• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes S.S.D.D.

Áááááááh, meg ne próbálja senki! Majd ha elérkezik az ideje ennek is, de csak akkor, ha már megvan minden, ami a normális működéshez kell, és csak ez az egy dolog csúfítja a látványt. :) Most kb olyan lenne, mint trabira az alufelni. :p
Ha véletlenül megnyerném a lottó ötöst, azért küldök egyet.

Az algásodás oka az akvárium elhanyagolása volt hónapokon keresztül, mert a kis GERONIMOös érkezése miatt sokáig nem tudtam rendesen gondozni az akit. aztán volt 1-2 hónap co2 nélkül is.
Hogy ez milyen ismerős! :LOL:

a montecarlo mezőt nagyon szépen tudom porszívózni
Te lettél gyakorlottabb, vagy maga az egybefüggő mezőt könnyebb kezelni?

már mászik mindenhová, amikor nem mászik, akkor ül és úgy játszik
Akkor itt az ideje - még mielőtt Ő teszi - átnézni a számára hozzáférhető szekrényeket. Mi a konyhai "konyharuhás" fiókot meghagytuk neki. Azt pakolhatja.:ninja:

bár a nyuszi ül a fűbent azt néha teljesen felismerhetően adja elő, persze csak a kis dej-dej-dej nyelvén.
Gondolom Ő is haláli komoly arccal "mondja" a szöveget. :)
 
Ha véletlenül megnyerném a lottó ötöst, azért küldök egyet.
Ok, ebben az esetben elfogadom.:ROFLMAO:

Te lettél gyakorlottabb, vagy maga az egybefüggő mezőt könnyebb kezelni?
Annyira sűrű, ha már van 1-2 centi vastag, hogy csak rányomom a csövet és minden szmötyi kijön alóla, de az aljzat az marad.

Akkor itt az ideje - még mielőtt Ő teszi - átnézni a számára hozzáférhető szekrényeket. Mi a konyhai "konyharuhás" fiókot meghagytuk neki. Azt pakolhatja.:ninja:
Pakolás még nincsen, de a szekrényből már kivittem mindent a nyári konyhánkba, csak a tápok és a csipeszek maradtak benn, de ezek is a belső részében. Még nincsen felszerelve az ajtóra a "gyerekzár", bár így sem könnyű kinyitni, de a kallantyút is le fogom róla szerelni. Meg tervben van az is, hogy csináltatok rá egy teli ajtót, csak lusta vagyok. :whistle:

Gondolom Ő is haláli komoly arccal "mondja" a szöveget. :)
Oké, akkor ez nem csak nálunk megy! :D A komoly arc a legjobban fürdéskor megy, amikor a lábával rúgja a vizet. :D Nagyon szigorú tud lenni! :D :D:love:
 
Tegnap szűrőtakarítás volt, már nagyon ráfért – főleg a perlonra és a csövekre. Ahol vastag volt az MC, ott adtam neki az ollóval és a nyesedékből egy kicsit ültettem is. Megont volt egy rahedli garnéla az ülepítőben, ők most a sügér család miatt egy 4,5 literes üvegbe kerültek, amibe ment AN shrimp soil és egy nagyobb lapos gránit ment bele, meg egy negyedmaréknyi lomariopsys lineata. Szűrés nélkül fog üzemelni, és a világítása is csak a napfény lesz, sok vizet nem fog zavarni az ablakpárkányon. :p

A nagynak mondható mc mező miatt visszakerült az étrendre a macro táp is, este volt is pezsgőfürdő rendesen, bár a dc még csak világoszöld volt – lehet nem teljesen jó a reagenshez kevert 4-es vizem. :p

A héten az endlerek kiköltöznek a medencéből és mennek Ceglédre a többiek mellé. Sajnos a kakaduk nagyon dominánsak velük szemben és szegények már csak a jobb hátsó sarokban lehetnek nyugton. gondolkozom, hogy sima guppikat fogok venni a helyükre. Nem tudom, milyen halak jöhetnek még szóba, ha valakinek van esetleg valami tippje, akkor szívesen fogadom!

