• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Fotósuli kezdőknek

Evereka

Bölcs Ent
Üdv.mindenkinek!
Ezen topicot bátorkodtam azért is megnyitni ,mert a fórum többi topicja leginkább a már haladó fotósokról szól.A cserélhetős objektívvel rendelkező gépek tulajdonosai nagyobb létszámmal vannak a fórumon ,ami egyrészt nembaj,sőt ,ebből látszik hogy tudás ezen a téren is van a fórumon bőven.De mivel vagyunk egy páran kezdők ,így gondoltam össze lehetne szedni egy helyre az alapdolgokat is ,hátha rajtam kívül más is kedvet kap arra hogy komolyabban is elkezdje magát beleásni a témába. @inadsz Dani légyszíves másold át ide a Nigro - blog ezen részét ,és azt is amit @Molroth posztolt be ,így elkezdődhet a nagy tanulás.Nem szeretnénk @keszalvo naplóját szétoffolni ezekkel a dolgokkal. Gondolom kiírhatom nyugodtan ,legtöbbünkkel - mármint akik kezdők e téren - a fogalmak megértése az elsődleges cél,aztán meg jöhet a többi.Szeretnék egy másik gépet én is majd ,de még ezt sem tanultam meg rendesen.Na szóval akkor hajrá.:)
 
Utoljára módosított:
Szuper ötlet, én most vettem egy nikon d3200-t, egyelőre alap obival, de tök süket vagyok a témához.
 
Még annyi a témához, hogy érdemes utána olvasni a user manualban, illetve a Flickr-en is vannak leírások, sőt lehet adott fényképezőgép típussal készült képek böngészésére is! Ezen kívül ugye - mint mindig - google a barátod. :D
A leghangsúlyosabb rész szerintem a használati utasítás, amiben megtalálható, hogy pontosan milyen beállítások mire jók, illetve mik azok, amiket lehet változtatni.
Ja, és rohadt sok gyakorlás, próbálkozás, játék a beállításokkal. :)
 
Ezen kívül ugye - mint mindig - google a barátod.
Ezt én értem Laci,sőt én tényleg jóban vagyok a Google-val,de hidd el ,néha többet ér egy ,egyéni tapasztalat ,mintha átolvasnák a témáról tizenoldalakat a neten.Remélem érted mire akarok ezzel kilyukadni.Hogy egy példát említsek neked:amikor anno bejöttek az mp3-as csengőhangok a telefonokra(Moto tudta elsőként)egy barátom pár-a főbb lépésekben elmagyarázta a Sony Sound Forge program működését,miként tudok zenét szerkeszteni a telefonra csengőhangnak.Nem nevetni,mert egy laikusnak ez is nagy szám volt :).Kétszer megcsináltam ,utána már nem kellett néznem a cetlit amire írtam.Ezzel arra célzok ,hogy én például gyakorlatias tipus vagyok ,addig ha fejre állok sem fogom tudni megtanulni amig ki nem próbálom.Viszont néha hiába bújod az oldalakat ,ha érthetetlen számodra a lényeg.Nem az a cél ,hogy valaki szájbarágósan magyarázza el mit-hogy-miként,mert abban igazad van ,hogy csak gyakorlással lehet megtanulni .
 
04adf47efccc2a094a843d7ed9ea2918.jpg
Ezt a könyvet nagyon tudom ajánlani.Egyszerűen és érthetően írja le a dolgokat.
 
Néhányan Flickr-t használunk. Érdemes átkattintatni a fotóra, ha ilyet látsz mert a flickr-en legtöbbször kint vannak az EXIF infók.
Egyből látod majd milyen objektív, váz és paramétereket használt az illető.

10-20-50 kép után azért elég jól képbe fogsz kerülni hogyan készülnek ezek a képek. Ha már téma specifikus akkor ezt jobban ajánlom mint a gépkönyvet vagy egy fotós könyvet.
 
Ezt én értem Laci,sőt én tényleg jóban vagyok a Google-val,de hidd el ,néha többet ér egy ,egyéni tapasztalat ,mintha átolvasnák a témáról tizenoldalakat a neten.Remélem érted mire akarok ezzel kilyukadni.Hogy egy példát említsek neked:amikor anno bejöttek az mp3-as csengőhangok a telefonokra(Moto tudta elsőként)egy barátom pár-a főbb lépésekben elmagyarázta a Sony Sound Forge program működését,miként tudok zenét szerkeszteni a telefonra csengőhangnak.Nem nevetni,mert egy laikusnak ez is nagy szám volt :).Kétszer megcsináltam ,utána már nem kellett néznem a cetlit amire írtam.Ezzel arra célzok ,hogy én például gyakorlatias tipus vagyok ,addig ha fejre állok sem fogom tudni megtanulni amig ki nem próbálom.Viszont néha hiába bújod az oldalakat ,ha érthetetlen számodra a lényeg.Nem az a cél ,hogy valaki szájbarágósan magyarázza el mit-hogy-miként,mert abban igazad van ,hogy csak gyakorlással lehet megtanulni .
Jaja, ezt értem, de ettől függetlenül a kompakt gépeknél vannak trükkök, amiket így találsz meg legegyszerűbben. Én mondjuk ettől függetlenül hiába olvastam sokat a saját gépemről, mégis kellett hozzá a saját tapasztalat is, hogy mit hogy tudok a legjobban fényképezni.
Most már nagyjából ura vagyok a gépnek, bár az iso értékekkel még mindig nem vagyok teljesen kibékülve. :)
Ezeknél a kompakt és bridge gépeknél ugyebár az is probléma, hogy nem egyformán lehet állítani az adott értékeket, illetve soknál alig lehet pár dolgot manuálisan végezni, pl auto fókusz/manuális fókusz.
 
