• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Wooden Caves

Milyen jó kis helyet talált magának a csoki :)
Minden gurámi ott dekkol minden vízcsere után. Érdekes, hogy vízcsere közben a cső végét próbálják elkapni és csak utána bújnak el, mikor már nyugi van... :banghead:
 
Sztem sokkal jobb igy,koräbban tul sok es tul nagy volt a fa.Igy most sokkal kiegyensulyozotabb az öszkep.
 
Helyzetjelentés - 149. nap

A nagy érdeklődésre való tekintettel bejelentkezem a nagy akváriummal is. Egyrészt kicsit háttérbe szorult a nano mellett, másrészt a fa feljövetele óta nem igazán volt fotózható állapotban, de mostanra elért egy olyan formát, hogy közzé merem tenni. Ugyan kényszerállapot a fás baleset miatt ,egészen megszerettem, kicsit szellősebb lett, jobban látni mindent és mindenkit.

A háttérnövényzet végre olyan, ahogyan terveztem és külön öröm, hogy megmaradt a két oldalsó "csomó" és középen kicsit alacsonyabb, pedig a reményemen kívül semmi nem játszott közre abban, hogy így nőjön. A reineckii jól is van meg nem is, szépen nő, fejlődik, már olyannyira, hogy a nanoba is át tudtam csempészni belőle, viszont a színe nem az igazi, de idővel szépül az is.

A staurogyne akkora bokorrá nőtt mindkét helyen, amiről nem is álmodta, hogy tud ilyet egyáltalán, de örülök neki.

Még a nanoba hoztam két tő blyxát, viszont a DSM módot a működő akváriumból érkező növény annyira nem viselte jól, azt hittem már el is pusztult, de azért próbából betettem őket ide, hátha helyre jön. Köszöni, tök jól van, remélem, hogy lassan terjedni is kezd és visszaültethetek pár tövet a nanoba.

Az ecsetalga elleni küzdelmet egyszerűen feladtam, a növényeken csak nagyon ritkán van, azt le szoktam nyírogatni, a dekorról meg remélem, hogy egyszer csak eltűnik. A másik a zöld pontalga, ami folyamatosan jelen van, pedig naponta megy a foszfát. (Amúgy a foszfátot túl lehet adagolni vagy nyomjak neki bátran többet, hátha használ?)

Jelenleg ennyi, jöjjön egy kép, aztán mondjátok, hogy hogy tetszik :)

1496225_10200297603642060_102063200_o.jpg
Szerintem nem kell bele az a fekete háromszög, a fa mellé :D
Viszont a fa töve alá -- a csoki helyére -- még beférne egy kis nana petite vagy valami ilyesmi, hogy ne legyen ott az a lyuk, és általában is valami kellene, hogy ne legyen ilyen katonás az átmenet az előtér / közép és háttér layerekben, valami finomabb talán.
De ez nagyon szép, élhető látvány így is!
Viszont hadd legyek egy percre @eMZé : ilyen algás diffúzorral jönnek majd az ecsetek meg minden finomság :D
 
A lyuk az eredeti látványban szerepet játszott ugye, szép barlangos volt a látvány, a másik fa alatt is volt átjáró, nekem az még valahogy mindig tetszik, bár már rájöttem, hogy soha többet ilyet, hiszen ott szabadon van a talaj, tuti, hogy köze van az ecsethez, hogy ott nincs növény, ami lefogja a szemetet.

ÁLeMZé lelkednek nyugtatóul pedig: a fotó után kettő perccel supergeben landolt a diffi :)

Igazából annyi volt a lényeg, hogy ahogy mondod, élhető legyen, ne kapjak frászt azonnal, ahogy ránézek. Most tök jól elvan egy darabig aztán amint van rá keret meg idő, szerintem a vizsgaidőszak végén borul minden és jön a következő scape. Legalább nem járok úgy mint ezzel, hogy nem fejlődik ki HACra :) Ha minden jól megy, addigra már abból is feljönnek a fák :D
 
Mivel hamarosan borul a bili, elkezdtem tervezgetni kicsit PS-ben, hogy mit hogyan lehetne... Vélemény?