A sügér család nagyon jól elvan, van egy nagyobb baba, szerintem az első ívásból maradt meg és van egy csomó kicsike. Remélem, hogy zömüket sikerül felnevelni. A szülők már összeszoktak, nagyon szépen összedolgoznak már és ügyesen terelgetik, védik a kicsiket. :)

Köszi, hogy benéztél! :)
 
Nem tudom, milyen halak jöhetnek még szóba, ha valakinek van esetleg valami tippje, akkor szívesen fogadom!
Nálam a kakadu koma a két csajszival elvan egy kis "csapat" petitellával, igaz, a dzsumbuj sem elhanyagolható, de nem nagyon űzik őket. Az is igaz, hogy szaporodás még nem volt, bár aktuális, mert már jó régen kifejlett méretűnek mondanám őket.
A petitellák hozzák a színüket, meg azt sem nagyon látom, hogy csipkednék őket a sügik. Az akva 60x30x30 az egyik hátsó sarokban matten foglal némi helyet.
16500419128_5e5666b11c_z.jpg

Ez egy régebbi kép, de nagyjából azóta is így néz ki: bal hátul a matten, rajta egy kisebb dzsungel, a cserepet látod, általában ott posztol a triumvirátus, a jobb oldal meg a petitelláké, de nincsenek sarokba szorítva, átjárnak néha balra is.
 
Köszi!
Nálam is az a terv, hogy jön még egy kakadu nőstény a mostani mellé.
az a bajom a petitellával, hogy nem eléggé színes. Mindenképpen valami színesebb halat keresek. Amik egyelőre a listán vannak: az a pentazoa és a kolibrihal, de inkább a kolibrihal felé húzok.
 
Egy kis helyzetjelentés: Az mc a megnyírt részeken elég csúnyán lealgásodott barnás szőrös lett, nehezen tér magához. Általánosságban is elmondható, hogy nagyon lealgásodtam. Az új kövek enyhén ecsetesek és elég diatomosak, a növények szőrösek, a fák ecsetesek... :( Gondolom a fő ok, amiért így elmérgesedett a helyzet, az nem más, mint a két kakadu. :( Nagyon sok rc-t megevett a hím, a nőstény árkot ásott hátul, és kiüldözték az akváriumból az amanokat, vagyis gyakorlatilag nincs most algaevő az akváriumban. Kezdem megint azt érezni, hogy kiöntöm az egészet a francba, de még az üveget is összetöröm, a szekrényt meg felgyújtom. :(
Az átépítés még mindig várat magára... A terv már megvan, de a szükséges feltételek még mindig sehol... Mindig valami másra megy el a pénz és kezd ez uncsi lenni lassan.
Ja és a kis kakadukat a nagyok megint felzabálták... Rájött a nőstényre megint az ívás és annyi is volt a kicsiknek. Már beláttam, hogy rossz döntés volt megvenni ezt a két halat, hiába szépek, hiába érzik nagyon jól magukat, de összeférhetetlenek teljesen minden mással... :(

Bocs a negatív hangvétel miatt, de hát ez is a naplóhoz tartozik. Így vagy úgy, de ennek az akvának már nem sok van hátra.
 
Fel a fejjel Laci,es mielott osszetorned az akvariumot a vizet feltetlenul szivd le [emoji16]
Na jo viccet felreteve,anno regebben En is gondolkodtam ezen halakon csak aztan rajottem hogy vagy ezek lesznek vagy a sok minden mas.
En mar azt is eszreveszem hogy miota nincsen oto az akvariumban azota nekem kell az uvegrol a barna algat letorolgetni,amig voltak csintosra nyaltak minden nap.
Az anyagi dolgok ismerosek,nekem speciel most oto ra meg amandara nincsen keret pedig elobbibol legalabb 4 kellene utobbibol meg 8 db.
De hat ez van.
Ja es szerintem inkabb a halak menjenek mint az akvarium,es ha elfogynanak az Rc k az akvariumbol akkor vendegem vagy 10-12 db yellow garnira mert fo a valtozatossag [emoji6]
 
