• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Low-tech Nano #2: Trunk

Mr. Kapa

Főkertész
Ismét olyan akváriumról indítok naplót, ami már jó ideje megvan, játszótérként. Növényekkel kísérleteztem benne eddig, de most nekiálltam, hogy megépítem jelenlegi legjobb tudásom szerint.

Az előző iterációja úgy született tavaly novemberben, hogy megláttam ezt a fatönköt, és remek ötletnek találtam beállítani egy 30-as Dennerle nanóba. Olyan viccesen nézett ki, hogy bedobáltam mellé ezt-azt és elindítottam. Erről az előző iterációról majd rakok fel pár képet, most jöjjön a mostani.

Az indítás három hete történt, augusztus 4.-én. Az alapkoncepció, mint az látszik, maradt :D

Egyelőre félkészen van, van is vele gond (ezekről majd írok részletesen), nem is néz ki jól, de ilyen most:

LX8GqVBNvhq315_ebUO7Z4ATO6wLVX2I3AO-w4bh2fAf5SKhuc_MQ3EsIgpAPiqihBE49Eyomi6yIzdZ9g4zdtMKn2Mwi-OtJzb62Ox-11TtBZjtB8kFAVrVVyfRFsmoZHoKu4GA7Ef9CvuUuHDncAGTb2P-pp6LrKob2K_ZQyXHv3ipMgpf0BUssq56OpIhT_t4XU2KASpIxbX6jCLZKXV3qd76hWLyOVnZdpInXfEWu-aoUoRiWr8eTXB_x2PzkrvuYhjNebjXBmP9bOJdZ9eMHFb7q-XLLg-eLNeY6x0iAHkCzIo5_YwIUC5P93l9RT_geD-e5apwhZqUoLnX1hhCGzMJDQDIPaGMTpEmvG0aUhzlhgnMYg1NdKt3gLvDcRX8Vju4OcSyHH3AbncEqwES9TAoLIe7-EY8WjlM76aRj6wXsMs3gnYqbDV-ffLwk9iWbhMZfc6P4oi0s0LkSImv-2vQw4MpGUmIrk0b3vZfM8xztop-37psFqWnPCZYF6JQH-T_z_atBnI739qGN0ddsaOwhgCMuuAnJs9ShvWbpsBlErW10EG_apvNrRnViHTQgZRdaQd_egNu6r598esGgtTEz7Mpox2Oa0m4WeeBuARsIrkJ=w803-h1070-no


Akvárium
30x30x35cm Dennerle NanoCube (30 liter)

Technika
Aquatic Nature Solar Vision 13W lámpa
Haqos Stellars 13W lámpa
Tetra EX600 szűrő, nem emlékszem mi van benne :oops:

Aljzat
JBL AquaBasis
ADA Amazonia

Hardscape
Lávakő
A Tönk (nem tudom mi lehet)
Pár Red Moor darabka

Növények

Crinum calamistratum
Marsilea hirsuta
Eleocharis parvula mini 'pusilla'
Alternanthera reineckii 'Mini'
Ranunculus inundatus
Fissidens fontanus
Cryptocoryne nevelli
Cryptocoryne parva
Sagittaria subulata
Hydrocotyle verticillata
A tönkön félig emersen:
Vesicularia dubyana
Hemianthus callitrichoides
Hydrocotyle tripartita

Lakók
CPO
Amano garnéla
Bohóccsuka
Csigaevő csiga aka Heléna

Tápozás
Easy-Life EasyCarbo
Green Aqua Micro + Macro
 
Elmesélem mi történt az eddigi három hétben, aztán jelen időben veszem fel a fonalat.

Először is gyors felindulásból szétkaptam a régit. Lakók átkerültek a Nanó 1-be, kivéve a helenákat (a Nanó 1 csigabarát övezet), ők egy lavórban várták, hogy eljöjjön az idejük.

Búcsúkép szétszedés előtt:

DuXoG8eXFvk7Km7aBzoXcZrsbgWH7w71qfZFjQV9igCuw9gL4PB1aH6iuINk5U0E3WDQZfP5v27deLQzjw=w803-h1070-no.jpg

A tönk felszín feletti részén már nagyon szép növényvilág alakult ki (tudom a képen nem nagyon látszik), jávai moha, HC és tripartita nőtt be mindent, ha kicsit nem vágtam, kinőtt az akváriumból. Ezeket minimálisan hagytam csak meg, de ki fognak újra nőni.

