• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Low-tech 110L családi

A habrosusok őrült jó fejek, imádni fogod őket.
Nálam a pygmikkel bandáznak együtt, baromi cukik.
Nagyon bírom őket :) inkább kisebb halakat szerettem volna tele rakni az üveget és hát össze is jött :D szeretem hogy mindenhol mozog valaki :)
Vödör szám osztogattam én is a kagylótutajt, azt hittem sosem tudom kiírtani, aztán mostanra meg valahogy egy szál sem maradt.o_O
Ha egyszer majd ritkítod őket, hogy jusson le fény az akva aljára, akkor vinnék belőle egy marékkal.
Cserébe adnék mini tripartitát vagy pinnatifidát.
Most kidobtam őket sajnos, meg amúgy is beteg vagyok. tanévkezdés óta kb folyamatosan. A corykért is öcsém ment el, szerencsére közel lakik :D én inkább nem mozdulok ki így.
de megejthetünk egy cserét legközelebb :)
 
Lassan egy hónapja vannak itt hárman. látszólag tök jól érzik magukat. körbenyalják a növényeket, az üvegen is tapadnak néha. esznek, még a fagyasztott kajára is mennek, pedig azt hittem vegák.
A nemeket nem tudom, mindig elfelejtek jobban utánuk olvasni... de az egyik kicsit másképp néz ki mint a másik kettő :D
Hirtelen ötlet volt, a GA-ba vittem a gyerekeket... A bemutatótermi akváriumokban kinézték maguknak az otokat... Végül megállapítottuk, hogy nem ide valók és gébeket vettünk :)
( az ancikról már korábban lebeszéltem őket. szeretjük meg minden, de elég egy anci nekünk :D )
Könnyű megkülönböztetni a nemeket. A nőstény nagyobbra nő és teltebb, vaskosabb.
Úgy látom, az úszónövények között a pistia egyeduralomra tör :) A többi növényed is szép, algamentes. Az aljzat is nagyon tiszta, nem látok mulmot.
Gyógyulj meg hamar!
 
Könnyű megkülönböztetni a nemeket. A nőstény nagyobbra nő és teltebb, vaskosabb.
Olvasgattam már, de nekem ez nem megy :D Lehet, hogy még kicsik? ha tippelnem kellene akkor a középső a fiú. de szerintem amikor jöttek a bal oldali is így nézett ki...
Mondjuk annyira nem számít, úgysem lesz sikeres szaporulat tengervíz nélkül. jól elvannak egymással az a lényeg.
IMG_20210926_152327.jpg
Úgy látom, az úszónövények között a pistia egyeduralomra tör :) A többi növényed is szép, algamentes. Az aljzat is nagyon tiszta, nem látok mulmot.
Gyógyulj meg hamar!
Köszönöm! Nem tudom mennyire az én érdemem ez, mert nem annyira erőltetem meg magam, főleg mulmozás terén. pl talajporszívózni sem szoktam. gondolkodtam rajta, hogy lassan ki kellene próbálni :)
A pistiának meg könnyű dolga van, mert a limnobium laevigatumot még mindig eszik a spixi csigák :D
A túlnőtt bacopák és ludwigiák kapcsán megemlíteném, hogy nemrég kaptak JBL kugeln-t, az nagyon jótt tett nekik. (most nincs kép róluk)
Akarok alájuk valami hosszúkásabb ültetőtálat mert abba a mécsestartóba nem jó ültetni. De nagyjából ennyi tervem van összesen. Megvalósult minden amit evvel a kavicsossal el szerettem volna érni. már csak nézegetni kell :)
 
Utoljára módosított:
Vizet cseréltem, megint majdnem 2 hét után. a mérés "sajnos" nem ösztönöz gyakoribb cserékre: NO3: 5+ PO4: 0,6 Fe: 0,1 Még 1-2 hét múlva mérek aztán hanyagolom a vegyészkedést megint egy időre.
Úgy tűnik most jobban eltaláltam a napi adagot. Macro: 0,2ppm NO3, 0,2ppm PO4, 1,2ppm K + 2ml GA mic + 1ml seachem vas. A microt vagy a vasat lehet hogy emelem.
Már porból keverem a macrot, beruháztam 0,01g pontos mérlegre is. Nem mondom, hogy odavagyok érte. legközelebb legalább 1L-t bekeverek és akkor legalább ritkábban kell :D
 
