• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Ikrázás társas akváriumban

kovik

Kertész tanonc
Sziasztok!

Bátorkodtam egy új témát nyitni, mivel nem találtam megfelelőt a számomra aktuális kérdéssel kapcsolatban.

Szóval történt ma, hogy megláttam az akvárium üvegén pár ikrát. Illetve először nem tudtam mi az, aztán most épp úgy gondolom az lehet. Először csak az elülső oldalon láttam, de igazából több helyen is van, és nem is olyan kevés. Tettem fel képet, hogy Ti is megvizsgálhassátok tényleg ikráról van-e szó.
Azért kételkedem benne, hogy tényleg ikra-e, mert tudtommal nem olyan halaim vannak, amik megtermékenyítenék egymást. Van az akváriumban két guppy ami eleve elevenszülő ráadásul mind a kettő fiú, egy betta, egy algaevő harcsa aminek nem tudom a nemét, de szerintem lány lesz (már lassan egy éve megvan, és nem látni rajta semmi fiús jellegzetességet) és egy páncélos harcsa. Namost ezek tudtommal nem párosodnak. Akkor a kérdés az, hogyan lehet ikra az akváriumban?

Tippeket, ötleteket vagy bármit szívesen várok ezzel kapcsolatban, valamint azt is jó lenne tudni mitévő legyek az ikrákkal? Másik akváriumom nincs, de azért örülnék ha egy-két hal megmaradna. Aztán elajándékoznám őket, csak egy nagy élmény lenne :)

A képek pedig (a minőségért elnézést, gyorsan telefonnal készítettem a képeket mert nem volt kéznél a rendes fényképező):
DSC_0448_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

DSC_0447_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
 
Szerintem csiga nem lehet. Pár hete berendezett akváriumról van szó. A növények mind a Green Aqua-ból vannak, nagyrésze zselés, dekoráció pár kő és egy nagy gyökér szóval elég megbízható dolgokról van szó. Ja, és az utoljára belekerült növény is benne van már két hete. A teknika meg már régről üzemel és az is csigamentes. Ezért gyanús, hogy mi lehet ez. Eddig nem láttam egy darab csigát sem benne, pedig egész sokat nézegetem :)
 
Persze ha mégis csiga akkor valami nagyon bujkáló, és nagyot tévedtem :D De ezt nagyon nem szeretném, mert nem akarok bajlódni velük.
 
Csiga bármikor, bármivel bekerülhet az akváriumba. :) Nekem is az akvárium indításakor teljesen "steril" cuccok kerültek bele, mégis lett pár csiga, mondjuk én meglátok egyet azonnal likvidálom, de attól még mindig elő-előbukkan egy-egy.
 
ahogy olvastam van páncélos harcsa az akvában, szerintem az ő műve.
Nálunk is volt, de sajnos a többi lakó ment a szegény harcsa után és leette mindet az üvegről...
 
Én egyszer meghagytam őket, mert nem zavartak és még szépek is voltak. Aztán hirtelen úgy elszaporodtak, hogy már nem tudtam mit kezdeni velük, ki kellett takarítanom az egész akváriumot. Most szeretném ezt megelőzni, úgyhogy amint meglátok egyet ki is szedem. Meg amint lehet látni mi lesz az ikrákból ezeket is letakarítom az üvegről ha csigának tűnik. Mindenesetre érdekes, hogy tényleg a semmiből is meg tud jelenni egy-egy csiga.
 
ahogy olvastam van páncélos harcsa az akvában, szerintem az ő műve.
Nálunk is volt, de sajnos a többi lakó ment a szegény harcsa után és leette mindet az üvegről...
Hát nagyon remélem hogy az lesz az. Egyébként itt is leettek már egyet-egyet az üvegről. A betta és a guppyk is csipegették már, de nem nagyon tudják leszedni. Viszont én azért gondolok rá, hogy nem csiga, mert egészen nagyok az ikrák. Konkrétan mikor voltak csigáim akkor fele ekkorák voltak, és azokból kb. 2 darab jöhetett volna ki ilyen méretű. Ebből meg van összesen vagy 30 :D
 
A halak is pár hetesek? Nem lehetséges, hogy egy megtermékenyített példányt szereztél be? Az egyik képen látszik, hogy a páncélos őrzi is az ikrákat :)
 
Nem, a halak már régóta megvannak. A két guppy úgy fél éve, a többi kb egy éve van meg. Szóval nem lehet, hogy így vettem őket. De az ötlet jó :)
Amúgy kedden estére eltűntek, de úgy mind. Reggel még az akvárium üvegén volt mind, aztán estére már egy sem. Csak a helyét láttam egy-kettőnek. Azóta sem kis csigát sem is halat nem láttam. Persze még felbukkanhatnak, de szerintem szépen megették napközben a halak az ikrákat.
 
240 literes társasban ma felfedeztem két villásfarkú növendéket. kb. 3 mm nagyságúak, az egyik felső sarokban úszkálnak. Szerintetek fel fognak itt nőni, vagy érdemes lenne kivenni őket? Nincs ragadozó hal az akiban (már nincs)
 
Sziasztok!

