• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Iwagumi 182 literben

Nem láttam a naplódban, pedig érdekelt volna.

Sajnálom, pedig nem nagy dolog, csak méregetni kell hozzá, hogy jól be tudd lógatni az akvárium fölé és legyen azért lehetőséged "játszani" vele. Illetve magát a lámpát tartó rudat össze kellett ragasztanom (két komponensű ragasztóval), hogy ne forduljon el. Így az a rúd is mozgatható előre és hátra, de körbe már nem. Még a tengelye körül forog is a tartó oszolopon, így gond nélkül tudom arrébb billenteni a lámpát, amikor szükséges. Agyalgattam vele egy kicsit, de végén ilyen lett.

lampatarto.jpg

Tavaly májusi kép, de csak ezt találtam, amin látszik. Két trükk volt. Az egyik, hogy egy U alaku csőnek használtam az egyik felét. Az lett összeilleszve egy forgó elemmel a tartó rúdra (amit a bútorhoz fogattam mint te is). Így meg van a stabilitása, de közben még sem fix, mert forgatható maradt. Aztán magát a lámpatartót ragasztani kellett, hogy tuti biztos legyen. Viszont esztétikusabb így, mint körbe, főleg, hogy nálam direkt van az akvárium mellett hely, hogy tudjak oda pakolni.
 
Utoljára módosított:
talán még topicja is van, pár hónapja valaki írta az elérhetőségét is, de fogalmam sincs már, hogy pontosan hol is lehet kapni. krómozott cső vagy így próbálj rákeresni talán.

Inkább úgy, hogy "üzletberendezés". 20. kerületben vannak amúgy.
 
Sajnálom, pedig nem nagy dolog, csak méregetni kell hozzá, hogy jól be tudd lógatni az akvárium fölé és legyen azért lehetőséged "játszani" vele. Illetve magát a lámpát tartó rudat össze kellett ragasztanom (két komponensű ragasztóval), hogy ne forduljon el. Így az a rúd is mozgatható előre és hátra, de körbe már nem. Még a tengelye körül forog is a tartó oszolopon, így gond nélkül tudom arrébb billenteni a lámpát, amikor szükséges. Agyalgattam vele egy kicsit, de végén ilyen lett.

lampatarto.jpg

Tavaly májusi kép, de csak ezt találtam, amin látszik. Két trükk volt. Az egyik, hogy egy U alaku csőnek használtam az egyik felét. Az lett összeilleszve egy forgó elemmel a tartó rúdra (amit a bútorhoz fogattam mint te is). Így meg van a stabilitása, de közben még sem fix, mert forgatható maradt. Aztán magát a lámpatartót ragasztani kellett, hogy tuti biztos legyen. Viszont esztétikusabb így, mint körbe, főleg, hogy nálam direkt van az akvárium mellett hely, hogy tudjak oda pakolni.
Szuper nagyon jól néz ki.
 
Canon 1100D-vel Kit obival. Van egy fix 50-esem is de nem használom.

Pont azért kérdeztem, mert nem gondoltam volna, hogy egy teljesen belépő szintű vázzal és obival ilyen látványos fotókat tudsz csinálni. Egy ideje érik már, hogy legyen egy normális fényképező gép itthon. Az ember hajlamos elcsábulni, hogy a drágább mindig jobb és arra van szüksége. Amúgy MILC-ben gondolkodom. A Sony Alpha 6000 motoszkál egy ideje a fejemben, de hát az is duplája ennek a Canonnak és fene sem tudja, hogy megér-e annyit.
 
Én jól elvagyok ezzel a géppel és obival, ez is nagyságrendekkel jobb képet csinál mint bármilyen telefon vagy egy kompakt gép.Persze a képeket szoktam finomítani photoscape-el, élesítés vágás stb.
 
Ma voltam a szentélybe, meg mondom őszintén már hiányzott :), annyi Red-moor fát vettem hogy alig fért bele a 80 literes műanyag hordóba előáztatásra.
Köszönöm az árengedményt és az ajándékot. Egy ADA ollóval is gazdagodtam :).
Ja és a közös sportot is köszi.
 
Szuper, hogy gond nélkül hazaértél. Picit megijedtem amikor a nagy futkározás után meg sem makkant a Ferrari :)
 
Bele van már ezekbe az autókba építve mindenféle védelem-elektronika stb, ez már nem olyan hogy csak úgy simán belökjük, mert lemerült a sz.r aksija.
 
Back
Oldal tetejére