Untitled-2.jpg
 
Az én elmém sem békélt meg vele teljesen, de nem tudtam eldönteni, hogy rossz az ötlet vagy csak gyenge a kivitelezés :) Viszont így rosszul jártál, mert jövök jövő héten és nyaggatlak majd, hogy segíts valami jót kitalálni :D
 
Jobb lett mint az előző. De a sok egymásra mosás picit zavaró. Lehet én a saggitaria és a reineckii helyet mást keresnék.
 
Jobb lett mint az előző. De a sok egymásra mosás picit zavaró. Lehet én a saggitaria és a reineckii helyet mást keresnék.
Ez zavar engem is, hogy PS-ben nem tudom szépen megcsinálni a növények elkülönülését, és nem tudom eldönteni, hogy csak az zavar, hogy összemosódnak vagy összességében nem az igazi... :unsure: De ha meg elgondolom, hogy a megfelelő kövekkel meg a dombokkal, amiket tervezek, de a kép nem adj át, hogyan is nézhetne ki, szerintem jó lesz... fene tudja...

saggitaria és reineckii helyett meghallgatok bármilyen javaslatot, tudom, hogy nagyon korlátolt a növényhasználatom :) próbálok kilépni azokból, amiket már megszoktam, de valahogy nagyon kevés, ami igazán tetszik
 
Tenellus és rövídre nyírt Ammania sp. Bonsai ?
A tenellus nem győz meg, miben lenne jobb szerintetek a saggitarianal? Csak a google képekre tudok támaszkodni, mert nincs vele tapasztalatom.

A bonsai elgondolkodtató, az tetszik :) Bár a reineckii melletti egyik érvem az, hogy szeretnék valami színt a zöld mellé, ha ezt leváltom bonsaira, megint csupa zöldben vagyok (ami nem feltétlenül baj, csak vágyom valami másra is)
 
@eMZé, az aláírásodban balról a második képen hátul jobb és baloldalt alul milyen növény van? az alcsony, aminek olyan pirosas a vége

az lehet, hogy tetszene a reineckii helyére
 
Katt az aláírásomban balról a második képre, ha az sem győz meg, akkor a Tenellus nem neked való:D
A Reineckiivel az a baj, hogy nagyok a levelei és irtózatosan mindentől elütő színei vannak. Emiatt nagyon keveseknek sikerül úgy berakni az akváriumba, hogy jól illeszkedjen a képbe.

Szerk.
Látom egyszerre írtunk:)
 
Így nagyon tetszik, de google-n sehol nem láttam ilyet, hogy narancsos a vége, csak full zöldet. Na de akkor ezt most eladtad nekem, tenellus lesz a reineckii helyén :D
 
És akkor a Bonsait meg hátra gondoltad saggitaria helyett?
Bonsai nälam nagyon nyurgult.Az elejen mikor beültettem tökeletes volt,egyböl megkedveltem,kesöbb beindult es nemgyöztem vissza vägni.Szep mikor bepirosodik,de gyakran kell vissza vägni,es a megmaradt tövekböl rögtön 2 nött,sose volt szep a vegen,igy mennie kellet.:(
 
És akkor a Bonsait meg hátra gondoltad saggitaria helyett?
Nem én a Reineckii helyett gondoltam, hátra meg a Tenellus. De így jobban belegondolva az lehet, hogy sok lesz így végig rakva. Lehet keverni kellene Acicularissal(n)
A Tenellus csak akkor lesz ilyen szép vörösesen csíkos ha nagyon sok fényt kap. Azért találsz zöld fotókat a neten, mert sokan nem küldik meg úgy,ahogy kellene.
 
hát nálam 3*24W megy 8 órában a 64L fölött, a reineckiinek kijön a színe, akkor remélem a tenellusnak is elég lesz

most nézegettem a háttérnövényeket, acicularison nekem is megakadt a szemem, főleg, hogy a tenellust röviden tartanám (4-5cm) és hátra valami felszínig érőt szeretnék, ezért is jött a saggitaria ötlete
 
Back
Oldal tetejére