• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Low-tech Variable 182L

Andras K.

Kertész tanonc
Kedves Naplóm, Látogató!

Úgy érzem az én akváriumom is átalakuláson/ fejlődésen megy keresztül így érdemes egy naplót indítani.

A történet úgy kezdődött, hogy volt egy 120L sügéresem, belső Eheim szűrővel, pár fodros vízikehellyel fekete bazaltban. És kicsinek is éreztem, az üveg sem díszelgett a vízkő miatt, a fekete gyári tető sem tetszett, elkezdtem nézelődni mit lehetne javítani. Ekkor találtam rá a GA oldalára, sok nézelődés és nyálcsorgatás után jött a Black Friday (2016) és a kedvezmény megadta a lökést, rendeltem új üveget, legyen külső szűrő, egy kis red moor, persze ledes világítás, nyitott aki. És itt követtem el azokat a hibákat amit mindenki aki nem olvassa át előtte az akvakertész fórum hasznos témáit. Azóta a sok utánaolvasás után belekezdtem a fejlesztésekbe, szűrőanyagok javítása, külső fűtő, kapott egy rendes szekrényt, de még hosszú az út. Szépen apránként fejlesztgetem majd és gondoltam, hogy látszódjanak a fázisok igyekszem jól dokumentálni.

A jelenlegi állapot:

Green Aqua 182L 90x45x45 8mm
Laminált akvárium bútor 90x45x80 Wenge
JBL e901 (Gyári szivacs előszűrő, Siporax, Gyári szivacs, Seachem Matrix 2L, Perlon, Seachem Purigen 250ml)
Hydor ETH 200 külső fűtő, vízhőfok 25C
Up Aqua Pro LED P U series 90cm, üzemidő 10 óra
Fehér dekorhomok talaj, JBL Kugeln tápgolyókkal (az olvasatlanok gyakori hibája, ez hamarosan cserélve, de nem lövöm le a következő bejegyzésem)
Marine Color dózis pumpa egyelőre csak Carbo adagolásra

Easy Life ProFito heti 18ml, Easy Life EasyCarbo napi 7ml lamp indításkor, Söchting Carbonator

Növények: Sagittaria subulata, Ceratopteris thalictroides, Hygrophila corymbosa, Cryptocoryne wendtii Green

Állatok: négy sügér, pontos fajtát nem tudok, de vegyesek

9VN3dYhlEGhIaSd5rnip0AoI9KJzfZYZtcmLDlNLsM9vQM5L3jiapwHUh19Ihfs1k3sbNUo-onTnceMSWuw=w642-h855-no.jpg

Alga fronton jelenleg barnával küzdök, de az betudható a szűrőanyag cserének még nem álltak be, meg minimális zöld pont az üvegen.

Mint említettem az alkatrész felsorolásnál talajcsere lesz, utána pedig a szűrésen szeretnék javítani, de dilemmázok a nagyobbra váltás és a két e901 között.

Most nézem, a képen még jet van az, azóta már esőztetőre cserélődött. És az algakaparó is kikerült, pengéset használok.

Minden hasznos tanácsot szívesen fogadok, segítsétek a változást! ;)

Üdv,
András
 
Nem lehetetlen életben tartani a kvarchomok - jbl tápgolyó kombinációt, igaz, hogy kell neki idő, nekem most volt egy éves, de most él igazán.:) Ha érdekel, nézd meg a SLAP-DASH naplót, az elején nagyon hasonló indulásom volt.
Szimpatikus méretű akvárium, valami ilyesmire cserélem az enyémet is, ha egyszer arra kerül a sor...
 
Szia!
Ha nem zavar adnék pár tanácsot.
Ha maradnak a sügerek, nagy növényezésbe ne fuss bele, szeretik...
Talajnak maradjon a finom homok, mert másból dombokat építenek, és felfogják kavarni.
Esetleg egy szigetes elrendezést tudnál csinálni kövekkel, meg a fákkal, anubias fajok, pár Crypto.
Mióta vannak meg a halak?
 
Kedves @Rebal! Mindenféleképpen át fogom olvasni, gyűjtöm a tapasztalatokat. Az általános talaj már biztos cserélve lesz, úton van az új. Egyre gyakrabban látom az üveg résznél, hogy valamilyen gázok gyűlnek össze a kvarchomokban, nem tud szellőzni, ezért is lesz cserélve. De a naplódat átolvasom, hogy lássam annak a történetét.
 