Laci, kérdezhetek olyant, hogy az akvárium melyik részét rendezték át?
Mivel sügérek, ha mi nem alakítunk ki számukra valami nekik tetsző ívóhelyet, akkor ők azzal kezdik, hogy a saját elképzelésükhöz alakítják az akvát.
Szintén sajátjuk, hogy territoriumot (reviert) tartanak, onnan mást elhajtanak. Gondolom, olyan helyen csinálták meg a territóriumukat, amerre az amanok is szerettek bujkálni, jönni-menni, ezért nem meglepő, hogy nekik mentek.
RC fronton is azt tudom csak mondani: sügérek, nem vega sügérek (azok meg a növényeket kaszálnák le), ezért ami a szájukba befér, az kaja a szemükben.

Ha van rá lehetőséged, hogy egy kivágott oldalú (csak akkora lyuk kell, hogy a fickó férjen be rajta) kis agyag virágcserepet tegyél be, álcázd le kövekkel, faágakkal, mohával és hátha oda szoknak. A cserép közelében hagyjál szabadon egy tenyérnyi aljzatot, homokkal, hogy legyen ahova hordják a kicsiket, ha cipekedhetnékjük van. Nálam a fickó a két csajjal -ugyan ikrázás még mindig nem volt- elvan ilyen körülmények között. Ha sikerül eltalálnod, akkor az akva többi részét nem bántják. (legalábbis nálam ez a tapasztalat) @Nigro , nálad a Nagyfőnök hogyan viselkedett?

Másik: kevesebb a növényed, próbáld meg pár hétig sokkal kevesebb táppal. Az én low tech akvámban kevés a táp, az igaz, hogy a növények is lassan fejlődnek, de azon kívül, hogy néha a frontot letörlöm, nincs alga. Ja és nincs az akvában sem oto, sem amano, így is tartható az algamentesség.
 
Fel a fejjel Laci,es mielott osszetorned az akvariumot a vizet feltetlenul szivd le
De hát írtam, hogy kiöntöm az egészet a francba. :p

Ja es szerintem inkabb a halak menjenek mint az akvarium,es ha elfogynanak az Rc k az akvariumbol akkor vendegem vagy 10-12 db yellow garnira mert fo a valtozatossag
Van még félretéve úgy 30-40 rc növendék alsó hangon... :p Szóval köszönöm el vagyok látva bőségesen, csak kezdek belefáradni az egészbe.

Laci, kérdezhetek olyant, hogy az akvárium melyik részét rendezték át?
A jobb oldali nagy kő mögötti részről hordja előre az aljzatot... Eddig jó volt nekik a fa alatti rész. Alapjáraton amúgy nem ilyen idióták, de mivel 2-3 hetente ívnak, ezért csak kb max egy hétig viselkednek normálisan, utána átmennek terminátor üzemmódba. az amanokat az egész akváriumban üldözték folyamatosan, sajnos mindet kiszáradva találtam meg a földön. Az RC-ket nem sajnálom, mert lenne utánpótlás, de a probléma, hogy elő se mernek már jönni, és azt a minimális tisztogatást sem csinálják már és így nagyon leromlott az akvárium állapota.

Másik: kevesebb a növényed, próbáld meg pár hétig sokkal kevesebb táppal. Az én low tech akvámban kevés a táp, az igaz, hogy a növények is lassan fejlődnek, de azon kívül, hogy néha a frontot letörlöm, nincs alga. Ja és nincs az akvában sem oto, sem amano, így is tartható az algamentesség.
Nem hiszem, hogy a tápozás okozná az algásodást. A micron nem változtattam, a macrot pedig hiánytünet miatt kezdtem el adagolni és azzal sem volt gond. Egyszerűen kevés a heti karbantartás, kellenének a tisztogató/algázó jószágok. Ráadásul két éve üzemelő akváriumról van szó, szóval hiába a porszívózások, van azért már mulm rendesen a talajban.

