• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Nature Relax Aqua 112L

Cash3r

Nézelődő
Sziasztok Akvakertészek!

Először is remélem, hogy befogadtok majd ebbe a segítőkész és nagyszerű közösségbe. Már egy ideje olvasgatom a fórumon a különböző ötleteket, tapasztalatokat, rendkívül hasznosak. Eme okból is gondoltam úgy, hogy elkezdem a saját naplómat, mivel úgy gondolom csak így tudnám a maximumot kihozni a kis akvámból. Na kezdjünk is bele akkor egy kis előtörténettel/előzménnyel.

Körülbelül egy éve fogott meg az akvarisztika csodálatos világa, ekkor még természetesen én is beleestem a kezdő akvaristák tipikus hibáiba. Mivel panelban lakunk, ezért nem áll rendelkezésre hatalmas tér, ezért egy hirtelen felindulásból vettem is egy 20L akváriumot. Vettem bele mindent amit kellett, nyilván 3-4 hónap után azt mondtam, hogy elég, túl macerás egy ilyen kis akváriumot normálisan és egészségesen fenntartani. Ezután jött nyár elején a jelenlegi Diversa akvárium szett 112L-ben. Kisebb nagyobb változtatások után ezekkel a paraméterekkel rendelkezem:

-Akvárium: 80x35x40 - Diversa ívelt 112L
-világítás: gyári 2x18W fénycső
-szűrés: Tetra ex800 plus (kerámiagyűrű, szivacs, siporax, seachem matrix, Seachem Purigen)
-fűtés: Hailea 100W
-CO2: nincs
-talaj: jbl aquabasis plus+jbl manado
-tápozás: tf planter, tf makro, LiquiCarbo
-hardscape: 1 vasfa+1 kisebb "szőlőtőke"
-fauna: 5 db páncélos harcsa, 12 db neon, 3 oto, 7 db hengeli razbóra, 8 db galaxy razbóra, kb 12 heléna csiga és kb 10 sakura garnéla
-flóra: anubias barteri var. nana, jávai moha, "flame" moha, érdes tócsagaz, + még egy növény aminek a nevét nem tudom

Annyit még, hogy a nagyobb összegeket technikákra a pénzt csak spórolva tudom összegyűjteni, tehát szűkös a pénztárca...viszont amit tudok azt megteszem. Nyilván az akvárium még elég puritán kinézetű, nem tudom milyen növényeket lehetne/kellene beletenni/kicserélni, ezért is jöttem ide, hogy együtt, közösen kitudjuk hozni a legtöbbet!

Tudom, hogy a gyári tetővilágítás gyatra, azonban kisebb keresgélés után 18W-nál nagyobb teljesítményű, kompatibilis csövet még sehol sem találtam. Az esőztetőt kénytelen voltam oldalra rakni, mivel középen hátul a növények mögöt nem volt jó, mert mindig megjelent az alga... Továbbá nem tudom mi pontosan, de valami fehér kis pöttyök vannak a vízben, olyan mintha pollen lenne :S Nem tudom ezzel mit lehetne kezdeni.

324PHOTO_20170207_221657_.jpg

Bocs a képminőségért, majd legközelebb próbálok egy jobbat betenni.

Egyelőre szerintem ennyi. Minden hasznos tanácsot megfogadok, szívesen várom az észrevételeket! Ja, és hogy miért ez lett az akvárium megnevezése: egyszerűen azért, mert ha valamibe belefáradtam, akkor ez az egyik legjobb kikapcsolódás; csak nézni az akváriumot és kikapcsolódni :)

Kösz, hogy benéztél!
 
Kezdésnek szép. A gyári tető sajna macerás. Feltudod tuningolni T5-s csővel vagy kültéri Led szalaggal. Vagy félrerakod és csinálsz egy DIY világítást, na ennek jóval több előnye van mint a gyárit piszkálni. Az esőztető alapból így jó helyre került, normális a víz körforgása az akiban. Kis fehér pöttyök ? Sok minden lehet. Halak ,garnélák egészségesek ?? Mivel szűkös a keret kezdésnek fákkal,kövekkel dekorálnám. Azt a természet ingyen adja. Amíg nincs erősebb fény addig növényt csak olyat ami bírja evvel a világítással. CO ? Low vagy High tech-ben gondolkodsz ? Ez hátterezve van ? Kezd több lenni a kérdés mint a válasz.:)
 
T5-ös csövet nem találtam 590mm-es méretben, ami jobb teljesítményű. Lehet első körre egy jobb fajta LED-del megpróbálkoznék. Erre tudtok ajánlani vmit, ami már bevált? Az élőlények egészségesek, no2 nincs, no3 épphogy valami. CO-t egyenlőre nem tervezek venni, egyelőre low techbe gondolkodok.

Tapatalkkal küldve az én Redmi 3S eszközömről
 
Szia!
2x24w nem jó?
 
Természetesen jobb, mint a 2x18W :D Eredetileg 2x36W ot akartam, de ha csak a 24W a legnagyobb lehet az lesz.

Tapatalkkal küldve az én Redmi 3S eszközömről
 
Természetesen jobb, mint a 2x18W :D Eredetileg 2x36W ot akartam, de ha csak a 24W a legnagyobb lehet az lesz.