A többi növény szinte mind kikerült, kivéve a crinumot (ami szerintem méltatlanul ritkán használt), illetve néhány kisebb cryptót. A talajt teljesen lecséreltem, nem tudom mi volt benne, több mint egy éve vettem ezt az akváriumot, akkor is már egy jó ideje működött. Amikor a tönköt novemberben beleraktam, a talajt nem bántottam. Most kapott Amazóniát, meg alá Aquabasist. Ez az első akváriumom, ahol figyeltem arra, hogy a táptalaj ne látszódjon az üvegfalnál :).

Az Emarfishből kimaradt lávaköveket felhasználva, a tönköt megfűrészelve ilyesmi épült:

GyvIUnuTJ0x-M6s_dxduQmN6GrTR3OYP8f0yF4U9g0VlKVZDJjPUqpmy8bOd7iuudivvo70ejSFTh094YA=w803-h1070-no.jpg FxtavkP-qLdUpzwiMTJtYnn0x-ungW6mwu7nuVpbi56WtgeaTK3xJkEaqIH7583e0KRaiuJi9YOR0nbWBA=w803-h1070-no.jpg 8DgWDi9uKFueq_ugqVuBSJaoOnx5uXVuRFwnQpIjmyK6_c99-WWMZwvcIQBdOr2v8HBthw7TbrT71bYsaQ=w803-h1070-no.jpg OQn1cMKvgZV1eZ-tVbNQENv6PvnYw_Z1Y6ICYqMi4tYNobauF8z9pHPgQFB7QmZsJQT2m2MuYIO0LqPvYA=w803-h1070-no.jpg ow4MGQKOBSUev7NvC3J6F51RCityxh7uiclS0_XgLDrJw8x0cPLNPO2TmmZiQ9px3CcmAxJUS3VbhTqHLQ=w803-h1070-no.jpg NcFOlePhJNo5F8NS-X2LfQkKeiqOWrBqiDcVDUIb0cHLgCeS5EMoDJrnUXAqOleh8v_dT8qz-XdGO7k8Yw=w803-h1070-no.jpg

A crinumot mindenképp úgy szerettem volna, hogy kicsit hátulról törjön elő, és tegyen káoszossá mindent. A reineckiiről már tudtam, hogy nem lesz vele gond, a hirsutát pedig rég ki akartam próbálni, és nagyon jól illett is abba, amit látni szerettem volna.

A bal első követ hirtelen ötlettől vezérelve raktam be, ezért csak az utolsó képen látszik. Néha tetszik, néha nem, de most már hiányozna, ha nem lenne ott. Jobb elölről a kriptó pár nappal később kikerült, nem illik oda, csak eleinte nem volt szívem kihagyni.

A fő problémám ezzel az akváriummal, hogy nulla fényképezési ismeretem miatt nem tudom visszaadni, ahogy élőben kinéz. A képeken a tönkből szinte semmi sem látszik, csak egy nagy árnyék, élőben viszont nagyon jó hangulata van. Legalábbis számomra :D

A következő nagy gond a crinummal van. Sajnos meg kellett vágnom a gyökereit, ami nagyon nem tetszett neki, a levelei folyamatosan mállanak el. Azóta a folyamat lelassult, szerintem lassan összekapja magát. Nem aggódom miatta.

A tönk kiálló gyökereit még mohásítani fogom, eddig fissidenst ragasztottam rá. Az egyik ilyen gyökéren (pont legelöl) még a tárolás alatt nőtt valami zöld pamacsszerű alga, a carbó szépen kiszürkítette, hamarosan eltűnik.

Bal hátra még lesz valami háttérnövény, egyelőre további két crinum tő, illetve acicularis között vacillálok. Mivel mostanában crinumot nem láttam sehol, lehet, hogy az utóbbit próbálom ki, aztán ha nagyon nem, átültetem más akvába.

Az első lakó egy fantomgarnéla volt. Csak a skimmerből kerülhetett be, amit egyébként alaposan áttisztítottam, mielőtt átraktam a Giving handből. Fogalmam sincs, hogy csinálta. De ahogy a skimmerből jött, úgy abban is távozott, mert amikor kivettem, tisztításnál már benne találtam. Az utazó jól van, visszakerült a Giving handbe, expedícióját megörökítettük (a képen jól látszik az említett pamacsalga is):

CRcp7tz7xr_uB2t71iT6U1Fb3XAVuRZi3pq4FhVAa49PAI7QRJggW1PKW8J5sW653WFy3Vo14hlTl3Ciw=w1427-h1070-no.jpg

Később a kiszedett crypto helyére ranunculust ültettem. Eleinte nem így terveztem, de pont volt egy dobozzal, mert hirtelen felindulásból vettem egyet, hogy kipróbáljam, mit csinál lowtechben. Egyelőre szépen hozza a leveleket.