Olvasgattam már, de nekem ez nem megy :D Lehet, hogy még kicsik? ha tippelnem kellene akkor a középső a fiú. de szerintem amikor jöttek a bal oldali is így nézett ki...
Mondjuk annyira nem számít, úgysem lesz sikeres szaporulat tengervíz nélkül. jól elvannak egymással az a lényeg.
View attachment 155281

Köszönöm! Nem tudom mennyire az én érdemem ez, mert nem annyira erőltetem meg magam, főleg mulmozás terén. pl talajporszívózni sem szoktam. gondolkodtam rajta, hogy lassan ki kellene próbálni :)
A pistiának meg könnyű dolga van, mert a limnobium laevigatumot még mindig eszik a spixi csigák :D
A túlnőtt bacopák és ludwigiák kapcsán megemlíteném, hogy nemrég kaptak JBL kugeln-t, az nagyon jótt tett nekik. (most nincs kép róluk)
Akarok alájuk valami hosszúkásabb ültetőtálat mert abba a mécsestartóba nem jó ültetni. De nagyjából ennyi tervem van összesen. Megvalósult minden amit evvel a kavicsossal el szerettem volna érni. már csak nézegetni kell :)
Csak most láttam ezt a hozzászólást :(
Elnéztem a kérdést, amit írtam az a páncélos harcsákra vonatkozik. A gébeknél úgy tudom, hogy a hím nagyobb testű és a domináns hím élénkebb színezetű. Ez alapján a jobb oldali egyértelműen hím. A másik kettő nőstény vagy alárendelt hím. Ahogy írod, ennek nincs gyakorlati jelentősége :)
 
Ez nagyon tetszik. Nálam a HM produkál hasonlót. Nem tudod, milyen hínár van középen a háttérben?
Myriophyllum aquaticum talán :) Annyi biztos hogy Myriophyllum és hogy @LANguSzTa Dávidtól kaptam. És jól érzi magát táptalaj nélkül is.
2-3 órára maradtak úszónövény nélkül és szinte mindenki bubizott. amúgy csak elszórtan szoktak néha néha.

Csak most láttam ezt a hozzászólást :(
Elnéztem a kérdést, amit írtam az a páncélos harcsákra vonatkozik. A gébeknél úgy tudom, hogy a hím nagyobb testű és a domináns hím élénkebb színezetű. Ez alapján a jobb oldali egyértelműen hím. A másik kettő nőstény vagy alárendelt hím. Ahogy írod, ennek nincs gyakorlati jelentősége :)
Tényleg még a cory pandáknál sem mértem fel a helyzetet... :) na majd ha a kislányom jön a kérdéseivel... a legjobb az volt, hogy a tetrának kellett megmondanom a nemét. mert napokig nem hagyott békén :D annak pedig tényleg mindegy mert ő egyedül marad most már :)
 
Myriophyllum aquaticum talán :) Annyi biztos hogy Myriophyllum és hogy @LANguSzTa Dávidtól kaptam. És jól érzi magát táptalaj nélkül is.
2-3 órára maradtak úszónövény nélkül és szinte mindenki bubizott. amúgy csak elszórtan szoktak néha néha.
Köszönöm. Én is kaptam tőle ilyet, de nem tudtam beazonosítani. Betettem a wabiba. Most már teljesen máshogy néz ki, mert átalakult :)

Tényleg még a cory pandáknál sem mértem fel a helyzetet... :) na majd ha a kislányom jön a kérdéseivel... a legjobb az volt, hogy a tetrának kellett megmondanom a nemét. mert napokig nem hagyott békén :D annak pedig tényleg mindegy mert ő egyedül marad most már :)
Pontylazacoknál a nőstény általában nagyobb testű és kevésbé színes. Az is jellemző, hogy a le nem rakott ikrák miatt duzzadt a hasuk. A tiéd szerintem hím.
 
Rég írtam már ide. igazából nem történik itt sokminden. Egyedüli változás talán a forgatható fejű lily, ami régóta a "jó lenne, de nem sürgős" listán volt. Továbbra sem tudom az oldalüvegre rakni, így ez egy jó kompromisszum.
szeretem ezt az akváriumot, a körülményekhez képest szerintem jól sikerült. A múltkori elhanyagoltságot is sikerült felülmúlnom, úgyhogy ma megmetszettem rendesen.
Tervezek majd egy kisebb átrendezést is. A Hygrophila corymbosa siamensis és Hygrophila costata angustifolia nagy kedvencem lett mert olyan szép erőteljes leveleik, száraik vannak.
Érdekes, hogy a H. corybonsa siamensis milyen lassan nő de nem is dobálja az alsó leveleit. talán 2 havonta ha ollózni kell, akkor sem muszáj.
Spixi csigák szaporodnak, folyamatosan találok petéket. Ahogy észrevettem senki sem eszi meg, tök nyugodtan elvannak a frontüvegen is akár. Persze a kelés pillanatát még nem sikerült elkapnom.