A kvarchomokból valószínűleg a benne rekedt levegő szabadul fel, nálam berothadásnak nyoma sincs. Azonban a váltást biztosan nem bánod meg, de ha cserélsz talajt, akkor táptalajt is tegyél alá, azon már ne múljon, főleg ha erősen növényesítesz majd. Ha marad a jelenlegihez hasonló vonal, akkor elég a táprúd/golyó. Egyébként a sügérek nem szeretik jobban a homokot? Vagy letettél a sügérekről?
 
Szia @PeterPok!

A sügérekkel az a terv, hogy elajándékozom, csak utána vágnék bele jobban nővényezésbe, csak egy van ami nálam született és túlélte és ahhoz nagyon ragaszkodom. Ami nálam született 4 éve, a többi kb 2 éve került hozzám. Sajnos látom, hogy jól meg kell választani a sügérek mellé a növényeket, Hygrophila corymbosa öszes levelét lelegelték, amiket újat hoz azon meg szépen látszik a rágcsálás nyoma. Általános talajt már biztosan cserélek, táptalaj nem lesz alatta amíg a sügerek vannak.
 
Mint az előzőben írtam egyelőre táptalaj nélkül, csak tápgolyókkal támogatnám meg a növényeket.
Letettem, megtetszett ez a növényezés és régóta tetszenek a garnélák is, valúszínű sakurákkal kezdek majd. És ha elajándékozom a sügéreket amúgy is egy újraindítást tervezek, persze csak ezután garnéláznék, meg jöhetnek a csapathalak.
 
:) Én úgy csinálnám, hogy hagynám a jelenlegi összeállítást, míg a sügérek megvannak, addig nem tenném be az agyagos talajt (nem lesz gond a kvarchomokkal, ha mégis félsz attól, hogy berothad, akkor adok pár maláj tornyos csigát...). Aztán ha már nincsenek, akkor talajcsere és táptalaj!
Ez csak egy jó tanács, én így csinálnám, de rád van bízva, várom a fejleményeket ;)
 
Én úgy csinálnám, hogy hagynám a jelenlegi összeállítást, míg a sügérek megvannak, addig nem tenném be az agyagos talajt (nem lesz gond a kvarchomokkal, ha mégis félsz attól, hogy berothad, akkor adok pár maláj tornyos csigát...). Aztán ha már nincsenek, akkor talajcsere és táptalaj!
Ez csak egy jó tanács, én így csinálnám, de rád van bízva, várom a fejleményeket

Azt hittem kitaláltam a tutit a talajcserével, erre megingattok. ;) Ugyanitt sügérek ingyen elvihetők. :whistle: Köszönöm a felajánlást a csigákra! :) Az optimális tényleg az lenne amit javasolsz, de ha már rááldoztam a talajcserére álljon a kamrában amíg új gazdit találok a sügéreknek. Mondjuk hétvégéig úgysem állnék neki, addig még átgondolom.
 
Nem romlik :) és felesleges macera a talajcsere, nem leszel vele előrébb, tápanyag meg elvileg abban sincs(?), milyen talaj?
 
Mint említettem az alkatrész felsorolásnál talajcsere lesz, utána pedig a szűrésen szeretnék javítani, de dilemmázok a nagyobbra váltás és a két e901 között.

Szerintem, amennyiben a szekrényed elrendezése engedi vegyél még egy e901 szűrőt. Jobban tudod variálni a szűrőanyagokat és a takarításban is jobban tudsz gazdálkodni a hasznos szűrőbacikkal. S persze, ha az egyik megáll valamiért akkor a másik elviszi ideiglenesen.
Nálam is két külső van, az egyik alulról szív erősebb mechanikai szűrőanyagokkal, a másik a középtér fölött biológiai és kémiai szűrésre erősítve.
 
Nem romlik és felesleges macera a talajcsere, nem leszel vele előrébb, tápanyag meg elvileg abban sincs(?), milyen talaj?