Szintén hirtelen felindulásból a hirsuta közé eldugdostam egy doboz parvulát is. Ezt is ki akartam próbálni egy ideje, legfeljebb elolvad. Ha meg nem, akkor hangulatos gyepet alkotnak majd így ketten. Képek:

2f_pRmoxWIWDmziJ2ocnDNOtBD5EpGS--RPqnA1D-FoniV4zTjw9eodRGzzKajQHmZK-iAq5yBf0M3qGnQ=w803-h1070-no.jpg hyxMITcrWFECk3zZiGIwAx_y9ZmSFVX7dneXIckxysMyQnNcqDJggZr9IBBkeT9IM8EaLc9SzxkQpNYIo_=w803-h1070-no.jpg
XgDpkPZU6uKvfJf6758r1usDrHV-MNvGVRDv_rt-8pqIf328rWNsWyu08eq-4k4Y3RsjKd1zeJEnDN7EeDKIVlKaQucbTHKPuJWsH2T7QYeJCi8bFEguZU8dh2W_iVyKZb8DexxJuKAZzCW6aCWhRGkLCZfCysCSbIE9O9yzzWTU-FDaHoH2DjHZ9QXmCCwt4ViMOLQblYptyi3G2wgkMdkCoOkepDfQbo22ciNFKqaEY8oEvO8A-A5_B29nUeK4aGUjTmQ4Pm4OIt9mKh7gA5rJzwz_32nhy5nFA3jP9epc6hHyV5yFrGvb6KyRE5PYvP1_-Nd1jn1jzVQ-54-vTQonzz3LEwN2wI6U81yWEAjDysTA7kKSUuQfYk-sBs5BKXWSr-iyI--3Brm2tYqHxfWCxNfxjNDGfMGd-t5yWnqXH8lBsp2Rh5xMuqUzlkUAaeDzyxA7AOXMZ93jpoyY5eEboTyJA0cyyDwNDyuKrM0MvpPD3UbKgqC9AhL_G_elrsPTvlGXpClx8Qub5Fr4jn4eBJDcptuv_Ksyi6yQ3zjDGNkhuESPytW5s9phMqZQ_5RbKBwppPZLgztKm-QzHKFHQrXltL3JAPAwqfLGVKmeb531nEf2=w803-h1070-no


A képeken is látszik, hogy már a lakók is beköltöztek. Régóta szerettem volna CPO-t tartani, most ennek is eljött az ideje. Kettőt vettem, ha minden igaz, két nőstény, az egyik petés is volt. Pár nap után vedlés nyomait láttam, sajnos azóta a petés nem mutatkozik. Olvastam, hogy sokszor belehalnak a vedlésbe, de talán még előkerül. Ha mégse, akkor pótolva lesz.

Bekerültek a helénák is, mivel máshova nem tudtam rakni őket. Három amanó végzi a házimunkát.

Gondolkoztam, hogy a CPO mellé milyen nanóhalat lenne érdemes megpróbálni, végül a bohóccsukára esett a választásom, mivel ők inkább a felszín közelében tartózkodnak, így remélhetőleg nem zavarják majd egymást. Nagyon jó fej halak.

Na ez egy jó hosszú poszt lett, de most már mindegy :cool:
 
Kezdeném azzal, hogy szerencsére úgy néz ki, mind a hirsuta, mind a parvula jól érzi magát. Nőnek, hozzák a szép új zöld leveleket. Ami szinte teljesen kihalt, az a ranunculus inundatus, de ezt annyira nem sajnálom, mert talán annyira nem illett volna abba a sarokba.

A fatönkön a mohák nagyon durván megindultak, a képen a fatönk nem is látszik, akkora árnyékot vetnek. A következő projekt ezek ráncba szedése lesz.

Bal hátra fölülre ültettem acicularist a nagyon szépen növekvő reineckiik mögé.

Jó hír, hogy mindkét CPO él és jól van, a melléjük rakott amanókkal is jól kijönnek. A rossz hír, hogy a bohóccsukák mind egy szálig eltűntek, nem tudom, hogy a CPO-k, vagy valami más végzett-e velük.

A képről még annyit, hogy pont most takarítottam szűrőt, és újraindítás után teleköpött mindent moslékkal, azért néz ki ilyen furán minden :).

F4efFHEeAPyu4CDMdJcoQF3vKIFHJUom-YSiEPNdZqeM-IIyMfbL9M8_Eyqy1GIeZynBFlTmiyv3xMWp4A=w802-h1069-no.jpg

Összességében még kb. egy nagy nyírás és még egy hónap kell ahhoz, hogy elégedett legyek ezzel a nanóval. Ja meg meg kéne tanulnom fotózni, hogy ott középen ne csak a nagy feketeség látszódjon...
 
