• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Érdekel Bucephalandra Indonéziából?

Kéne ennek a kis drágának(!) egy külön akváriumot építeni. Egy sűrű fás Bucephalandrás medansziét el tudok képzelni itt a közelemben. :)
 
Esetleg írnál pár sort az eddigi tapasztalataidról
Nálam két bajuk van: az egyik, hogy szinte low-tech körülmények közt vannak, high-tech-ben sokkal jobban fejlődnének és éreznék magukat. A másik sokkal nagyobb bajuk, hogy a legnagyobb ecsetalga virágzáskor kerültek az akváriumba és csúnyán beterítette őket. Ez szerencsére már kezd elmúlni, így megint szép, tiszta leveleket hoznak.

Leginkább az anubias és a cryptocoryne növényekkel állítják őket párhuzamba, nem nagy igényű ez sem.
 
Most olvastam a FB-n, hogy a skeleton king nevű változat hivatalosan eltűnt az élőhelyéről.
 
Találtam egy nagyon jó kis német akvarisztikai fórumot, ahol megtaláltam ezt a növényt illetve több változatát, és úgy tűnik sikerült is valakitől rendelnem két fajtát. Az áruk kicsit borsos, de azért elviselhető (15 euroért adja a srác) de remélem nem járok rosszul vele. Kíváncsian várom hogy megérkezzenek:D
Egyébként az oldal címe (ha szabad leírni ide):Flowgrow - Aquascaping - Aquarium - Wasserpflanzen
 
update:
hát megérkezett a posta két változattal:sp. lamandau és sp.kedagang.
Igaz, a növények nem valami óriás méretűek és a szállítás is lassú volt, de azért remélem túlélik a dolgot. Közben rájöttem, hogy nem is olyan drága, legalábbis a lengyel sráchoz (Vasteq) képest, mert tőle is kaptam árakat, de ő kicsit borsosabb áron ad el (18-38 euro között), az igaz, hogy nála sokkal többféle van, de van olyan növénye amit 75 euro-ért ad (anubias white).
 
Naplóba postoltam már, de talán itt is elfér:) buce virágzásnak indult.
u4egu3u8.jpg
 
Szép. Esetleg Győr környékén nincs valaki akit érdekelne ez a növény? Találtam weblapot ahonnan lehetne rendelni, de jó lenne összeállni valakivel, mert a postaköltség kicsit magas lenne (kb 12 euro) ha meg többen rendelnénk az ugyebár megoszlana.
A weblap: Bucephalandra motleyana "Elegant Blue"
 
Utoljára módosított moderátor által:
Pozsonyban lesz egy cserebere akcio 2het mulva ahol specialisen ezek a novenyek lesznek kiallitva(megveheto). Mult honapban is egy elado eleg szep szamban hozott beloluk. Ha valaki akarna, akkor a kepen a GPS (belepo 2eur).


 
Back
Oldal tetejére