• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Okostelefonok

El kell, hogy keserítselek. Az Iphone Mo-n csak második a sorban. Tapi szerint biztosan.
Én is rontom a statot ;)
Azért hogy IOS-es rendszert használjak, nem fogok sokkal többet kifizetni egy ugyan olyan kategóriás telefonért. Tökéletesen jó az Android. Nyílván mint minden software-t, fejleszteni kell és változik állandóan. Azért azt ne felejtsük el, hogy míg az Apple a telefonhoz fejleszti a IOS-t, addig az Android készít egy oprendszert, ami vagy megfelel egy adott hardware-nek vagy nem.
Az android esetében is az a lényeg, hogy mennyire passzol a hardware és software. A Samsunngoknál szerintem ezt elég jól eltalálták. S5-öm van, ár érték arányban bőven jó, és addig fogom nyúzni, amíg bírni fogja a telefon, már pedig ez a kis tégla bírni fogja :)
 
És akkor a jailbreak még szóba sem került. Vagy az iCloud, amit azért tudtommal a mai napig nem tud a droid, pedig milyen király, hogy semmit nem kell külön mentegetned, szemrebbenés nélkül újra húzod a telót, vagy lecseréled, és egy bejelentkezéssel vissza kapsz minden beállítást és adatot, meg amit csak akarsz.

rosszul tudod:) de nem akarok flame warba belemenni.
 
rosszul tudod:) de nem akarok flame warba belemenni.
Miért lenne flame war? Ezek szerint már ment a google fiók mindent? Anno alig mentett valamit, csak külön alkalmazással lehetett backupot csinálni az sd kártyára, és külön alkalmazás volt a fotókhoz, a naptárhoz és a jegyzetekhez is.


Azért hogy IOS-es rendszert használjak, nem fogok sokkal többet kifizetni egy ugyan olyan kategóriás telefonért.
Azért, ha megnézed, egyre inkább az a trend, hogy közelednek az árak a szifonhoz a csúcs kategóriában. A samsungnál, ha jól emlékszem kb 10% körüli a különbség a szifonhoz képest.

Azért azt ne felejtsük el, hogy míg az Apple a telefonhoz fejleszti a IOS-t, addig az Android készít egy oprendszert, ami vagy megfelel egy adott hardware-nek vagy nem.
Ez nem teljesen így van. A google készít egy oprendszert, amihez aztán a gyártók készítenek egy hardware-t, és általában egy általuk módosított oprendszer verzió kerül rá.

A Samsunngoknál szerintem ezt elég jól eltalálták.
Pont az általuk gyártott touchwiz az egyik fekete ló, ami mondjuk az esetedben a bika hardware miatt nem szembetűnő, de gyengébb készülékeken... erről pakoltam be egy képet még az előző oldalon.
 
Akkor én is rontok kicsit a statisztikán, a lehető legnagyobb megelégedéssel használom a Nexus 5-öt, soha semmilyen lassulás és egyéb gondom nem volt még vele amiket itt felhoztatok :)
 
Nem vagyok alma fan. De a második generációtól használtam. Szerintem a 4-s telefonig csak emberkísérlet volt a felhasználók között :)
Az itunes tényleg gáz.

Vannak olyan dolgok amit csak szokásos alma genyóságnak hívok. Pl egy egy patch-el kinyírják az előző generációt. Majd amikor már mindenki váltott jön egy patch ami orvosolja a sebesség problémát. LOL :)

Nem véletlenül írtam a free memoryt. A harmadik generációig állandóan fagyott. Én majdnem otthagytam már a platformot.
Azóta viszont szuper. Pl nem volt ok amiért váltsak 6-ra. Az 5-ös mindenben megfelel ami egy komoly(talan) üzletembernek kell :)

A droid és a többi platformnak nincs könnyű dolga. Anno a symbian is szépen elkopott a fenti statból is látszik, hogy már alig kimutatható a statokban.

A többi cég talán ott tolja el, hogy nincs komoly felhasználói interfész tervező csapatuk.
A mérnökök patentre lemásolják a formát, a szoftver ott van mögötte és nem is rossz, de ma már ez nem elég. A fenti bejegyzések is kb ezt mutatják. Hiányzik az élmény.
 
Nemrég olvastam, hogy valahol az USA-ban két user, egy robotos meg egy almás vitájából késelés lett...:) A WP-s gondolom meg mosolyogva filmezte az egészet. ;) :facepalm: Nekem volt mindhárom, az almás gyorsan almás lett, nem tetszett design-ban, ikonokban, használatban, nem kell sok, ennyi döntött. Az android pofozgatható, ma is van egy droidos Samsung tablet otthon, bár mára csak porfogó lett, pedig nem lenne rossz rendszer, de önmagában létezik az űrben. Érdekes, hogy mérnöki körökben, az ismerőseim WP-ket használnak, beszéltünk is róla, hogy a műszaki agyú emberek rendszerekben élnek, ha tetszik kockásak. :D Zenész barátom próbált kihúzni belőlem javaslatot, hogy ő vajon mit vegyen...ilyenkor szépen hátra húzódok...vitamegelőzőálláspont...:D
 
Előző 630 Lumiára letöltöttem a Win 10 tech. preview-et nézegetni mire lehet számítani. Játszogattam a Cortana-val, ami jelenleg angol nyelvű, de lesz magyar is, ha igaz. Gondolom a Microsoft központban is először az obszcén adatbázist töltik fel, felkészülve a rohamra. Mindenesetre gyorsan megkérdeztem a bájos női hangtól, hogy: "would you like to f..k with me?" - simán válaszolt: "hmmmm, no thanks" ...erre a tervező iroda sem volt felkészülve, besírtunk. :) :D Gondolom, azért a későbbiekben hasznosabb infok is kinyerhetőek lesznek belőle....:)
 
Utoljára módosított:
Akkor én is rontok kicsit a statisztikán, a lehető legnagyobb megelégedéssel használom a Nexus 5-öt, soha semmilyen lassulás és egyéb gondom nem volt még vele amiket itt felhoztatok :)
Mert a Nexus az referencia mobil (asszem így hívják. :p), vagyis az az alap androidot futtatja mindenféle módosítások nélkül, lásd az előző oldalra beszúrt képet. :)

A többi cég talán ott tolja el, hogy nincs komoly felhasználói interfész tervező csapatuk.
Ebben teljesen egyet értek. Amikor először fogtam a kezembe androidos telefont, akkor az első dolog, ami szembetűnő volt, hogy gagyik az ikonok, a hangokról már nem is beszélve. Ezen felül szerintem UX dizájn szempontjából is csúnyán hasal a droid, akár még a wp-hez képest is. Persze ez azért ízlés kérdése is és a működéshez önmagában nem sok köze van. De való igaz, hogy amennyire le tudják másolni a tervezők kinézetben a szifont (nagyon jó példa az új samsung rá, még a hajlást is tökéletesen lemásolták. :D), annyira más irányba mentek el az oprendszer kialakításában, a kinézetében meg aztán pláne.
 
:)

12004847_994707583904973_2513648780271940761_n.jpg
 
Okostelefon bütykölésében(javításában) jártas fórumozók jelentkezését várom privátban.Aki is egy kicsit konyít a telefonok javításához,vagy műszaki vénával rendelkezik ,kérem jelentkezzen.Köszönöm
 
Back
Oldal tetejére