A fatörzs birodalmából rossz híreket hoztam ezúttal, spékelve jó hírekkel, hogy azért az egyensúly fennmaradjon.

Beindult egy algásodási hullám, zöld pamacsok jelentek meg (amik bevallom jól néznek ki :D), illetve egy gondolatnyi fonál. Sajnos nem figyeltem eléggé erre az akváriumra, erre vezetem vissza ezt az állapotot. A szűrőre ráfér egy alapos takarítás, úgy vélem az sokat fog segíteni a dolog megoldásában. Időközben egy régóta tervezett lámpacsere is történt. A szintén beszerzett skimmer sokat segített a felszín letisztításában, illetve a békalencse szerű úszónövény visszaszorításában, ami persze kiirthatatlan, de nagyobb mennyiségben már zavaróan árnyékol. Összességében úgy vélem, egy kis odafigyeléssel talpra lehet állítani a rendszert.

A CPO-k viszont valószínűleg jól érzik magukat, mert születtek kicsik. Három darabot láttam egyszerre, tehát ennyien biztosak megmaradtak, szépen nőnek és már az ollóik is látszanak. Többnyire vagy a sűrű aljnövényzetben (hirsuta-parvula kombó), vagy a tönkre telepített mohacsomókban bújkálnak, így ha pár napig nem látom őket, még nem jelenti, hogy bajuk van. Az egyik nagy CPO viszont tegnap sajnálatosan beszorult a szűrőbefolyó garnélavédő rácsába, nagyon óvatosan kiszabadítottam, de sajnos mára elpusztult :(. Le vagyok sújtva, le fogom cserélni azt a befolyó valami biztonságosabbra...

Az amanók jól vannak, láthatóan tartanak a CPO-któl, de már megszokták egymást, a kezdeti ingerült ollórázások is elmaradnak CPO részről.

0XS6z9ODpsqjliVJoEVXmAKigrbGnhKfPNPJPPr5vs58ITo4dw-IHyNqfq7b46oFV4NoBBZjjqHBqdk2GE=w802-h1069-no.jpg lCchCnLYGwrXgbXufqm22kOQTlirBHjnLIFFuI_hTrqfy_Wipo5yok3vkq2PP-Ps2xNpYj1HtRucTUil3g=w802-h1069-no.jpg
 
Nem volt egy népünnepély a Trunk utóbbi egy hónapja, de most már úgy tűnik, oszlanak a viharfelhők. Az előző bejegyzésemben elég sok pamacsról, illetve kósza fonalalgáról számoltam be. Ez a fonalalgák agresszív térhódításával folytatódott, december elejére elég csúnyán befoglalták az akváriumot. Bár nem vagyok egy hirtelen típus, ekkor már én is éreztem, hogy változtatni kell :D. Hosszú, nyálkás fonalak hálóztak be mindent, ami végső soron jól illett az akvárium hangulatához, de meg kellett állítani a terjedését. Sok helyen a blackoutot olvastam ilyen súlyosabb esetekre, de gondoltam egy hónapot még adok neki, hátha sikerül anélkül is. A korábban is belengetett alapos szűrőtisztítást természetesen megejtettem. 8 órára csökkentettem a világítást a nálam általános 10-ről. A tönkön lévő mohák 80%-át kukáztam. Valamint beköltöztettem 3 kiskölyök sziámi algaevőt, hogy a remélhetőleg elkedvetlenedő fonalalga maradékát eltakarítsák.

Mostanra elégedetten tapasztaltam, hogy a fonalalga lassacskán területeket vesztett, majd szinte eltűnt, még mielőtt kétségbe eshettem volna. A pamacs nagy része is eltávozott, 3-4 nagyobb telep maradt, lekarbózhatnám, de tetszenek.

Az első CPO, ami már nálam született, szépen cseperedik. Szoktam még látni a hirsuta-parvula dzsumbujban kicsiket, 4-5 darab van belőlük szerintem összesen, plusz a nagy öreg.

A sziámik szépen nőnek a két pofára zabált fonalalgától, egy ideig még maradnak, utána valószínűleg az Emarfishben folytatják pályafutásukat.

