• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Garnéla eleségek

törd ketté. én eleve csak egy felet adok nekik hetente 2-3szor. amugy meg beszórok nekik kevés cyclope eeze-t. azon jól elmolyolnak :D
 
A kukki kivételesen olyan nagy, hogy simán négybe is lehet vágni. Már ha el tudod mert nagyon kemény.
Igen, a töréssel voltak már nehézségeim:) Megpróbálom elvágva negyedelni, és hetente 3-szor adni nekik. Remélem ezeket a kis adagokat nem fogják az Amanok felkapni és kisajátítani. (Talán néhány hét múlva az első születő CRS bébik is rákapnak majd a felázott verzióra és lassan visszaemelhetem az adagot).;)
 
A crs babyk nem fogják tudni ezt megenni. nekik valami por alakú tápot kell beszerezned majd. (ha emiatt nem akarsz megvenni egy egész zacsit, keress meg priviben és megbeszéljük a többit ;) )

Az amanok kicselezésére én azt csinálom, hogy tartok egy jóval olcsóbb tápot, sera shrimp naturalt (amugy ez is jó táp, szeretik a garnélák). abban olyan kis golyócskák vannak. először abból szórok be pár darabot, arra az amanok rárabolnak és utána megy a tigriseknek a másik táp. :D
 
Igen, a töréssel voltak már nehézségeim:) Megpróbálom elvágva negyedelni, és hetente 3-szor adni nekik. Remélem ezeket a kis adagokat nem fogják az Amanok felkapni és kisajátítani. (Talán néhány hét múlva az első születő CRS bébik is rákapnak majd a felázott verzióra és lassan visszaemelhetem az adagot).;)

bébi garnélák nem fogják megenni. nekik spec eleség kell amíg kellően nagyok lesznek hogy beállnak a többiek melé kajolni.
addig Mosura Shrimpton, Shirakura Ebi Chi mehet nekik és néha Cyclop-eeze. Fontos a rendszeres kajoltatás a kicsiknél, de ha csak a többieknek adsz és pk nem találnak eleséget, a többségük elpusztul.
 
Egy hete vagyunk petések, ráadásul az első alkalommal. Még van kb 3 hét, az alatt felkészülök, és remélem meg is tartja most már a petéket :)
 
ma épp a GA-ban jártam és mivel múlt héten beszereztem pár sakurát, gondoltam elkényeztetem őket és veszek valami tápot. JBL nanotabs, tudom, nem egy luxuskaja, de gondoltam örülnek neki..hát az a helyzet, hogy a halaim kb ölik egymás hogy a tablettához jussanak, a garnélákat pedig egyáltalán nem érdekli az egész...normális ez így?
 
A halak gyorsabbak és erősebbek, egyszerűen csak nem mennek oda a garnélák, ha nagy a tolongás. Előbb etesd meg a halakat, és a garnélák eleségét csak utána szórd be több helyre kis darabokban.
 
hát ma megpróbáltam a halak etetése után, kis darabokban bedobni, de úgy fest, a guppyknál nincs olyan, hogy jól laknak, ők most is bezabálták az egészet..de a garnélák addig se érdeklődnek, amíg nincs körülötte hal, pedig direkt az orruk elé dobtam, a halaknak pedig beletelik 1-2 percbe mire észreveszik, hogy van ott valami
 
Dobd be a vízbe azután, hogy lekapcsolt a lámpa. A garnélák rá fognak találni a sötétben is.

Esetleg dúdolj mellé valami kis altatódalt is, különben a guppy sötétben is gyorsabb a garnélánál!
Ha spirulina tablettát elnegyedelsz és bedobod, akkor az a guppy szájába még túl nagy, a lebomló apró szemcsék viszont nagyon bejönnek a garniknak, sőt a talajból is kikapirgálják.
Forrázzál le egy szelet cukkinit meg tebang vagy tölgylevelet, az igazi csemege lesz a garnéláknak, elmolyolnak rajta egész nap, majd meglátod.
 
na ma spenótos-lazacos tészta készül vacsira, úgyhogy forraltam nekik külön egy kis spenótot, tényleg imádják és ezt nem eszik el előlük a halak! valószínűleg tartok majd nekik külön spenótlevelet aztán néha forralok kicsit, ez a legegyszerűbb.

a lazacból úgy gondoltam nem kérnek
 
Sziasztok!

Sokszor olvastam már, hogy a garnélák szeretik a forrázott zöldségeket. Nemrég volt itthon sütőtök, bespájzoltam belőle egy keveset. Írtátok hogy leforrázva adjátok a garniknak. Ez mit takar? Felforralod a vizet, és beledobod, majd lekapcsolod és vársz egy keveset? Ha mondjuk egy kocka sütőtökért nincs kedvem felforralni egy adag vizet, akkor mikróban bögrében megmelegített vízben is megoldható?
 
Egy picit forralni kell, különben nem fog lesüllyedni. Ha vékonyra vágod, akkor egészen rövid idő elég. Bádogbögrében, fél deci vízben forralva nagyon hamar elkészül. De azt is megteheted, hogy előre megpárolsz egy nagyobb mennyiséget, aztán napi adagokra kiporciózod alufóliába és lefagyasztod.
 
Rendben, akkor az lesz, hogy most megpárolom az egészet, aztán majd megy a fagyiba.
Köszi a gyors választ!
 
Úgy tűnik az én garnéláim most nem akarnak tökölni:)
Raktam mindkét nanomba forrázott sütőtököt, de rá se bagóznak.
Meddig érdemes benne hagyni a vízben az ilyesmit? Feleslegesen ne terhelje a vizet.
 
Szia Memphis!

Úgy tűnik az én garnéláim most nem akarnak tökölni:)
Raktam mindkét nanomba forrázott sütőtököt, de rá se bagóznak.
Meddig érdemes benne hagyni a vízben az ilyesmit? Feleslegesen ne terhelje a vizet.

Ha pár percen belül nem vetődnek rá, akkor még egyszer meg lehet próbálni villanyoltás után, hátha van valami zavaró tényező (halak, fény).
De csak nagyon kicsit adjál nekik és ha nem éhesek ne hagyd benne 10 percnél tovább (akkor inkább adj nekik falevelet forrázva, az bent is maradhat)

A.ttila
 
Falevelet???????? Mifélét? Pláne télen? :)
 
Nálam a kis CRS-ek(1 hetesek) egyenlőre speckó garnitáp hiányában napi néhány csepp nagyon apróra vágott fagyasztott szúnyoglárván, és Tetra PlecoMin -en élnek. A szúnyoglárva jobban tetszik nekik, arra azonnal rámozdulnak, a PlecoMin-t pedig ha már szétporlad teljesen akkor kezdik szedegetni. PlecoMin -ből csak minimálisat etetek, nagyobb gombostűfejnyit kb. Próbáltam szárított repcelevelet összetörve porrá majd néhány csepp vízzel pempőt keverve belőle, az a baj hogy nagyon lassan akar elsüllyedni, az áramlat mindenfele viszi a picike darabkákat(többek közt a szűrőbe), viszont ami leért a talajra az megtámadták a picik(meg a nagyok).
 
Falevelet???????? Mifélét? Pláne télen? :)

Száraz tölgylevél egész jó, néha eszegetik nálam. Viszont ha tudsz szerezni repcelevelet (ilyenkor is zöldell) forrázva imádják, főleg az amanok, de szinte minden megeszi (még a Borarasok is összecsipkedik amit a garnélák trancsíroznak belőle).
 
Back
Oldal tetejére