• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Tarakos növényese (talán már az)

Próbáld ki.
Ha nem jó,
- hátfalon hosszú esőztetővel egymás alatt a 2, vagy
- egy hosszú esőztető az erősebb szűrővel, a másik csak keringet a hátfallal párhuzamosan, esőztető nélkül (pl. nálam).
Egymás ellen ne dolgozzanak ;)
 
OK, megpróbálom akkor úgy, hogy a bal oldali esőztető marad a rövid oldalon, és a jobb oldali rövid oldalon lévőt meg átteszem a hátfalra.


Egyébként sok akiban láttam, hogy egymás ellen dolgoznak a szűrők.


Egy dolog viszont zavar!
Amíg csak egy szűrő ment addig a kakadu sügér hímem vidáman úszkált egész nap, de ugye jött az algásodás meg a rosszul beoldott CO2, és kellett a kiegészítő áramoltatás, ami megoldotta a fenti gondokat. A kakadu hím viszont elbújt. Már az etetésekre sem jött elő, és egyre legyengült. (A nőstény nem, az vígan úszkál!) Végül elpusztult, ezért vettem egy másik hímet. Na az is ugyan ezt teszi. Egész nap csak gubbaszt.
Kevesebb áramlattal jön az algásodás, többel meg szenved a kakadu.
(Ördögi kőr ez!)
 
Tarakos said:
OK, megpróbálom akkor úgy, hogy a bal oldali esőztető marad a rövid oldalon, és a jobb oldali rövid oldalon lévőt meg átteszem a hátfalra.

Nem így javasoltam, így is egymás ellen fognak dolgozni...
 
atti76 said:
Tarakos said:
OK, megpróbálom akkor úgy, hogy a bal oldali esőztető marad a rövid oldalon, és a jobb oldali rövid oldalon lévőt meg átteszem a hátfalra.

Nem így javasoltam, így is egymás ellen fognak dolgozni...


OK, vettem!

Betettem úgy, hogy a bal rövid oldalon bent van az esőztető és a jobb hátsó sarokból csak a befolyó csövön keresztül nyomja a vizet a Hydor szűrő. Tulajdonképpen pont úgy ahogy az eddigi belső szűrő tette, csak nagyobb vízhozam és szűrő felülettel.
 
atti76 said:
Tarakos said:
OK, megpróbálom akkor úgy, hogy a bal oldali esőztető marad a rövid oldalon, és a jobb oldali rövid oldalon lévőt meg átteszem a hátfalra.

Nem így javasoltam, így is egymás ellen fognak dolgozni...


Úgy fest, hogy bevált a körkörös áramoltatás! A CO2 beoldás is jó, és a hydor szűrőben lévő aktív széntől olyan kristály tiszta a víz, hogy csak lestem!
Kérdés, hogy ha naponta adagolok plusz vasat akkor maradhat a szén, vagy azért vegyem ki hamarosan?
 
Körülbelül 1 hete megy a két szűrő a fent írt beállítással és igencsak meg vagyok elégedve velük.
A hydor szűrő még sajnos koránt sem végleges töltettel működik, de van benne aktív szén. (Így vettem és kipróbáltam)

Érdekes, hogy kb: 2 nap alatt kristály tisztává tette a vizet! Ilyen átlátszó még sosem volt!

Olvastam, hogy nem szerencsés sokáig bennhagyni, mert megköti a kelátot vasat, ezért lassan kiszedem és kerámia gyűrűket teszek be helyette.

481051.jpg


481052.jpg
 
Ma végre teljesen teletettem a hydor szűrő szűrőtartályát is!

Eddig csak egy kevés aktívszén, valami apró ám annál porózusabb kerámia gyűrű (ezekkel együtt vettem a szűrőt), egy gyári nagy lyukú szivacs és az általam vagdosott apró szivacs kockákkal volt megtöltve. Most kiszedtem a szenet, alulra tettem a szivacsot (rá 2 tablettányi baktériumot), fölé vettem 1 liter (meglepően porózus) kerámiagyűrűt, utána egy réteg finomabb szivacs, majd fölé a kicsi kerámia gyűrű megszórva porrá tört tablettával.
(A tabletta: Panzi crystall. Enzimeket, mikroorganizmusokat, nitroszómákat és aerobaktériumokat tartalmaz)

