• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Low-tech 110L családi

Végre történt egy "kis" változás. :) @Rudi50 kertész kolléga elvihető növényeiből nekem is jutott egy szép adag, amit ezúton is nagyon szépen köszönök :)

Tegnap elkezdtem beültetni. Így már hasonlít arra amilyet szerettem volna. Remélem minden megmarad és növöget szépen.
Ahogy a kislányom fogalmazott ültetés után: "ez már akvárium!!"
egyetértek :)
View attachment 147059
Ültetés alatt viszont észrevettem, hogy nem kicsit, hanem nagyon vékony még a talaj. Nem maradt más választásom, ma el kellett ma mennem venni.
Ha már elmentem akkor vettem még állatokat is, hiszen abból is hiány volt.
10 amano, 5 cory és 10 "kék szemű villásfarkú kalászhal", Popondetta furcata
Erről nem nagyon írtam de végül a plattik helyett emellett döntöttem. talán jobb lett volna még kisebb kalászhal, mondjuk Törpe pettyes kalászhal - Pseudomugil gertrudae.
De azok meg annyira kicsik voltak a boltban hogy féltem, hogy a tetra jóllakik velük.
Aztán jött még egy ötlet: fénycső csere. Fogalmam sem volt hogy mikor volt utoljára cserélve, én használtam ahogy kaptam. és bejött a csere, kb 30%-kal fényesebb az új :)
A várnak sajnos mennie kellett, mert túl sok helyet foglalt, árnyékolt. inkább a növénykkel töltöm ki a teret. Vettem 2 közepes vasfát a helyére, azokra majd átteszem a mohát ahogy időm engedi.
View attachment 147060View attachment 147061
majd csinálok még jobb képeket is :)
Tetszik, de talán kicsit túl sokféle a növény. Arra ügyelj, hogy a száras /stem/ növényeket háttérbe, vagy oldalra kell ültetni,
az azonos fajta növényeket lehetőleg egy csoportba, stem elé másik stem-et ne ültess, mert most kissé így összevissszaság
van az akvában.
 
A kalászhalak nekem is nagy kedvenceim. Szeretik a kemény vizet, de a nitrátot nem nagyon (ezen viszont segít a nagy növénytömeg).
Valahonnan sejtettem, hogy szereted őket :) :)
Saját tapasztalatom, hogy előbb-utóbb nem marad majd hely a dekorációnak, ha rákapsz a növényekre :)
Hát igen... Amúgy volt haszna a várnak amíg nem volt sok növény, szerettek ott bújkálni időnként a halak. most aki árnyékot akar az legyen szíves a növények közé bújni. :D

Tetszik, de talán kicsit túl sokféle a növény. Arra ügyelj, hogy a száras /stem/ növényeket háttérbe, vagy oldalra kell ültetni,
az azonos fajta növényeket lehetőleg egy csoportba, stem elé másik stem-et ne ültess, mert most kissé így összevissszaság
van az akvában.
Egyetértek, elsőre ez most így sikerült nekem. de úgyis még igazítok rajtuk. Kísérletezek, a sokféle növény szerintem nem baj. meglátjuk melyik érzi jól magát nálam.
 
A Hygrophilákat balra raktam, mert onnan szabad rálátás van az akváriumra. így szerintem szép onnan is, ezzel elégedett vagyok.
Jobb oldaltelőre azért ment a Hygrophila polisperma rosanervig mert nagyon tetszik a levele és jobbról amúgy sem szemlélhető az akva.
A Vallisneria spiralissal bajban voltam/vagyok, mert nem elég sűrű leghátra, viszont magasra nő.
A bacopak egyértelműen rossz helyen vannak. de ott még úgyis alakítok, ha berakom a fákat.

Ahogy látom, hogy egyáltalán nem ritka, hogy átrendezitek időnként akváriumokat. Kell a változás időnként.
A tápkapszulákat még nem dugtam a gyökerekhez az ültetés óta, hátha még átrendezem, akkor meg feleslegesen terhelhetnék a vizet.

Dennerle All in One Elixier táppal folytatom a tápozást. Macro eddig nem volt, csak profito ment. valahogy nem mondta senki amikor elkezdtem, azóta tanultam meg hogy kell.
Alga problémám eddig nem volt. Az üvegen van nagyon apró pöttyökben elszórtan alga. Letakarítottam most bő egy hónap után, de úgy látom nem eléggé alaposan. :)
 
2-3 éve tartok kalászhalakat, nem bántam meg. Szerintem nagyon szépek, különlegesek. Nagy élmény nézni, ahogy folyamatosan mozgásban vannak. Két dologra érdemes odafigyelni:
- nagyon ugrálósak, fedett akváriumba valók
- tiszta, oxigéndús víz kell nekik (fontos a jó szűrés és rendszeres vízcsere)
Ha jól érzik magukat, némi szaporulatra is lehet számítani.
 
