... :\
 
Szia ! A dragon kő, tudomásom szerint nem keményíti a vizet, régen, mikor kezdtem ezt a hobbit, manadoval kezdtem, jó fél évig keményítette a vizet. Miért nem, valami aktív, agyagos talajjal indítasz, amazonia például, ezerszer jobb, minden szempontból.
 
Persze, nyílván vannak ennél jobb talajok sokkal. De az ok, csak simán annyi, hogy nincs 20e Ft -om pl amazonia-ra :)

De lehet hogy várok egy kicsit, aztán beruházok...
 
Back
Oldal tetejére