• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Első növényes akváriumom - low tech 112l-ben

Helyzetjelentés:
A világítási időt visszavettem 7 órára (kb. egy hónapja), azóta szépen eltűnt a staghorn, csak helyenként fordul elő. Pontalga még van, de csak azokon a részeken, ahol a reggeli napsütés éri az akváriumot. Hygrophyla nő mint a veszedelem, habár régebi levelek kissé barnulnak és algásodnak. Valószínű az akva szélén nem kap elég fényt. Végre a rotala is megindult, sokkal szebb állapotban van, mint az elmúlt időszakban. Nemsokára jöhet a nyírás, hogy meginduljon a bedúsulása. Parvula szintén megindult, habár ilyen körülmények között összefüggő mezőről nem nagyon merek álmodni :)
Jelenleg a felszíni hártyával és a magas pH értékkel küzdök.
Készítettem egy felszínleszívót, de még mindenképpen fejlesztésre szorul, eddig nem sikerült vele eltüntetnem a hártyát. Sajna egy törpeszájú már a halálát lelte benne :(
Amanok létszáma szintén megfogyadkozott, jelenleg 3an vannak. A zebracsigám már hónapok óta nem mutatkozott, nem tudom merre lehet.

A pH a gyantás vízlágytás hatására sem csökken. Jelenleg 7,5 vagy az fölött van (neptun teszttel mérve). Az ideális valahol 6,5-7 lenne. Próbáltam utána járni, mivel lenne érdemes próbálkozni. Foszforsavra és csersavra gondoltam. Az utóbbi lenne a nyerőbb, de nem szeretném a vizet barnítani. Viszont azt is elég sokan írták, hogy nem érdemes a pH változtatásával bajlódni, mert elég macerás és veszéyes, még úgy is, hogy csak a cserevizet savanyítanám 6,5-7re. Ti mit gondoltok róla?
 
A magas ph-t kellene megszüntetni, mert vagy a teszted nem jó vagy van valami a szűrőben, akvában vagy a vizedben ami fel emeli a ph-t. Ez nem természetes!
Azért nem szabad a ph csökkentésével bajlódni, mert ha hirtelen lecsökkented akkor az az élőlények pusztulásához vezethet, nagyon figyelj oda.
Én megszüntetném a dolgot ami a 7,5 és feletti ph-t okozza.
 
Szia Cecska!
Köszönöm a segítséget! Felénk sajnos alapból elég magas a víz pH-ja és a keménysége (7,5 körüli, 20-25 nk). A lágyított és a csapvíz keveréke is 7-7,5 között van. Egyedül a talajra tudok gondolni, ami még esetleg felnyomhatja a pH-t (SZAT kavicsot használok). Az akváriumot egyenlőre nem szeretném újraindítani. A hírtelen pH csökkenés kiküszöbölése miatt csak a cserevizet (heti 30l-30%) savaznám. A kh és a gh egyébként 10 nkb az akváriumban.
 
Pár hete vásároltam egy cserép növényt a helyi halasnál, amit cubaként árult, de szerintem kicsit elnézte a dolgot, és micranthemoidest adott :) Szerintetek melyik lehet?

hemianthus%25202.jpg

hemianthus%25201.jpg
 
Szia!
Szerintem is elnézte, HM-et kaptál! Részvétem. Kialakult már mi a célod vele? Gyakori nyírással lehet alacsonyan tartani és egész jól néz ki.
 
Szia!
Szerintem is elnézte, HM-et kaptál! Részvétem. Kialakult már mi a célod vele? Gyakori nyírással lehet alacsonyan tartani és egész jól néz ki.

:) Kivételesen örülök neki, hogy elnézte a boltos. Valamelyik topicban olvastam, hogy elég gyakran keverik össze a két növényt a kereskedésben. Gondoltam teszek egy próbát és veszek egy adag "cubát", hátha HM lesz. Hát nem bejött :D
Egyébként a cuba szerintem nálam nem maradna meg, ez pedig szépen nő. Hátul bokrosítok vele, elöl pedig megpróbálom gyepesíteni.
 
