• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes I see fire

BenyA

Kertész szaki
Hello mindenki. Mától végre újra kicsit komolyabban szeretnék/tudok majd foglalkozni az akvarisztikával. A héten jártam a GreenAquaban és megvettem mindent ami kelleni fog mára. A srácok nagyon sokat segitettek mind a vásárlásban mind a legózásban. Ezúton is köszi. Külön Köszönet Danyinak, hogy végig szenvedte velem a Scape tervezést is :D Este 7 óra körül állok majd neki az akvának. Természetesen sok képet fogok lőni a berendezésről. Este jelentkezem.
 
Hát éjjel 1-re lettünk készen :D Szerintünk nem lett rossz:
dateposted-public

Csak telefonos kép van egyenlőre.
 
Akkor most kezdem:
Hátha most már látszik majd a kép :)

Idén végre úgy alakult, hogy végre fel újíthattam az akváriumomat egy kicsit. Persze szokásosan, heteket agyaltam rajta hogy milyen stílusban is csináljam és persze hogy mi fér bele a keretbe. Meg is beszéltük két akváriumos barátommal (Bencével és Gergővel), hogy májusban megcsináljuk a rescapet. Persze, ez nem jött össze munkahelyi elfoglaltságok miatt, így csak most június végén tudtunk neki látni. Tovább már húzni sem húzhattam mert a szebb napokat is megélt akváriumom időhiány miatt nagyon el lett hanyagolva, és a sok gyorsan növő növénykém szét is nyomta majdnem az akváriumot miközben teljesen be is sötétítette azt.

IMAG0609[1] by Molnár Ádám, on Flickr

Így rá kellett jönnöm, hogy nem nekem való jelenleg egy fás, sok stem növénnyel beültetett akvárium.Inkább kevésbe agresszívan növekvő lassúbb növényt ültetek majd be, nagy kövekkel... Na, gyorsan neki is láttam ihletet gyűjteni az iwagumi akváriumomhoz. Aztán el kezdtem rajzolgatni és nagyjából kész tervel érkeztem meg a GreenAquaba beszerző körútra. Neki is láttam kilegózni a scapet amiben először Balázs majd nagyon nagyon sokat Danyi segített nekem (Köszönet érte). Aztán meg még majd egy órát beszélgettünk a hobbiról és sok minden másról (jó ide betérni na :p). Nagyon boldogan és céltudatosan indultam haza a friss szajréval és az sem tántorított el, hogy tudtam rengeteget kell majd sikálni az akváriumot másnap. Gyorsan összedobtam egy tervet a számítógéppel és elküldtem két barátomnak, hogy nézzenek bele ők is. (Nem tudom helyesen a növények nevét bocsi :p)

11653885_1135703259779005_422836746_o by Molnár Ádám, on Flickr

Pénteken korán reggel keltem, elmentem a régi 70 literes akváriumomért (hogy legyen mibe raknom a halakat addig). Gyorsan kisikáltam kicsit, feltöltöttem az akvárium vizével, átraktam a szűrőt és átraktam a halakat a régi dekorokkal meg növényekkel. Elkezdtem le engedni a vizet de mindig találtam egy-egy kósza "én márpedig itt maradok" helyi lakost (garnélát vagy guppi ivadékot.) Nagy nehezen kimenekítettem mindenkit és kiszedtem a manadot is az akváriumomból. Valami oknál fogva viszont (hála az istennek) nem vágtam ki a kukába hanem hagytam egy vödörben. Ekkorra már délután 5 óra volt, és 6ra vártam a segítséget. Beszereztem pár sört, üdítőt meg chipset és folytattam a legnehezebb munkával az akvárium tisztításával. Időközben megérkezett Gergő és Bence is, így már volt segítségem is :)

IMG_2714 by Molnár Ádám, on Flickr

IMG_2709 by Molnár Ádám, on Flickr

Közben a diffit is betettük a supergebe tisztúlni. Bámulatos ez a folyadék.

IMG_2708 by Molnár Ádám, on Flickr
IMG_2710 by Molnár Ádám, on Flickr

Behelyezgettük a sziklákat az üres akiba, hogy megnézzük mégis kb hogy fogunk beférni.

IMG_2716 by Molnár Ádám, on Flickr

Szét törtünk két nagyobb követ apróléknak, csak egy törölköző bánta :D
Kimostam a Manadot, kb 20szor... nem egy Ada nah... Közben tartottunk egy rövid Pizza szünetet meg pálinka és sör szünetet :p és neki estünk végre az élvezetes résznek. Elhelyeztük az emelő köveket és betettük a scape lezáró követ, hogy legyen mihez viszonyítani majd beöntöttük a Manadót.


IMG_2717 by Molnár Ádám, on Flickr

Aki még nem dolgozott Manadóval annak mondom, hogy egy iszonyúan könnyű talajról van szó, nagyon nehéz belőle dombokat meg ilyeneket építeni, ráadásul a víz is könnyen kimossa (ezért ha tehetitek ne ezen spóroljatok mint én :p). Mert kőkemény szívás volt megépíteni vele a dombokat és stabilan elhelyezni benne a köveket. Azért ha lassan is de haladtunk. Meg-megállva, megnézni melyik követ merre csavarjuk fordítsuk hogy élőben jobban nézzen ki. Közben kevésnek bizonyult a 10 liter manadó szóval felhasználtuk a régi akiból maradt nagy részét is.