Van azért mindig egy kis rossz hír is. A legnagyobb géb eltűnt, meg szinte biztos vagyok benne hogy pár c.habrosus is, de őket nehéz lekövetni. Ennyi száj mellett persze csoda lenne ha tetemet találnék.
De már nem idegeskedek ilyesmin. látszólag jól érzik magukat az élőlények, reméljük a többi megmarad :)
Érdekes, hogy amióta ketten vannak a gébek, a nagyobb etetéskor szekálja a kicsit. amúgy bandáznak többnyire.
A tetra amúgy jól van továbbra is, csak nyírás után mindig fehér szegénykém :)

IMG_20211027_200239.jpg
 
Nem mindenki fotogén, de azért igyekszem néha közelieket is lőni róluk. Elkaptam egy kis spixit is. még mindig 1 cm alattiak.
 

Attachments

  • IMG_20211031_183447.jpg
    IMG_20211031_183447.jpg
    254.3 KB · Megtekintések: 46
  • IMG_20211031_183117.jpg
    IMG_20211031_183117.jpg
    325.4 KB · Megtekintések: 31
  • IMG_20211031_182909.jpg
    IMG_20211031_182909.jpg
    172.5 KB · Megtekintések: 31
  • IMG_20211031_093058.jpg
    IMG_20211031_093058.jpg
    265.2 KB · Megtekintések: 32
  • IMG_20211031_093210.jpg
    IMG_20211031_093210.jpg
    309.6 KB · Megtekintések: 40
A pandák és a só-bors habrosus is nagyon cukik, a gében meg az a kék árnyalat, valami káprázatos.
Nagyon bejönnek ezek a kis habrosusok meg a pandák is :) abszolúl nem bántam meg, hogy vártam rájuk, bár a pygmeusok is szépek, de kicsit másképp viselkednek mint a többi cory.
Láttam nálad is van szép cory paletta :) mindig fékeznem kell magam, hogy több fajt mostmár nem... mindegyikből szeretnék, csak hely nincs nekik :D
 
Jól van tartva, azért tojik ennyit.
Ennek örülök :) De akkor mi a tökömért másznak ki örökké???? :D Most már tényleg betömök minden rést a tetőn. pedig egy kis szellőzés nem ártana...
A kb 9 hónap alatt egyszer sem láttam a versenyzőket tápot, zöldséget vagy levelet enni. Úgyhogy nem tudok sok mindent tenni a táplálásukért, szinte biztos, hogy csak algán élnek :)
 
Kevés az idő mostanában, így semmi nincs befejezve. Azért beszámolok az újdonságokról :)
Ragasztottam egy ültetőtálat amit tropica táptalajjal és JBL ProScape beige talajjal töltöttem. így az igényesebb stem növények boldogak lesznek hátul. nem is látszik annyira, de kövekkel majd még jobban eltakarom..
Csempevágóval szabtam méretre, egy régi repedt guppiellető üvegből. sima sziloval ragasztottam. nem is szép, de erre megfelel. :) pár hétig előáztattam, fosfoztam így egyben, hogy ne okozzon gondott
Hátul ki kellett szívnom ideiglenesen a kavicsot, hogy mélyre rakjam. kiszedtem a fákat, nagyobb köveket is. szép művelet volt.
A moharögzítésből elegem van, egyszerűen nem akar jól sikerülni :D a fa is szétesett. lehet hogy majd csere lesz. Valószínűleg nincs tehetségem és indíttatásom a scaperkedéshez.

@star67 Csillának köszönhetően pedig bővült a moha paletta: Crepidomanes cf. Malabaricum, Hookeriaceae sp. Distichophyllum (ha nem tévedek)
@Rudi50 Zolitól Cryptocoryne balansae, Hygrophila difformis, Hygrophila lacustris, Heteranthera zosterifolia, valamint egy adag maláj tornyos csiga került ebbe az üvegbe :)
Lassan bekerül a nyáron szedett süllőhínárom is. már sterilizált, karanténolt, csak kicsit gyenge még.
Azt hiszem megint nem fér el több növény, valamit lépni kell lassan :D
Hátul most sokan vissza lettek vágva ezért nem látszanak. de ott sok bacopa és ludwigia lesz.

A nagy rendezgetések során kikerült kövön találtam a planáriát amit megosztottam az erről szóló topicban. Még nem tudom mennyire súlyos a helyzet. szerintem ha sok lenne már rég észrevettem volna.
 