Régebben folyamatosan volt Galaxy szaporulat Annamari akváriumban.
Igaz más hal nem is nagyon volt a 40 literesben.
Költözés után a nagy akváriumból, (ahol redszeresen ívtak a dániók, de kishalakat csak nagytakarításokkor találtunk) átkerült az utolsó társhalként megmaradt kis Boraras merah is.
Az újonnan berendezett 40-esben külön erre a célra bekerült egy üres zselés növényes csésze mohával, hogy oda ikrázzanak és könnyebben el lehessen venni, felnevelhető legyen akár egy nagyobb csapat Galaxy is.
Hetek óta nem talált Annamari semmit a mohák között, míg a napokban észrevette, hogy valaki vigyázza a szerelmi fészket, nehogy "észrevétlenül" szaporulat keletkezhessen.
Valószínű hogy az ikrákat szépen összeszedte, vagy a kikelő halakat fogdosta össze.
Mindenesetre szép szines halacska lett belőle az innyenc eledelnek köszönhetően (Galaxy kaviár).

Sajnos csak ilyen homályosan sikerült a bűnöst "elkapni":
IMG_6989.JPG

AmegA
 
Hali.Én most járok ebben a cipőben.Én viszont ismerem a szülőket,ők az egyik pár vitorlásom.Most én is matekolok,hogy mit tegyek,mert félek hogy felfalják az ikrákat.Nekem van egy szülőhálóm,még valamikor réges régen vettem,és arra gondoltam,hogy leválasztom,azt a levelet,amelyen az ikrák vannak,és belehelyezem ebbe a kis ketrecbe,így nem kell őket kivennem,és áthelyezni.De most agyalok,hogy mit tegyek.Hadjam,és bízzam a szülőkre e,vagy mentsem e meg őket,nehogy a szülők falatozzanak egy jót az ikrákból.
 
Sziasztok!

Régebben folyamatosan volt Galaxy szaporulat Annamari akváriumban.
Igaz más hal nem is nagyon volt a 40 literesben.
Költözés után a nagy akváriumból, (ahol redszeresen ívtak a dániók, de kishalakat csak nagytakarításokkor találtunk) átkerült az utolsó társhalként megmaradt kis Boraras merah is.
Az újonnan berendezett 40-esben külön erre a célra bekerült egy üres zselés növényes csésze mohával, hogy oda ikrázzanak és könnyebben el lehessen venni, felnevelhető legyen akár egy nagyobb csapat Galaxy is.
Hetek óta nem talált Annamari semmit a mohák között, míg a napokban észrevette, hogy valaki vigyázza a szerelmi fészket, nehogy "észrevétlenül" szaporulat keletkezhessen.
Valószínű hogy az ikrákat szépen összeszedte, vagy a kikelő halakat fogdosta össze.
Mindenesetre szép szines halacska lett belőle az innyenc eledelnek köszönhetően (Galaxy kaviár).

Sajnos csak ilyen homályosan sikerült a bűnöst "elkapni":
IMG_6989.JPG

AmegA

Hát ez igazán érdekes. Erre nem is gondoltam, pont ugyan ez a helyzet nálam is, 1db boraras a galaxyk mellett. Lehet nálam is ő intézi a szaporulatot? Ez a mohás doboz mennyire lehet működőképes, ha mondjuk likvidálom a kis kaviárzabálót?
 
Sziasztok.Van valaki,aki ért a vitorlások szaporításához?Szükségem lenne egy kis kiokosításra.köszi
 
Sziasztok!

Régebben folyamatosan volt Galaxy szaporulat Annamari akváriumban.
Igaz más hal nem is nagyon volt a 40 literesben.
Költözés után a nagy akváriumból, (ahol redszeresen ívtak a dániók, de kishalakat csak nagytakarításokkor találtunk) átkerült az utolsó társhalként megmaradt kis Boraras merah is.
Az újonnan berendezett 40-esben külön erre a célra bekerült egy üres zselés növényes csésze mohával, hogy oda ikrázzanak és könnyebben el lehessen venni, felnevelhető legyen akár egy nagyobb csapat Galaxy is.
Hetek óta nem talált Annamari semmit a mohák között, míg a napokban észrevette, hogy valaki vigyázza a szerelmi fészket, nehogy "észrevétlenül" szaporulat keletkezhessen.
Valószínű hogy az ikrákat szépen összeszedte, vagy a kikelő halakat fogdosta össze.
Mindenesetre szép szines halacska lett belőle az innyenc eledelnek köszönhetően (Galaxy kaviár).

Sajnos csak ilyen homályosan sikerült a bűnöst "elkapni":
IMG_6989.JPG

AmegA
Szia!

Működik ez a rendszer, hogy egy kis tálkában mohákat lesúlyozol pár kővel? És ott leikráznak a Galaxyk és nem eszik meg?