IMG_2718 by Molnár Ádám, on Flickr

IMG_2719 by Molnár Ádám, on Flickr

Közben azt a kis vizet ami a talaj mosásnál a manadó közt maradt azt le kellett szívni mert folyamatosan elmosta a manadó szélét.

IMG_2720 by Molnár Ádám, on Flickr

Letisztítottuk az üveget a Manadótól, majd elkezdtük ki legózni, hogy melyik aprólék kő hova kerüljön. Nehezebb volt mint hittük, ugyanis figyelni kellett a kövek színére, törés és mintázat irányára is. Kicsit már el is fáradtunk de azért lelkesen folytattuk a munkát.

Majd a csoda céleszközzel betöltöttük a dekorhomokot a helyére. (Nem emlékszem melyik "segédem"-nek jutott eszébe de baromi jó ötlet volt :D

IMG_2723 by Molnár Ádám, on Flickr
20150626_221652[1] by Molnár Ádám, on Flickr

Itt már kb 11 óra körül volt, de még csak most jött a nagy teszt. Fel kellett tölteni félig vízzel, hogy lássuk megáll-e az építményünk a saját lábán a víz alatt. Töltés közben sok helyen megindult a manadó és a kövek is elkezdték kivájni a saját kis stabil helyüket. Fő építészünk ötlete alapján elkezdtük kicsit rázni az akit, hogy betömörödjön az aljzat.

IMG_2726 by Molnár Ádám, on Flickr

Örömmel láttuk, hogy stabil maradt az építményünk (kopkopkop), igy neki kezdtünk az ültetésnek. Természetesen elfért volna még vagy 5x ennyi növény is de sajnos a keret csak ennyit engedett meg. Az első növényke:

IMG_2730 by Molnár Ádám, on Flickr

Folytköv...
 
Folytatás....

Próbáltunk igazságosan megosztozni az ültetésen, de a többiek kedvesen inkább hagyták hogy a nagyját én csináljam.

IMG_2734 by Molnár Ádám, on Flickr

IMG_2732 by Molnár Ádám, on Flickr
IMG_2735 by Molnár Ádám, on Flickr

Amikor végre elültettük az utolsó kis parvula szálakat is, feltöltöttük 3/4ig az akit és megfáradtan néztük vagy egy 3/4 órát. Bőven éjfél után jártunk már, de megmondom őszintén nem vettük észre hogy ilyen gyorsan elment az idő mert jó társaságban a hobbinknak szentelt idő gyorsan repül.

IMG_2738 by Molnár Ádám, on Flickr
IMG_2741 by Molnár Ádám, on Flickr
IMG_2744 by Molnár Ádám, on Flickr

Közben az egyik régi dekor egyik apró réséből két kis garnéla esett ki, őket gyorsan bele is dobtuk az akiba. (jelentem jól vannak :p) Így ők lettek az első lakók.

IMG_2751 by Molnár Ádám, on Flickr

Panoráma:
11650904_1136748166341181_1209397316_n by Molnár Ádám, on Flickr

Éjszakai Hold világítás:

20150627_020658[1] by Molnár Ádám, on Flickr

Az építő brigád(kicsit fáradtan, vizesen) balról jobbra: Gergő, Bence, Én:

IMG_2752 by Molnár Ádám, on Flickr

Másnap már volt egy 50%os vízcsere a régi aki vizével és bekerült a régi aki vizében tovább járatott szűrő is. Sajnos a halakat már most be kellett raknom mert két akvárium nem fér el a lakásban. Még 1 50% vízcserére van régi akvás vizem, szerintem nem lesz bajuk a halaknak.

Egy kis videó a halakkal, redcherrykkel együtt(tudom nem illenek az akihoz, majd valami pici csapat hal félét fogok beszerezni helyettük, várom az ötleteket.):




Szeretném még egyszer megköszönni két barátomnak a rengeteg sok segítséget, amit nyújtottak. Remélem jól érezték magukat és nemsokára az ő akváriumukat is "felújítjuk" egy hasonlóan jó hangulatú berendezős bulin. Köszönöm még egyszer a Green Aqua teamnek is a sok segítséget és a jó hangulatú bolt látogatást. Szerintünk jól sikerült az akvárium, és mi már látjuk is lelki szemeink előtt a zöld parvula gyepet, de természetesen minden építő jellegű kritikát szívesen veszünk. A képek és a videó telefonnal készültek.

Jelentkezem még majd állapot frissítésekkel.

Üdv,
BenyA
 
Ma be üzemeltem az eheim prof 3 szűrőt is a kis tetratec mellé, és kapott egy üveg befolyó csövet. Képeket majd a hétvégén lövök rendes géppel, hátha addig beindul valami. (Mondjuk középen a vörös "napfény" már elindult :) )
 
A gondos barikád ellenére is megindult a manado lefelé. :) Pont látszik a videón, ahogy az egyik hal véletlenül lebontja.
 