10-20-50 kép után azért elég jól képbe fogsz kerülni hogyan készülnek ezek a képek.
Ez így van, de sajnos a bridge gépeknél hiába látom, hogy milyen beállításokkal/eszközökkel készült a kép, ha a saját gépemen nem tudok objektívet cserélni, vagy az adott értékre állítani. Persze alapozásnak nem rossz, de amiben igazán jó, hogy lehet az összes fotót gép szerint szűrni, így egy kicsit jobban lehet látni, hogy az adott gépból mi sajtolható ki. Meg elvileg vannak leírások is az adott gépekhez, ahol leírtak már kb minden jó tanácsot, de ezt most valahogy nem találtam...
Garnéláról nekem is kb 3 évnyi használat után sikerült viszonylag használható közelit készítenem. :wacky:

DSCN3048-1
by Laci Sziládi, on Flickr
 
Majd sírva fakadsz, hogy a Te obid/géped miért nem tudja azt a beállítást :D
Én így jártam, azóta akarok 105-ös fix 2.6-os Macro obit :)
2.8-ra gondoltál szerintem és a sigma obira. szerintem akkor már a 150 est választanám az
 
Mondjuk inkább arra gondoltam, hogy sokan azt sem tudják milyen objektívvel vágjanak neki. Pedig az akváriumokhoz egy viszonylag szűk paletta az ami gyakran használatos.

Meg lehet nézni mekkora az akvárium és a hatás kedvéért milyen objektívet használtak.

Érdekes pl George Farmer sokszor alkalmazott tök alacsony zársebességet. 1/30 pedig legtöbben 1/50-1/100 körül fotózunk.
 
Ez így van, de sajnos a bridge gépeknél hiába látom, hogy milyen beállításokkal/eszközökkel készült a kép, ha a saját gépemen nem tudok objektívet cserélni, vagy az adott értékre állítani.
Én tudnám cserélni az obit, ha lenne mire, de NINCS! :facepalm::LOL:
Szuper ötlet ez a kezdeményezés, épp tegnap este/éjjel böngésztem néhány fórumtárs flickr oldalát (exif), hogy mégis hogy a nyavalyába sikerült nekik az, ami nekem nem.
Persze számomra az is kérdéses, mennyire visznek közelebb az igazsághoz pl. @viktorlantos gépének beállításai, ha az én kevés fénnyel megvilágított akváriumomat fotózom a kit obis D80-ammal. o_O
 
Érdekes pl George Farmer sokszor alkalmazott tök alacsony zársebességet. 1/30 pedig legtöbben 1/50-1/100 körül fotózunk.
Gondolom ehhez igen jó megvilágítás is volt. Én mint halandó, komolyabb megvilágítási technikával nem rendelkező nem járok jobban magasabb záridővel?

Én most vettem meg Scott Kelby könyvét, hogy azért az alapokkal tisztába legyek(mit hogy csináljak, stb...), mielőtt tükörreflexes gépet veszek. Olyan dolgokat sikerül megtudni, ami gyakorlott fotósnak szerintem tudatosan eszébe sem jut, mert zsigerből használja/csinálja :)

A topic ötlete tetszik! Remélem sok érdeklődő lesz és működni is fog a dolog :)
 
2.8-ra gondoltál szerintem és a sigma obira. szerintem akkor már a 150 est választanám az

Bár a stabis igen drága de van stabilizátor nélküli ami megfizethető.

Érdekes pl George Farmer sokszor alkalmazott tök alacsony zársebességet. 1/30 pedig legtöbben 1/50-1/100 körül fotózunk.

Én így jártam, azóta akarok 105-ös fix 2.6-os Macro obit
Srácok ,csak jelezném ez a kezdők topicja:LOL:Már most olyanokat írtok, ami párunknak még magas labda :whistle::)
A topic ötlete tetszik! Remélem sok érdeklődő lesz és működni is fog a dolog
Örülök hogy nem vagyok ezzel egyedül:)
 
Srácok ,csak jelezném ez a kezdők topicja:LOL:Már most olyanokat írtok, ami párunknak még magas labda :whistle::)

Örülök hogy nem vagyok ezzel egyedül:)
Aha, szóval azok bejegyzések is magyarul voltak? Azt hittem, japán idézetek, esetleg megmoderált linkek, vagy valami ilyesmi.
Házi feladatként csattintottam pár képet kézből(!) a 60*30*35-ösömről 22mm, f5,6, iso:400-al. Közelről horrorfilmesen sötétek, távolabbról (meguntam a lovaglóállást és leültem az ágyra) már azt is lehet látni, hogy nem egy fekete kartondobozt, hanem egy akváriumot fotóztam. Ezeket a számokat még korábban írtam össze, hogy valahonnan innen kellene elkezdenem lövöldözni.
 
Back
Oldal tetejére