Én attól tartok, hogy ahogy a Boraras úgy a Galaxyk is ki tudják csipegetni az ikrákat. Régebben nálam is a 100 litereses közösben ikráztak kedvük szerint (gyakorlatilag folyamatosan). Kishalakat 1-2 találtam szűrőtakarításkor a vödör alján. Szeretnék még vagy 10-20 Galaxyt az akváriumba, ezért kipróbálnám ezt a kis tálkás módszert. Mi kell hozzá ,hogy működhessen?
 
Sziasztok!

Régebben folyamatosan volt Galaxy szaporulat Annamari akváriumban.
Igaz más hal nem is nagyon volt a 40 literesben.
Költözés után a nagy akváriumból, (ahol redszeresen ívtak a dániók, de kishalakat csak nagytakarításokkor találtunk) átkerült az utolsó társhalként megmaradt kis Boraras merah is.
Az újonnan berendezett 40-esben külön erre a célra bekerült egy üres zselés növényes csésze mohával, hogy oda ikrázzanak és könnyebben el lehessen venni, felnevelhető legyen akár egy nagyobb csapat Galaxy is.
Hetek óta nem talált Annamari semmit a mohák között, míg a napokban észrevette, hogy valaki vigyázza a szerelmi fészket, nehogy "észrevétlenül" szaporulat keletkezhessen.
Valószínű hogy az ikrákat szépen összeszedte, vagy a kikelő halakat fogdosta össze.
Mindenesetre szép szines halacska lett belőle az innyenc eledelnek köszönhetően (Galaxy kaviár).

Sajnos csak ilyen homályosan sikerült a bűnöst "elkapni":
IMG_6989.JPG

AmegA
Sziasztok!

Régebben folyamatosan volt Galaxy szaporulat Annamari akváriumban.
Igaz más hal nem is nagyon volt a 40 literesben.
Költözés után a nagy akváriumból, (ahol redszeresen ívtak a dániók, de kishalakat csak nagytakarításokkor találtunk) átkerült az utolsó társhalként megmaradt kis Boraras merah is.
Az újonnan berendezett 40-esben külön erre a célra bekerült egy üres zselés növényes csésze mohával, hogy oda ikrázzanak és könnyebben el lehessen venni, felnevelhető legyen akár egy nagyobb csapat Galaxy is.
Hetek óta nem talált Annamari semmit a mohák között, míg a napokban észrevette, hogy valaki vigyázza a szerelmi fészket, nehogy "észrevétlenül" szaporulat keletkezhessen.
Valószínű hogy az ikrákat szépen összeszedte, vagy a kikelő halakat fogdosta össze.
Mindenesetre szép szines halacska lett belőle az innyenc eledelnek köszönhetően (Galaxy kaviár).

Sajnos csak ilyen homályosan sikerült a bűnöst "elkapni":
IMG_6989.JPG

AmegA
Sziasztok!

Régebben folyamatosan volt Galaxy szaporulat Annamari akváriumban.
Igaz más hal nem is nagyon volt a 40 literesben.
Költözés után a nagy akváriumból, (ahol redszeresen ívtak a dániók, de kishalakat csak nagytakarításokkor találtunk) átkerült az utolsó társhalként megmaradt kis Boraras merah is.
Az újonnan berendezett 40-esben külön erre a célra bekerült egy üres zselés növényes csésze mohával, hogy oda ikrázzanak és könnyebben el lehessen venni, felnevelhető legyen akár egy nagyobb csapat Galaxy is.
Hetek óta nem talált Annamari semmit a mohák között, míg a napokban észrevette, hogy valaki vigyázza a szerelmi fészket, nehogy "észrevétlenül" szaporulat keletkezhessen.
Valószínű hogy az ikrákat szépen összeszedte, vagy a kikelő halakat fogdosta össze.
Mindenesetre szép szines halacska lett belőle az innyenc eledelnek köszönhetően (Galaxy kaviár).

Sajnos csak ilyen homályosan sikerült a bűnöst "elkapni":
IMG_6989.JPG

AmegA
Szia AmegA, sokszor olvasom a bejegyzéseidben hogy sikeresen szaporodnak nálatok a galxik. Egy pár mondatban nem irnád le a vizparametereket....
 
http://diszhal.info/Danio_margaritatus.php
Sok helyen olvasható, hogy azoknál a halaknál, amik hajlamosak felfalni az ikrákat egy ikrarácsot használnak.
Egy tenyésztőnél anno ezügyben olyan megoldást láttam, hogy egy dryvit háló darabot tett be úgy, hogy kicsit ívesen takarta az ikrázó részt (mohát például).
A háló lyukjain teljes biztonsággal be tudnak hullani az ikrák, a halak viszont nem férnek hozzá.
Szerintem elég, ha kb 1 cm-el a moha fölé ér. Egy próbát megér, veszíteni való nem sok van.
 
Veszítenivaló azért akad... Ez egy abszolút rossz megoldás ilyen kis halaknál. Próbáltam, de beleakadt a legszebb hím halam a párzás hevében, nagyon felsebezte és bele is pusztult, úgyhogy egy próbát sem ért meg. Szerintem olyan ötleteket érdemes megosztani, amivel az embernek saját tapasztalata is van.
AmegA
 
Back
Oldal tetejére