Ez ennyi, ezt már az atyaúristen sem tudja visszahozni, ezzel tisztában is vagyok, de mivel nem akarok megint szarból várat építeni ezért marad a várakozó álláspont.

Tényleg bocsánat egyébként a picsogás miatt. szerintem most egy kicsit hanyagolom a naplót, mert túlságosan ki vagyok merülve hozzá emberileg is, meg mindenhogyan.
 
Biztos meséltem már a sztorit amikor a nagy akváriumomat szétszedve 3 kakadu csajt egy 60-as karanténba kellett betennem kb 80-100 RC-vel.
1 nap alatt lerendezték az egész garnéla csapatot, pedig a nagy akváriumban is velük voltak együtt igaz ott sűrűbb volt a növényzet. A csajok kifejlettek voltak.

Ez a törpe sügér kis garnéla nem kompatibilis. Az amanokat viszont sosem bántották.
 
Én is erre kellett, hoyg rájöjjek a saját káromon. Mindenhol az van, hogy 50-60 literes akváriumban már jól érzik magukat, ami igaz is, de ami mindenhonnan lemaradt, hogy csak ők és semmi más élőlény, esetleg nagyobb testű halak. Még a nagy amanot is folyamatosan kergették, pedig az volt vagy 4 centis legalább.
 
Erre tippeltem én is látatlanban, az nekik való hely legnagyobb bánatodra.
Az az igazság, hogy ez lenne a legkisebb bajom. egyrészt azért, mert úgysem látszik, hogy mit művel ott hátul, másrészt meg nagyon nem tud ásni, mert hungarocellbe ütközik és végül: nem sokba tart eltakarítnom a rakást, amit előre hurcol. :) A többi hülyeségükkel viszont nem tudok mit kezdeni. :p
 
Laci, bonts egy sört/bort... este, aludj egyet, azután holnap mehet a vízcsere, porszívó, algaszüret, etc. Ha másképp nem megy, passzold le a halakat.
Nehogy feladd, a te akváriumod ad nekem reményt. :eek::eek::eek:
Ez nem feladás, egyszerűen itt már nincs tovább, vége a meccsnek. Majd egyszer lesz egy restart, ha lesz:
- egy zsák új aljzat, vagy emeléshez használható lávakő, vagy lávakő zúzalék
- friss táptalaj
- lágy víz
- kész lesz végre a diy szűrőm és tele lesz bio szűrőközeggel
- lesznek új fénycsövek a lámpában
- kövek az új hardscape-hez
- algaevők

Amíg ez nincs meg, addig nincs értele belevágni, mert csak nettó sz.pás lenne megint.
A hétvégén amúgy is remélhetőleg új helyre kerül az akvárium egy külön szobába, ahol a gyerek nem tud belecsimpaszkodni, stb... ott majd elvegetál, ha kell évekig. :p
 
És akkor a sok bátorítás miatt mégsem hanyagolom a naplózást, pedig lassan tényleg olyan, mint egy szappanopera. :p

A citromsavas totál kifogyott vasárnapra (04.20-án töltöttem utóljára), így új töltetet kapott -> ismét megrepedt az egyik kupak… Szerencsére úgy néz ki, hogy ez is a tömítés felett, szóval nem szivárog. A következő töltetnél vissza váltok sima pet palackra, a szódás palack nem teljesen jó ezekhez a kupakokhoz sajnos.

Próbáltam valamennyire algátlanítani, meg ma lehet veszek 2 kisebb ancit algázni.
Előjött egy újabb eresztés kakadu baba, őket szépen levadásztam egy cső segítségével:

17717677294_f30d7e8af1_h.jpg

Ők mentek a 4,5 literes garnélás neveldébe. Ide kellene valami szűrést eszközölnöm, de nem tudok mit rakni rá/bele/mellé, és világítása sincs. A garniknak így is tökéletes, a kicsiknek is remélem megfelel. Remélem, hogy cyclopson majd sikerül felnevelni párat belőlük, hogy valami hasznom is legyen ebből a két halacskából.

Köszi a benézést! (y)
 
Back
Oldal tetejére