Tényleg hihetetlenek ahogy folyamatosan mozognak, nincs az a záridő amivel el lehet kapni :D Na majd hétvégén megpróbálom azért...
A tető nálunk amúgy is kötelező a kisgyerekek miatt, különben ki tudja milyen ajándékokat kapnának szerencsétlen állatok :ROFLMAO:
 
Végre itt a hétvége és volt időm a vasfát összerakni. Első ragasztásom, első kötözésem, megküzdöttem vele. Szerencsére aludtak a gyerekek, így nem gazdagodott a szókincsük :D
Három napig ázott a két fa, összeragasztottam őket, majd ragasztottam az aljára két nagyobb kavicsot. És még így is lebegni mert. Két nagy kővel kiékeltem, remélem megtanulja hol a helye.
A növényeket is átrendeztem kicsit, sajnos soknak lebomlott a levele már 4 nap alatt.
Vallisneria spiralis: nem sok levelük maradt, de szerintem még növeszthetnek újakat, mert a tövük még kemény. holnap jobban szemügyre veszem őket, egyelőre külön raktam.
Egeria densa: ugyanaz lett mint a korábbi körrel, bomlik, átlátszóak a leveleik, az egyiknek már a szára is. Érdekes, hogy 1 új és 1 régi tő meg tök jól van.
De jó hír hogy az összes többi jól van, szerintem beszoknak szépen. :) A hygrophilák különösen tetszenek.
Takarítottam, jó sok dzsuva összegyűlt az elhalt növényrészek miatt. Kaptak gyökér és folyékony tápot. meglátjuk jövő héten mi történik.
IMG_20210501_220144.jpg
Az Alternanthera reineckii minik szerintem már egész jól beilleszkedtek. ők már jópár hete jöttek, csak mondtátok hogy nem biztos hogy low techbe valók. Egy bajom van velük, hogy lassan növesztenek gyökeret, így elég sok felszáll a magasba.
Jó mondjuk ennek más oka is van :D
IMG_20210501_221536.jpg

Még az anubias barteriket dicsérném kicsit, hogy milyen szépen hozzák folyamatosan az új leveleket. Már kezdenek túlnőni, le is vágtam két hibásabb levelet. Ezte a növényt egyébként nem is tudom még hogy lehet metszeni.
 
Végre itt a hétvége és volt időm a vasfát összerakni. Első ragasztásom, első kötözésem, megküzdöttem vele. Szerencsére aludtak a gyerekek, így nem gazdagodott a szókincsük :D
:ROFLMAO::)

Három napig ázott a két fa, összeragasztottam őket, majd ragasztottam az aljára két nagyobb kavicsot. És még így is lebegni mert. Két nagy kővel kiékeltem, remélem megtanulja hol a helye.
A vasfa elég nehéz. Nem lenne szabad feljönnie. Ha mégis, pár nap alatt megszívja magát, nem lesz vele gond.

A növényeket is átrendeztem kicsit, sajnos soknak lebomlott a levele már 4 nap alatt.
Megviselhette őket a költözés, de az is lehet, hogy nem mindegyik marad meg nálad.

Vallisneria spiralis: nem sok levelük maradt, de szerintem még növeszthetnek újakat, mert a tövük még kemény. holnap jobban szemügyre veszem őket, egyelőre külön raktam.
Strapabíró növény, szerintem ki fog hajtani.

Egeria densa: ugyanaz lett mint a korábbi körrel, bomlik, átlátszóak a leveleik, az egyiknek már a szára is. Érdekes, hogy 1 új és 1 régi tő meg tök jól van.
Lehet, hogy ki fog nálad pusztulni. Van ilyen, nem tragédia. Azt megfigyeltem, hogy nem szabad visszavágni, mert nagyon nehezen indul el újra. A csúcshajtásokat kell ledugni a talajba, ha túl nagyra nőtt.

