• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Halas szoba

@Etele, a faanyag vásárlás mindig ilyen. Az én számításom szerint 4 deszkára további egyet kell számolni, 10szál felett pedig még +1. Mind a tartalékot képezik. A szárazárú tárolásának is vannak szabályai, ami megvédené az időjárás viszontagságaitól. Sajnos ezt nagyon kevés helyen találtam meg, pedig 2015-ben sok helyen voltam emiatt. Ahol még is így tárolják, ott nem annyiba került az a deszka. Ha szóltál volna előre, tudtalak volna figyelmeztetni. :)

A színhez: kerüld el azt az árnyalatot! Nem lesz jó! Hiába tűnik szépnek, de idővel előjön az árnyalat hibája. Gyakorlatilag kétévente le kell(ene) kenni, hogy jól nézzen ki. Én bementem festékboltba, és véginéztem a színtelentől következő négy árnyalatot. Amelyik tetszik, attól egyel világosabbat vagy sötétebbet vegyél. Attól függően, milyen az állvány környezete. (Személyes megjegyzésem, hogy a színtelennel is nagyon szép lesz! Nincs szükség a fa anyagát/mintázatát/erezetét rejtegetni. Önmagában is mutatós, a festés inkább az állagmegóvásra, és nem az újraszínezésre kell.)

@Meskó fórumtárs ötlete jó. Én is azt tettem: méretre vágott vitorlaszövetből varrattam szabónál szoknyát a medencék alá. Nagyon jól néz ki, vízhatlan és mosható/vasalható. Azt nem tudom, hogy a lakóhelyed közelében ilyet hol találsz. Ha én egy néhány tízezres városban megoldottam, akkor Bp-en csak lehet kapni valahol! :)
 
Megvan mi kell az akvák alá!!! :)

https://www.decathlon.hu/df920-padlovedo--id_8224362.html

A kulcsszó: fekete sportpadló. Örök élet +1 nap, 0,8mm tehát elég vastag is.
Hátránya az ára, de ezt kb. soha nem kell cserélni.

Én a minap vettem a narancsra festett barkácsáruházban 1 cm vastag Polifoam hablemezt, amit úsztatott aljzatok és padlófűtés alá raknak eredendően (van 1,5 cm vastag is).
1 méter széles a henger, tetszőleges hosszban vágják (25 méterig ;)).
 
Utoljára módosított:
...és ha a nikecell élét bevonod széles szigetelő szalaggal? Sokféle színben kapható és alá illetve fölé hajtva nem is látszik, nem bújik ki. Vízálló, esztétikus, egyszerű.
 
Jaja vágom, az a baj hogy a Fogarasi útiban nincsen, a webshopjuk szerint legalábbis, és lusta disznó vagyok. :D
Mennyire tömör/kemény ez az 1 centis obis? Mondjuk én a 15mm-essel szemeztem.
 
Utoljára módosított:
...és ha a nikecell élét bevonod széles szigetelő szalaggal? Sokféle színben kapható és alá illetve fölé hajtva nem is látszik, nem bújik ki. Vízálló, esztétikus, egyszerű.

Ez se rossz ötlet!

De lehet nézek valami oldószermentes fekete festéket, mert azzal lenne a legegyszerűbb azért megoldani a fehér szín eltüntetését, és akkor lehetne 2 centis lépésálló nikecell, az a legtutibb.

Majd beszámolok mire jutottam. :)
 
Én is ragasztószalaggal fedtem el a nikecell oldalait. Valóban jó ötlet, és ez jár a legkevesebb babrálással.
 
Szintetikus kaucsuk szigetelőanyagokat előszeretettel használják gépészeti csövek, légtechnikai berendezések szigetelésére. Zárt cellás, rugalmas, én is ilyet használok akvárium alátétnek. Mindenféle vastagságban (6-50 mm), folyóméterre vásárolható. Van belőle natúr és öntapadós kivitel is.

k_flex_st.jpg schaumstoffverarbeitung-teaser.jpg
 
Nem írok linket, mert nem tudom, neked mi esik útba. Minden szigeteléstechnikai (Isoglobe, Lambda stb.) és légcsatornákkal foglalkozó cégnél (Tibo kft stb.) árusítják. K-flex stb termékneveken fut, de van belőle nagyon sokféle minőség, ne ijedj meg, ha az első találatod 10k körüli m2 árú lesz :) Amire én gondolok, abból a 10 mm-esnek 2k körül van m2 ára.
 
Hát, hírek vannak sporttársak: végre valahára kéthavi udvarlás, könyörgés után megszánt a mester és beszerelték az új kazánunkat.
Ez nem csak azért érdekes, mert a régi haldoklót a végén már kétnaponta kellett egy dróttal végigpiszkálnom, kikormolnom, hogy -a kegyes időjárás mellett- bár olyan 18-19 fokot tudjunk varázsolni a lakásba, de ezzel, hogy beszerelték az új kazánunkat, ki tudtam vinni a hűtőszekrényt Karácsonykor a fiam segítségével, így elkezdhettem a szoba rendberakását.
Ez ugyan jelenleg nem igazán látszik első ránézésre, mert kb úgy néz ki, mint ahol egy rendesebb bomba felrobbant: minden szanaszét, őskáosz van, de legalább összedobtam egy polcot a szoba végére, ahova majd jó sok cuccot át tudok pakolni, kissé átvariáltam a sokszintes -részben irattartó- polcomat, most már nagyjából kialakult a koncepció.
Az akvák szűréseit nagyjából mindenhol át fogom állítani patronos szűrésre (természetesen ebbe is belevariálok majd hol purigenes ágat (a növényes akváknál), hol pedig nitrát megkötő gyantás ágat (SZAT gyanta néven ismerhetitek, de több gyártmány is létezik) a sügeres akváknál, mert mint @Trappista kollegának írtam még Karácsony előtt, visszaeső bűnöző lettem: a Tanganyika-tavi sügerektől megpróbáltam távol tartani magam, de csak eddig ment. (a Malawi és a Viktoria taviakat egyelőre távol tartom, illetve távolítom a meglévőeket)
Természetesen pár apróság mindig elmarad a bevásárlásnál, ami nem is lenne gond, ha a villanyász boltos nem leltározna így év elején, ezért hát kényszerszüneten vagyok per pillanat... (némi kis teljesítményű led szalag és táp kellene)
Jövök fotókkal is holnap este, de csak az erős idegrendszerrel rendelkezőknek.
 
Ideje volt mar. [emoji16]

Tapatalkkal küldve az én MI 6 eszközömről
 
Back
Oldal tetejére