A következő napló fejlesztési bejegyzésre tartogattam, de ha már így rákérdeztél, előre gondolkodva ADA AS Malaya. De ha elborul az agyam, üzembe állítom a régi akvát és visszapakolom bele a sügéreket, de akkor az asszony megöl, hogy megint két akvárium van. :confused:
 
Szerintem, amennyiben a szekrényed elrendezése engedi vegyél még egy e901 szűrőt. Jobban tudod variálni a szűrőanyagokat és a takarításban is jobban tudsz gazdálkodni a hasznos szűrőbacikkal. S persze, ha az egyik megáll valamiért akkor a másik elviszi ideiglenesen.
Nálam is két külső van, az egyik alulról szív erősebb mechanikai szűrőanyagokkal, a másik a középtér fölött biológiai és kémiai szűrésre erősítve.

Köszönöm a tanácsot! Sok vacilálás után én is erre jutottam(annyira, hogy meg is rendeltem a másik e901-est), hogy talán ez a felállás a legjobb. Egyelőre nem akartam variálni túlzottan a szűrőanyagokat a másik mintájára 1L siporax, rá egy fél gyári szivacs, 2L Matrix, Perlon, és a jelenlegi 250ml Purigent kettészedem a két szűrőbe. Így a két szűrő takarítást el tudom tolni egymástól ahogy javasoltad és a Seachem Purigen regenerálást is két külön időpontban tudom csinálni. Bár ez a kétféle szűrőanyagos megoldásod elgondolkoztatott. Én úgy gondoltam, hogy mint említetettem egyformák legyenek töltetre is és a két esőztetőt a rövid oldalakon helyezném el így középen fordul le az áramlás és jönnek vissza szívóág kosár felé.
 
Szia @PeterPok!

A sügérekkel az a terv, hogy elajándékozom, csak utána vágnék bele jobban nővényezésbe, csak egy van ami nálam született és túlélte és ahhoz nagyon ragaszkodom. Ami nálam született 4 éve, a többi kb 2 éve került hozzám. Sajnos látom, hogy jól meg kell választani a sügérek mellé a növényeket, Hygrophila corymbosa öszes levelét lelegelték, amiket újat hoz azon meg szépen látszik a rágcsálás nyoma. Általános talajt már biztosan cserélek, táptalaj nem lesz alatta amíg a sügerek vannak.

Hát így már teljesen más a leányzó fekvése. Én helyedben nem nyúlnék hozzá, majd csak ha elköltöztek a sügerek.
 
Meg is történt az első nagy változás. Fájó szívvel, de megváltam a sügerektől, így úgy döntöttem teljesen újraindítom.

Talaj cserélve fehér dekorhomokról ADA Aqua Soil Malaya-ra, második e901 hadirendbe állítva, egyelőre azonos töltetekkel üzemel mindettő.
Mire mindent eltakarítottam, ültetés, feltöltés és szűrők beüzemelése megtörtént jó késő lett, így tegnap már képet nem csináltam, de délután ha hazaérek lövök párat.

Most van két hetem az új állatvilág összeállításán gondolkodni, úgyhogy ha nagyjából összeállt a fejemben bedobom ide a listát és várom majd a véleményeket.
 
Valami élőlény idővel bekerül az akvába? :)

Remlem idővel megosztod az új talajról az észrevételeidet.

Bekerül :) Teljes újraindítás volt, így most várok 2-3 hetet, hogy beálljon a szűrés és talaj is. Utána jöhetnek a lakók ;) Nagyjából körvonalazódik mi is legyen az élővilág, hamarosan fel is dobom ide a listát a tanácsok, észrevételek miatt.

Talajjal egy hetes tapasztalat, hogy kicsit válik ki belőle porszerű anyag, látok az üvegre rakódva is, illetve a felszínen napi skimmerezés kell. De úgy látom, hogy a növények már így az elején is meghálálják, új hajtások indultak meg. Viszont óriási előnye a kvarchomokkal szemben, hogy szilikát jelenlét nem észlelhető, barna alga csak ami egy-két növényen maradt az előző állapotból.
 
Közeledik az idő, hogy beköltözhessenek a lakók. Segítsetek véglegesíteni az összeállítást! Szívesen belekóstolnék a garnélák világába, de lágy víz hiányában igy ahogy néztem neocaridina jöhet szóba.

Íme a lista:
Sakura garnéla "Red" 10db
Otocinclus - Törpe szívóharcsa 10db
Vörös Neon 15db
Lazac - Díszes törpeszájú hal 10db
Amanda lazac 10db

És még nagyon gondolkozom 2db Algázó gében, csak ahogy olvastam félő, hogy összeveszik az Oto állománnyal.

Vélemény, javaslat?
 
Back
Oldal tetejére