De jó hír hogy az összes többi jól van, szerintem beszoknak szépen. :) A hygrophilák különösen tetszenek.
👍

Takarítottam, jó sok dzsuva összegyűlt az elhalt növényrészek miatt. Kaptak gyökér és folyékony tápot. meglátjuk jövő héten mi történik.
Érdemes minél előbb kiszedni, ami elhalt, mert a bomló növények elősegíthetik az algásodást. Csővel le lehet szívni a koszt a növények között, csak vigyázz a garnélákra.

Az Alternanthera reineckii minik szerintem már egész jól beilleszkedtek. ők már jópár hete jöttek, csak mondtátok hogy nem biztos hogy low techbe valók. Egy bajom van velük, hogy lassan növesztenek gyökeret, így elég sok felszáll a magasba.
Én is mondtam, de csak feltételes módban :) Jó hír, hogy megmarad nálad. Az ancistrus szereti átrendezni az akváriumot :)

Még az anubias barteriket dicsérném kicsit, hogy milyen szépen hozzák folyamatosan az új leveleket. Már kezdenek túlnőni, le is vágtam két hibásabb levelet. Ezte a növényt egyébként nem is tudom még hogy lehet metszeni.
Az anubiast nem kell metszeni, mert nagyon lassan nő. Ha egy levél csúnya vagy nagyon rossz helyen van, le lehet vágni. Ezen kívül nem bántanám. Pár év alatt elég nagyra tud nőni.
 
Lehet, hogy ki fog nálad pusztulni. Van ilyen, nem tragédia. Azt megfigyeltem, hogy nem szabad visszavágni, mert nagyon nehezen indul el újra. A csúcshajtásokat kell ledugni a talajba, ha túl nagyra nőtt.
Persze túlélem ha nem mindegyik marad meg, ez mindig lutri úgy látom. a legtöbb növény szerencsére jól van.
Érdemes minél előbb kiszedni, ami elhalt, mert a bomló növények elősegíthetik az algásodást. Csővel le lehet szívni a koszt a növények között, csak vigyázz a garnélákra.
igyekszem elzavarni onnan mindenkit. Persze a kis csigák nem tudnak elmenekülni olyan gyorsan :D
Az anubiast nem kell metszeni, mert nagyon lassan nő. Ha egy levél csúnya vagy nagyon rossz helyen van, le lehet vágni. Ezen kívül nem bántanám. Pár év alatt elég nagyra tud nőni.
Persze, nem mostanra gondoltam, a metszést. de ha így folytatja, hogy kb hetente egy új levél akkor év végére már túlnőhet. de ez legyen a legnagyobb bajom :)
 
Ha már szóba kerültek. a "nemesebb" csigákon kívűl ilyenjeim vannak:
IMG_20210502_182052.jpg
Szerintem ez lesz az: Törpe tányércsiga - Gyraulus sp. máshol nem találtam semmi hasonlót.
A kövön megfigyelhetőek a versenycsiga vagy süncsiga peték is. szépen beékelik a pórusokba őket. kár hogy ezek nem kelnek ki.
Ha már potyautasoknál tartunk, a valószínűleg egyetlen neocaridinám jól van, szinte naponta látom :)
IMG_20210501_215917(1).jpg
Még nem tudom, hogy kell-e nekem ebbe az akváriumba még neocaridina.
 
igyekszem elzavarni onnan mindenkit. Persze a kis csigák nem tudnak elmenekülni olyan gyorsa:D
Ha vödörbe szívod le a vizet, és vársz egy kicsit a kiöntéssel, a csigák feltapadnak a vödör falára. Én vissza szoktam őket rakni. Szeretem a csigákat, na :)

Persze, nem mostanra gondoltam, a metszést. de ha így folytatja, hogy kb hetente egy új levél akkor év végére már túlnőhet. de ez legyen a legnagyobb bajom :)
Levághatod, ahol akarod. Ha elég nagy darabot vágsz le a rizómából, az is ki fog hajtani.
 
Szerintem ez lesz az: Törpe tányércsiga - Gyraulus sp. máshol nem találtam semmi hasonlót.
Ma is tanultam valamit :)

A kövön megfigyelhetőek a versenycsiga vagy süncsiga peték is. szépen beékelik a pórusokba őket. kár hogy ezek nem kelnek ki.

Még nem tudom, hogy kell-e nekem ebbe az akváriumba még neocaridina.
Inkább külön akváriumban tartanám, ha lesz belőlük több. Ha elkezdenek szaporodni, a fiatalokat könnyen beszívhatja a belső szűrő.
 