Most már csak el kell szaporodniuk a baciknak és elkezdhetnek szépen dolgozni!
:D :D :D
 
Maxipotzak said:
hú de szép! gratulálok!
a Seachem Purigen nevü kémiai szűrő cuccot próbáld ki, mert azt olvastam róla, hogy több hónapig jól működik az aktívszénnel ellentétben, és ha felfrissíted (pontosan nem tudom már, hogy hogy nem emlékszem rá), akkor használhatod ujabb hónapokig megint! :) http://www.greenaqua.hu/seachem-purigen ... 250ml.html erről beszélek! :)

Köszi, hogy említetted!
Ki fogom próbálni az tuti! ;)
 
Sziasztok!

Egy ideje keresek már 3 tő anubias barteri var. nanát, de valahogy Pesten nem igazán volt szép eladó. (Bejártam a aquadepot a galapagost, aquapetet, Lurdy ház akvarisztikai boltját, stb) De vagy nem is volt, vagy már a végső elmúlás utolsó lépéseit tették szegények.
Ma viszont betévedtem a madasas teszkó állatkereskedésébe és elkezdtem a halak között keresgélni növényt. Végül az egyik halas akváriumban egy gyönyörű szép, óriási cserépnyi növény nézett vissza rám! 1555Ft-ért el is hoztam!!! (köszönet az eladónak, hogy eladta a díszletet!)

Itthon szétszedtem, és kiderült, hogy a cserépbe 3 (!) szép, kifejlett tő van megbújva! :D

Gyorsan szét is ültettem őket a két akváriumba!

180870831_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


59896598022_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


45879843033_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


44_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


81482589755_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
 
Nagyon szép lett, főleg a nagy akvárium! Amiért a legjobban irigyellek az a gyönyörű, szép, tiszta vized és az egészséges növényeid. :) Az biztos, hogy nálam soha többet szőlőtőke! Színez, de rettenetesen. Azért le a kalappal, hogy bejártad Budapestet egy egészséges anubiasért. A neonok nagyon jól mutatnak, gyönyörűek, meg a kakaduid is. És hova tűntek a garnélák?! :) Az én akváriumom táján is történt némi változás... Nyitok róla 1 hét múlva naplót, mert most gyógyszeres kezelés alatt állnak a halak, de már gyógyulóban vannak.
Az a valisnéria erdő is jól mutat ott hátul. ;)
 
Köszi, köszi, köszi! ;)

Sajnos algám még azért van, de ügyesen elrejtem a fényképezőgép objektíve elől. :D
A víz tényleg elég tiszta (bár aktív szénnel látványosan szebb volt!) amit a két szűrőnek köszönhetek. Amíg csak a 2215-ös dolgozott, addig elég sok barna algám volt. (De még abba is kicserélem a lévakövet)

A garnélák sem tűntek el, ott vannak a nanoban! (Az áttelepítésnél 98db-ot szedtem össze, csak bujkálnak, meg beleolvadnak a Manado színébe)

Szőlőtőkét nem próbáltam még, de a vasfa nekem is sárgította a vizet.

Figyelem a naplódat majd!!!
 
Sziasztok!

Ez a pillanat is elérkezett.
Lassanként ezt az összeállítást is szétszedem és átadom a múltnak.

Sőt!
Már gyártatás alatt van az új 120 literes akváriumom (75x40x40) és az ennek a helyére fog költözni.
Tehát véget ér egy korszak, de remélem egy új, szebb, algamentesebb jövő elé nézünk.

A végére még az anubias is virágba borult aminek hihetetlenül örülök!!!

498601.jpg


498600.jpg


498602.jpg


498603.jpg
 
Gratula Ákos!
Nagyon szép lett! :thumbup: Nem tudom hogyan csinálod, de nálam még sosem virágzott az anubias... Igaz nincs CO2, se Carbo, de táp már van!
Jó ötlet szerintem a nagyobbra váltás, sok sikert hozzá! És a bútorral mi lesz?
Ezek a microsorium tövek nagyon szépek, még ekkorában sosem láttam, talán tropicás? Kereskedésben nem látni ilyet, pedig kerestem.
Várom a fejleményeket. :)
 
Back
Oldal tetejére