Helló mindenki. Hát ti nem tudom, hogy vagytok vele, de az én akimat nagyon megviselte a nyár. Az iszonyatos meleg és az állandó utazgatások sajnos nagyon is meglátszanak rajta. Ráadásul a halak sem hagyják békén a parvulát... GRRR (itt jegyezném meg, hogy két szép sziámi algázó keresi gazdáját :p) Az egésznek az lett a vége, hogy vettem 2 hete egy nagy levegőt és megfogadtam, hogy ha törik ha szakad kihozom a maximumot a scapeből, ugyanis szeretnék idén újra indulni a HAC-on. Persze nem a győzelemre hajtok, hanem könnyebb, úgy minden nap fél órát szöszmötölni az akváriummal ha van egy cél is vele :). Ami az elmúlt két hétben történt: Vettem elektromos fogkefét, hogy megtudjam sikálni azokat a köveket is amiket nem tudtam sima fogkefével. Beszereztem egy JBL viztesztet ami egy aplikáció segitségével a mobilomra varázsolja az adatokat (csodák világában élünk ma :p), szereztem sachem vizelőkészitőt és lágyvizzel cserélem a vizet most már heti 40%ot. Ezenkívül tegnap bekerült három kis oto az akvába. Az eredmény habár még mindig zöld kövek, de folyamatosan tisztul (úgy látom az alga a sikálások között is kezd visszavonulót fújni). Szóval bizom benne, hogy nem sokára ha nem is lesz olyan mint vadi újonnan de megközelithetik az eredeti szinüket. Ezeken kívül csökkentettem a megvilágitás mennyiségét. Most 6 órát világitok 2x39w-al és 3órát 4x39w-al a 8 óra 4x39w helyett. A co2 szintet megemeltem, hogy lime zöld legyen a dc (ennek ellenére a JBL teszt azt jelzi, hogy emelnem kéne a co2 szintet... szerintetek ? ). A Carboból szinte a plafont adom, naponta váltakozva hogy 3 vagy 4 ml. Előre került be egy kis ug és hátra egy kis acicularis. Ezenkívül elő bújt a föld alól (valszeg a régi manadóban maradt egy hajtás és most előjött) egy csipet Tripartita Japan is. Tudom, hogy nagyon befog indulni de megpróbálom minimál finom sávban tartani, hátha szép foltja lesz az akvának. A montevidensis szépen fejlődik, és szerencsére lassan terjeszkedik :) A blyxa japonicával nem vagyok kibékülve, vmi hiányzik neki. Inkább stagnál mint fejlődik. (Egyet megfogadtam, soha többé manadó... a dombok szinte eltüntek, a kövek nagyon könnyen mozognak benne és szinte állandóan lefolyik a fehér homokos részre... de a legnagyobb probléma vele, hogy a növények is nehezebben kapaszkodnak meg benne annyira könnyü talaj. A következő scapere inkább rendesen spórolok, mert sok bosszúságot meg spóroltam volna ha várom még egy hónapot és Ada talajt veszek.) Hát tömören röviden ennyibe tudtam összefoglalni a történéseket, remélem azért olvasható voltam :p bocsi a hibákért de angol bill. van csak itthon, igy az ékezetes betük egy része nekem kiesik :D. És akkor egy videó a tegnapi állapotokról.
 
Hello mindenki. Egy kis helyzet jelentés. Tovabbra is küzdök a zöld pontalgával a köveken de a carbo es a fogkefezes lassan segít. Bekerült egy liter seachem matrix es 100gr Seachem Purigen a szűrőbe. Meglátjuk mit javítanak a víz minőségen (a Seachem Purigen hatása már érződik). A növényeknek nagyon tetszik a lágyvíz. A blyxia szinte megújult, az acicularis es a reineckii mini meg dúsúl mint a fene. A montevidensis is szep lassan terjeszkedik :) egyedul a parvulat nehez terjeszteni mert a guppyk kitúrják állandóan. Az ug szep lassan elolvad ahogy vártam. Mar csak egy nagyobb csomó tart ki középen... drasztikusan visszanyírtam 2x próba szerencse alapon... lehet ez kell neki ;) a T. Japan is előbújt a bal oldalon... igazi túl élő. A pleco kaja bejön mindegyik halucinak... ;) a manado tovabbra is csúszik előre és el lepi a dekorhomokot. A jbl pro scan nekem is folyamatosan mas eredmenyeket mutat... sajnalom mert nagyon lelkesedtem erte de igy kidobott penz :( tul sok mindentol függ az eredménye, így nem alkalmas pontos mérésekre DE tovabbra is jo otletnek tartom csak kene hangolni a szoftveren (pl) fehéregyensuly allitas vagy elotte egy alapfoto keszites a kartyarol hogy ahhoz merje a szoftver nem tudom.
Összességében elégedett vagyok az akvárium fejlődésével és most újra megnyugtat ha ránézek és kellemes időtöltés matatni is benne mert meghálálja a törődést. A verseny fotótól még messze van de november 30ig még van idő :)
51635c653e7afecdc709c6226aaa1b36.jpg
 
Back
Oldal tetejére