Ha vödörbe szívod le a vizet, és vársz egy kicsit a kiöntéssel, a csigák feltapadnak a vödör falára. Én vissza szoktam őket rakni. Szeretem a csigákat, na :)
Pont így csinálom, tegnap 3-at mentettem vissza.
Azért is érdekelt, hogy milyen csiga, mert tapasztalat híján nem tudom melyik káros pl a növényekre. de ez tuti nem, úgyhogy egyelőre jóban vagyok velük :)
Inkább külön akváriumban tartanám, ha lesz belőlük több. Ha elkezdenek szaporodni, a fiatalokat könnyen beszívhatja a belső szűrő.
Igen, ezzel a szűrővel nem jó, akkor cserélném. még egy akvát indítani még nem bátorkodnék, de majd lehet hogy az lesz ha végleg megfertőződök :)
jó most is üzemel még egy kicsi, de az csak "karantén", meg néha növényeknek ideiglenes. bár pár garnélát lehetne hosszabb távon karanténozni benne :D
Szóval egyelőre szerintem marad egyedül a nagyban.

De nagyon nagyon tetszenek. :) Nekem még újdonság is, idén tudtam meg, hogy lehet tartani ilyen kis garnélákat :)
Gyerekkoromban volt egy (kaliforniai?) vörös rákunk. Amit ha jól tudom ma már tilos tartani, akkor meg csak ez az egy rákféle volt az akvarisztikákban.
Vízcserekor kiraktuk a parkettára, hadd járkáljon kicsit. :D mondjuk nem biztos hogy élvezte, de mi igen.
 
Azért is érdekelt, hogy milyen csiga, mert tapasztalat híján nem tudom melyik káros pl a növényekre. de ez tuti nem, úgyhogy egyelőre jóban vagyok velük :)
Szerintem egyik sem káros. Van 2 db nagy almacsigám is, azok sem bántják a növényeket, bár őket külön etetem.

De nagyon nagyon tetszenek. :) Nekem még újdonság is, idén tudtam meg, hogy lehet tartani ilyen kis garnélákat :)
Nekem is nagyon megtetszettek a garnélák. Nagy kár, hogy neocaridinákból nem célszerű többféle színűt együtt tartani. Van egy nagy kolónia narancssárga és 40-50 db kék. Szeretnék pirosat és fehéret is, de az még 2 akvárium lenne. Félek, hogy ahhoz az asszonynak és lenne pár (keresetlen) szava :)

Gyerekkoromban volt egy (kaliforniai?) vörös rákunk. Amit ha jól tudom ma már tilos tartani, akkor meg csak ez az egy rákféle volt az akvarisztikákban.

Vízcserekor kiraktuk a parkettára, hadd járkáljon kicsit. :D mondjuk nem biztos hogy élvezte, de mi igen.
:) :)
 
Az egyik versenycsigám valószínűleg hétvége óta a fedél és az akvárium pereme közé volt szorulva. Elegem van belőlük, hogy mindig oda másznak, hetente odacsukom valamelyiket.
De már mászik kicsit, valószínűleg túléli csak vízköves(?) lett. A sárga az, de akkor már megosztom a pirosat is aki meg alámerült.
IMG_20210505_123500.jpg IMG_20210505_123525.jpg
Lehet hogy nevet váltok én is. :ROFLMAO:
 
Eddig mindig azonnal észrevettem ha beszorultak, általában még mielőtt odaszorítottam volna őket. de most ez a kb 3 nap szorulás biztos nem tett jót neki.
Amúgy a fedő nem az igazi... de kisgyerekek mellett inkább nem cserélem le üvegre, jobb hogy műanyag.
 
Illatos lett az akváriumom :) Engem sosem zavart az akvárium szag, meg eddig sem volt erős, most viszont nem hogy nincs szaga, de illata van :D vagy velem van valami baj :D olyasmi mint egy virágboltban, kicsit enyhébben persze.
Gondolom a sok növény miatt, főleg az úszónövények, na meg az hogy nincs alga (leszámítva egy kevés pontot).
Takarítani, vizet cserélni nem volt időm ma, remélem holnap lesz. A legtöbb elszabadult növényt azért visszadugtam a helyére. (nem mindet, ahogy a képen is látszik)
IMG_20210508_193749.jpg
Sárga versenycsiga jól van :)
IMG_20210506_161431.jpg
Sejtettem hogy a párás fedél alatti levegőn azért kibír pár napot, de inkább nem próbáltam volna ki. Ma megint odacsukhattam volna, ha nem figyelek...
 
Back
Oldal tetejére