7jsy1FkGdoQtQUdz5CqZK_TeNiGPCAcxCcUalLMsgBXV6J-SxPCrdCWotXOtczDVq0-myavr_Wb8xYnafk=w802-h1069-no.jpg G6JxnemDefLPqVhJreF94sXMzOARGNxJL_6DlLysqF8TmYK7mZjC5h0yCnWalcB6iWGNMDYh2dbB1FJq3k=w802-h1069-no.jpg
 
Szia
Szépen, nyugisan alakulgat :) Végül is milyen és mekkora teljesítményű lámpa van most az akva felett? A tápokból csak a GA mikromakrocarbo trimuvirátus megy még mindig? A CPO-k mennyire aktívak?
Üdv
 
Szia
Szépen, nyugisan alakulgat :) Végül is milyen és mekkora teljesítményű lámpa van most az akva felett? A tápokból csak a GA mikromakrocarbo trimuvirátus megy még mindig? A CPO-k mennyire aktívak?
Üdv
Egy Leecom LED 13W nevezetű cucc, nem találtam róla infót, hogy hány lumenes, de a másik nanóm felett elég jól teljesített, úgyhogy vettem ide is egyet. Rajta hagytam még a Haqos Stellars 13W lámpát is, mert a fatörzs miatt nem sikerült egy lámpával rendesen bevilágítani.

A tápozás most napi 2ml carbo, 1,5ml micro, illetve az 1ml macrot most csak 2 naponta adom.

A CPO-k aktivitása változó, van amikor mászkálnak és matatnak ezerrel, de most például egyet se látni. Mondjuk van bőven hely ahová el tudnak bújni. Arra is gondoltam, hogy talán a sziámik is zavarják őket, majd ha elköltöztetem őket, kiderül.
 
Jó a Crinum. Már régóta pályázok egyre, de errefelé nem is olyan könnyű szerezni "jóáron".
 
Jó a Crinum. Már régóta pályázok egyre, de errefelé nem is olyan könnyű szerezni "jóáron".
Imádom a crinumot, egyszer egy nagyobb akváriumban szívesen építenék belőle egy erdőt.

Nem tudom, merre van az errefelé, de megpróbálhatunk lemetszeni neked egy darabot belőle.
 
Pofás kocka! Nagyon szépek ezek a kis rákok és nagyon bejön az emers tuskó rész :) Ezek a rákok mennyire kíváncsiak a külvilágra? Nem kulucskálnak ki néha?
A skimmer a távolkeleti fajtából való üveg?
 
Pofás kocka! Nagyon szépek ezek a kis rákok és nagyon bejön az emers tuskó rész :) Ezek a rákok mennyire kíváncsiak a külvilágra? Nem kulucskálnak ki néha?
A skimmer a távolkeleti fajtából való üveg?
Köszi!

Eddig nem tűnt fel, hogy szöknének a cpok. Sajnos a sziámi algázók viszont kiugráltak és nem élték túl az expedíciót.

A skimmer egy Eheim Skim 350.
 
Már itt is rég voltak képek, úgyhogy lássuk. Kiszedtem egy követ elölről, így több helye lesz a marsileának, amit benőhet. Az elején amiatt aggódtam, meg fog-e maradni, de rendkívül intenzíven terjeszkedik.

Az algák szerencsére visszaszorultak, a fonal eltűnt. A közeli képeken azért látszik, hogy az algainvázió nem múlt el nyomtalanul. Elöl a kis ágakon meg az látszik, hogy a pamacsalgák szépen fejlődnek, továbbra sem karbóztam le őket.

Levettem a plusz lámpát, nagyon algásodott az akvárium üvege. Most csak a Leecom tolja, figyelem a növényeket a jobb oldalon, hogy elég-e ez így nekik. Ha nem, akkor kitalálok majd valamit.

1HfgsCe470im0mWJqv3xdwsOGbpAgCld1uKHfnLu8uF5cI3Dhgo3kHTDYO87-jX5vdW1D6RZMmbN2IW-e8=w802-h1069-no.jpg qSf5aAZsLK6lqWeIsbfJ_ZzgvO59TbF6ZGrOFPGuNcldNvxpDbdZs_c1CMuyupOSj9wstkW7S6xTQM-mv4=w802-h1069-no.jpg LapzjrZcTNkAtXFiLXwRat3wKpp7BWvQwHUG7ZrLVXLsOSQknCkh-oUt4QKlDJbrJeHbOw9KUcHwQf9ecI=w802-h1069-no.jpg kDqmH9SuK_FhYfghlAF_1qNJxhuT8dLHxKE0US1lgLBtieOrS7Ok7oWElDe67J1MhRvcSrM7c6WL-ggz8c=w802-h1069-no.jpg FaQYOOPIIogdDATXv3yHmVbqqnot-20JhvjnRFrluEsI_vytI8KfneiSpZCwhmZBJ1BFAWiGRvrdI7HG4=w1426-h1069-no.jpg
 

Hasonló topikok

Back
Oldal tetejére