Valóban jobban jártál a HM-el, végre valakinek bejött ez az összekeverősdi. :) Jók a terveid is vele (y)
 
A boltos általában nem nézi el. Ha cubát kérsz akkor az, ha nem cubát kérsz akkor is az. Csak vidd el:)
Nekem is így adtak el egy növényt. Ránézésre Alternanthera reineckii volt, meg is erősített ezen álláspontomban.
2 hét után elrohadt az akváriumban. Tehát valóban Alternanthera volt, de nem reineckii .
A cubával azért jobban jártál.
 
A bal oldalon milyen növényed van a fa alatt-felett elburjánzva?

Szia!
hygrophila difformis a növény neve. De sajnos nem annyira szép, mint ahogy kéne. Eléggé hajlamos az algásodásra, és az idősebb levelek folyamatosan barnulnak is, így csak a felső pár centit hagyom meg belőle. Viszont elég gyorsan nő és növeszti a sarjakat :)
 
Köszönöm a választ, nagyon szép növény, szerintem ki fogom próbálni!
 
Sziasztok!

Kisebb átalakításokon esett át az akvárium. A parvula ás a marseila kikerült, mivel alig-alig nőttek, többnyire csak stagnáltak és algásodtak. Úgy vettem észre, h ebbe a aljzatba elég nehezen tudtak gyökerezni. Úgy érzem, h low-techbe inkább a gyorsan növő növényeket érdemes ültetni, mivel a lassabbakat itt sokkal jobban meglepi az alga, mint egy CO2-vel ellátott akváriumban. Valószínű a rotalára ugyan ez a sors vár, mivel a kezdetek óta nem bír rendesen nőni, csak barnulnak a levelek és leesnek. Majd valamilyen igénytelenebb stem fog a helyére kerülni.
A kavicságy felső, nagy szemű, algás részét felszedtem, és a helyére kisebb szemű kavicsot szórtam. Már ideje volt, mert iszonyat ronda volt, és nagyon rontotta az összképet :)
Halaknál volt egy kis pusztulás. A habrosusok száma 1év alatt 8ról 5re csökkent (legalábbis többet mostanság nem láttam). Pygmeusoknál is volt 1 elhullás. Egyet meg elintézett a beszívón fúrt lyuk, amit még eredetileg a felszíntisztítónak csináltam:banghead:, és csak most tüntettem el. Képzelhetitek, hogy örültem mikor reggel egy, a lyukon kikandikáló farokúszó fogadott :mad:. Persze a törpeszájúak is megbokrosodtak. kb. 3 év alatt egy ugrott csak ki, most meg pár hónap alatt 3.
Gondoltam rá, h a vízzel lehet gond, de az amanok nyugisak, plusz az otoknál sem volt elhullás már évek óta.

Ami viszont elég fura, az a felszíni hártya. Nem az eddigi megszokott, hanem valami "mutáns", irtó vastag fajta :). Olyan, mintha olajat öntenénk a vízre. Plusz ha belenyúlok és kicsit megkavarom a felszínt,fehér csapadék hullik ki belőle, mint amikor forralás után kicsapódik a cucc a víz felszínére. Látott már valaki ilyet?
 
Tegnap volt róla szó Viktor szájából...low tech piko akváriumnál. Ez nem egyszerű surface scum, és vuppát meg skimet ajánlott rá...:sneaky::sneaky:
 
Nálam is ilyen brutális olajosodás van mostanában, nem tudom mitől, de nálam a levegőztetés eltünteti kb negyed óra alatt :)
 
Srácok, köszi a segítséget. Már korábban is próbáltam összedobni valamilyen felszínleszívót, de nem tudtak elbánni a hártyával. Párszor egy auael-fan mini szűrővel oldottam be éjszakánként levegőt, de ez sem segített. Ez a durvább fajta réteg eddig össz. kétszer volt. Mivel nem szoktam eltávolítani a cuccot a felszínről, lehet h összegyűlik és összeáll ezzé a vastag hártyává. Úgy tűnik ideje lenne beszerezni egy eheim skimmert. Csak sajna használtan nem igazán lehet sehol találni.
 
Back
Oldal tetejére