Attachments

  • IMG_20211019_174758.jpg
    IMG_20211019_174758.jpg
    291.8 KB · Megtekintések: 24
  • IMG_20211110_171052.jpg
    IMG_20211110_171052.jpg
    267.5 KB · Megtekintések: 24
  • IMG_20211119_134119.jpg
    IMG_20211119_134119.jpg
    289.5 KB · Megtekintések: 20
  • IMG_20211121_153207.jpg
    IMG_20211121_153207.jpg
    356.1 KB · Megtekintések: 29
  • IMG_20211121_153632.jpg
    IMG_20211121_153632.jpg
    455.3 KB · Megtekintések: 29
Utoljára módosított:
A rossz hírek egy részét kihagytam... Még egy versenycsigámnak volt egy hosszabb kiruccanása, amiből nem épült fel. Elvileg egy van még...
Az egy szem fekete garnéla kimúlt. kevesebb mint egy éves lehetett... valamint gyanúsan sok postakürt csiga hullott el az utóbbi időben.
Ezeknek (a versenycsigát leszámítva) lehet köze a planariahoz? lehet hogy az pusztította el őket?
 
Kevés az idő mostanában, így semmi nincs befejezve. Azért beszámolok az újdonságokról :)
Ragasztottam egy ültetőtálat amit tropica táptalajjal és JBL ProScape beige talajjal töltöttem. így az igényesebb stem növények boldogak lesznek hátul. nem is látszik annyira, de kövekkel majd még jobban eltakarom..
Csempevágóval szabtam méretre, egy régi repedt guppiellető üvegből. sima sziloval ragasztottam. nem is szép, de erre megfelel. :) pár hétig előáztattam, fosfoztam így egyben, hogy ne okozzon gondott
Hátul ki kellett szívnom ideiglenesen a kavicsot, hogy mélyre rakjam. kiszedtem a fákat, nagyobb köveket is. szép művelet volt.
Tetszik ez a nagy ültetőtál. Most már semmi sem gátolja majd a stemek növekedését, lesz mit nyírni :) Mértél esetleg foszfát szintet? Bevált az áztatás?
A moharögzítésből elegem van, egyszerűen nem akar jól sikerülni :D a fa is szétesett. lehet hogy majd csere lesz. Valószínűleg nincs tehetségem és indíttatásom a scaperkedéshez.
Próbáltam ragasztani a mohát, nem vált be. Legutóbb fekete cérnával tekertem körbe. Lehet, hogy nem szakszerű megoldás, de tart. Nem mindenki scaper alkat, én sem vagyok :)
@star67 Csillának köszönhetően pedig bővült a moha paletta: Crepidomanes cf. Malabaricum, Hookeriaceae sp. Distichophyllum (ha nem tévedek)
@Rudi50 Zolitól Cryptocoryne balansae, Hygrophila difformis, Hygrophila lacustris, Heteranthera zosterifolia, valamint egy adag maláj tornyos csiga került ebbe az üvegbe :)
Lassan bekerül a nyáron szedett süllőhínárom is. már sterilizált, karanténolt, csak kicsit gyenge még.
A fajgazdagságtól lesz szép és változatos - szerintem.
Azt hiszem megint nem fér el több növény, valamit lépni kell lassan :D
Kíváncsian várom a fejleményeket :)
Hátul most sokan vissza lettek vágva ezért nem látszanak. de ott sok bacopa és ludwigia lesz.
Jó ötlet. A hínárok is szeretik a tápanyagot, megpróbálhatnál olyat is tenni az ültetőtálba.
A nagy rendezgetések során kikerült kövön találtam a planáriát amit megosztottam az erről szóló topicban. Még nem tudom mennyire súlyos a helyzet. szerintem ha sok lenne már rég észrevettem volna.
Nem lehet sok belőlük, ha csak véletlenül vetted észre.
 
A rossz hírek egy részét kihagytam... Még egy versenycsigámnak volt egy hosszabb kiruccanása, amiből nem épült fel. Elvileg egy van még...
Az egy szem fekete garnéla kimúlt. kevesebb mint egy éves lehetett... valamint gyanúsan sok postakürt csiga hullott el az utóbbi időben.
Ezeknek (a versenycsigát leszámítva) lehet köze a planariahoz? lehet hogy az pusztította el őket?
Sajnálom a veszteségeket.
Ha nem lesz több versenycsigád, lehet, hogy nevet kell változtatnod :) :)
 
Back
Oldal tetejére