Tapatalkkal küldve az én Redmi 3S eszközömről
Én is arra gondoltam, jó lenne látni a házat belülről. Egy kis házi barkács-al lehet 4x24-is belemenne.
 
Nagyon analfabéta vagyok ilyen elektronikai témában, de ha valaki leirná részletesebben hogyan és mit kéne, akkor még bele is vágnék. Vmi jobb fénycsőt ajánlani esetleg valaki?

Tapatalkkal küldve az én Redmi 3S eszközömről
 
Nagyon analfabéta vagyok ilyen elektronikai témában, de ha valaki leirná részletesebben hogyan és mit kéne, akkor még bele is vágnék. Vmi jobb fénycsőt ajánlani esetleg valaki?

Tapatalkkal küldve az én Redmi 3S eszközömről
osram t5 24w 865 sztem ez jó.
 
Ha jól láttam ebből nincs 590mm-es kivitelben. De lehet csak nekem kerülte el a figyelmem.

Tapatalkkal küldve az én Redmi 3S eszközömről
 
SMD8520 1m 24W 3240 lm ;) nálam bevált (én is 112 literes akva gyári tetőjét egészítettem ki ezzel) és más is használja
 
Igen, követem a slap dash akváriumodat, minta előttem a mai napig :) Utána nézek a fénycsőnek!

Tapatalkkal küldve az én Redmi 3S eszközömről
 
Igen, követem a slap dash akváriumodat, minta előttem a mai napig :) Utána nézek a fénycsőnek!

Tapatalkkal küldve az én Redmi 3S eszközömről
Ohh, ez jól esik, de ennél azért szebb minták is vannak itt;) Bár arra talán jó példa, hogy a kezdeti tudatlanságból hogyan lehet elfogadható növényes akváriumot csinálni, illetve arra is, hogy mit hogyan ne csinálj:ROFLMAO: Egyébként így utólag csak annyit változtatnék az egészen, hogy a kvarchomok alá tennék táptalajt, az hiányzik kicsit!
 
Tudnál vmi könnyebben tartható növényeket javasolni? Amit még én is tudnék tartani és feldobja az akvát? Közben meg rájöttem, hogy amit ajánlottál világítás az led lesz :D Ebbe vmi tanácsot tudnál adni mit, hogyan?

Tapatalkkal küldve az én Redmi 3S eszközömről
 
1 m szalag, 30W-os adapter, dimmer + egy kis barkács otthon. A ledszalagnál arra figyelj, hogy hőelvezetős ragasztó legyen rajta és mindenképpen alu profilba tedd. Nekem kb. 60%-ra van dimmelve, így nem is melegszik túlságosan. A tetőbe én úgy tettem bele, hogy minden maradt a gyári, nem fúrtam át, nem ragasztottam hozzá (garancia miatt), hanem L profil alu léccel rögzítettem a meglévő rögzítési pontokhoz, illetve két felé vágtam, így 2x0,5m van, az egyik hátra, a másik előre került.
Alacsony és közepes fényigényű növények megélnek, azokból szinte bármit tehetsz alá, feltéve, ha a többi feltétel megfelelő, bár látom táptalajod van...
 
Rendben, délután neki leselkedek honnan szerezzem be a cuccokat!

Tapatalkkal küldve az én Redmi 3S eszközömről
 
T5-ös csövet nem találtam 590mm-es méretben, ami jobb teljesítményű. Lehet első körre egy jobb fajta LED-del megpróbálkoznék. Erre tudtok ajánlani vmit, ami már bevált? Az élőlények egészségesek, no2 nincs, no3 épphogy valami. CO-t egyenlőre nem tervezek venni, egyelőre low techbe gondolkodok.

Tapatalkkal küldve az én Redmi 3S eszközömről
De miért kell hogy a T5 590mm legyen?
És ha nyitott lenne az aki, Odyssea 2x24W?
 
Azért akartam elsősorban 590mm-est, hogy egyszerűen a régi T8-asok helyére be tudjam tenni és akkor nem kellene semmit barkácsolni. Bár így utólag belegondolva lehet nem is tudtam volna belerakni a foglalat miatt...amugy low techbe mennyi a max watt világításban, aminek még lenne értelme?
 
Co2 nélkül felesleges a 4x24.
Ez sokszor igaz, de nem mindig. Lehet hogy most low-ban gondolkodik, de ha beindulnak rendesen a növényei könnyen elkapja gépszíj és akkor váltana. Nem ajánlom én sem hozzá ,bár még az is csak 0,85W/L lenne. Láttam pár low akit ekkora fénnyel szépen üzemelni. Nincs két egyforma akvárium.És nem árt előre is tervezni.
 
T5-ös csövet nem találtam 590mm-es méretben, ami jobb teljesítményű. Lehet első körre egy jobb fajta LED-del megpróbálkoznék. Erre tudtok ajánlani vmit, ami már bevált? Az élőlények egészségesek, no2 nincs, no3 épphogy valami. CO-t egyenlőre nem tervezek venni, egyelőre low techbe gondolkodok.

Tapatalkkal küldve az én Redmi 3S eszközömről
Így keress rá a csőre: OSRAM Lumilux T5 HO 24W/865 (11) G5 549mm ;).
 
Back
Oldal tetejére