• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Első HighTech növényesem 22 literben

Ha lesz is, tuti a szűrőcsöves megoldás.

Én félek tőle, hogy nekem az nem férne el. Sehol nem találtam adatot a magasságáról, de a kifolyórács méretéhez viszonyítva (felttelezve, hogy a skimmeren is ugyan az a méret van, mint amit a külső szűrőhöz adtak) nekem magasnak tűnik. Ha be is szereznék egy olyat, félek, a garnélák rövid időn belül átköltöznének a külső szűrőbe. A jelenlegi skimmeremből legalább könnyű őket kiterelni, de amióta csak reggel rakom be 10-20 percre, az óta nem volt benne garnéla.

a vízcseréket valóban hanyagoltam betegség, és egyéb tényezők miatt.

Jobbulást kívánok!

Tuti kipurcant a csigusz? Nem csak elzárkózott? Ők inkább menekülőre fogják, ha gáz van, nem?

1 hete nem mozdult el a helyéről. Már a háza is kezdett algásodni, gondoltam megfordítom és megnézem mi van vele. Ajtóstul esett ki a házából.:confused:
Ő kezdettől fogva keveset mozgott. Másnapra felmászott az üveg tetejére, onnan visszaesett és többet nem mozdult. A másik legalább 1x körbenyalta az akváriumot. Ő a jobb hátsó sarokban játszotta el a leesős trükköt. Mivel háton volt, gondoltam talpra állítom. Akkor került át az akvárium elejébe. A harcsák néha fellökik. nyitja zárja a házát, de nem mozdul el semerre. Félek, hogy neki sincs túl sok hátra. A 2 ismeretlen eredetű kis csigát likvidáltam. Lehet, hogy nem kellett volna. Ők legalább takarítottak. A keskeny csíkokat az üvegen lévő algafoltokban valószínűleg ők követték el.
 
Én félek tőle, hogy nekem az nem férne el. Sehol nem találtam adatot a magasságáról, de a kifolyórács méretéhez viszonyítva (felttelezve, hogy a skimmeren is ugyan az a méret van, mint amit a külső szűrőhöz adtak) nekem magasnak tűnik. Ha be is szereznék egy olyat, félek, a garnélák rövid időn belül átköltöznének a külső szűrőbe. A jelenlegi skimmeremből legalább könnyű őket kiterelni, de amióta csak reggel rakom be 10-20 percre, az óta nem volt benne garnéla.
A DIY részlegben valaki csinált magának egy skimmer csövet pár hete. Én azzal szemezek nagyon. :D Csak megvárom, hogy beválik-e neki. : P

1 hete nem mozdult el a helyéről. Már a háza is kezdett algásodni, gondoltam megfordítom és megnézem mi van vele. Ajtóstul esett ki a házából.:confused:
Ő kezdettől fogva keveset mozgott. Másnapra felmászott az üveg tetejére, onnan visszaesett és többet nem mozdult. A másik legalább 1x körbenyalta az akváriumot. Ő a jobb hátsó sarokban játszotta el a leesős trükköt. Mivel háton volt, gondoltam talpra állítom. Akkor került át az akvárium elejébe. A harcsák néha fellökik. nyitja zárja a házát, de nem mozdul el semerre. Félek, hogy neki sincs túl sok hátra. A 2 ismeretlen eredetű kis csigát likvidáltam. Lehet, hogy nem kellett volna. Ők legalább takarítottak. A keskeny csíkokat az üvegen lévő algafoltokban valószínűleg ők követték el.
Nem tudom csigáknál mennyire szükséges a beszoktatás, de hagytad kicsit kevert vízben? Lehet, hogy az akasztotta ki őket. Okosabbat nem tudok.
 
A DIY részlegben valaki csinált magának egy skimmer csövet pár hete. Én azzal szemezek nagyon. :D Csak megvárom, hogy beválik-e neki. :p
Cseles! :D
Nem tudom csigáknál mennyire szükséges a beszoktatás, de hagytad kicsit kevert vízben? Lehet, hogy az akasztotta ki őket. Okosabbat nem tudok.
5-10 percre berakom az új jövevényeket az akvába zacskóstól. Utána kikerülnek egy műanyag tálba, amibe vékony csövön belevezetem az akvárium vizét. Kb. 2 óra alatt szokott lefolyni bele 3-4x annyi víz, mint amennyibe az állatkákat hoztam. Ha ez kész, uténa kerülnek át az akváriumba. Halakon nem szoktam látni, hogy stresszelnének.
 
Oh, akkor hozzám képest még túlzásba is viszed. :D Elfogytak az ötletek. Süncsigás topikban nézz körül, vagy kérdezz rá, hogy tapasztalta-e már valaki.
 
126. nap:

A másik zebracsigám is eltávozott. :( Van viszont ilyenem:
37867228736_99240ac8bf_h.jpg20171025_102008 by Ákos Zseli, on Flickr
Eddig 2 darabot fedeztem fel azon a kettőn kívül, akiket múltkor likvidáltam. Ők legalább dolgoznak, de félek, hogy idővel nagyon el fognak szaporodni. Az algásodás nem csökken, sőt... Inkább gyorsul. :( Ez gondolom köszönhető a mocsárszagú víznek is. Ez már a régi szűrővel is érződött. Ezért is váltottam. Reménykedtem benne, hogy ez a szag 1 hét alatt meg fog szűnni, de úgy érzem, a szűrőben még nem indultak be a biológiai folyamatok, vagy nem tudom. Lehet, hogy meg kéne támogatnom a szűrőt egy adag purigennel?
Ma csinálok egy nagyobb vízcserét és egy nagytakarítást. A bonsait kiveszem és megmetszve fog több helyre visszakerülni. Kap az akva egy vasfát is. Ami elég nagy, de remélhetőleg el tudom majd helyezni valamilyen elfogadható formában. A coryknak nyújt majd némi búvóhelyet ebben a felállásban:
37867229656_5464e1ab66_h.jpg20171025_102315 by Ákos Zseli, on Flickr
Méretileg elég nagy (és a 2 rendelt darab közül ez a kisebb). Úgy tűnik nem tudok gyufásdobozhoz viszonyítani. :D
37889424042_85a7faf9fb_h.jpg20171025_102323 by Ákos Zseli, on Flickr
37920231171_d0078ad756_h.jpg20171025_102329 by Ákos Zseli, on Flickr
@Evil79 ez úton köszönöm a fákat! Tegnap rendben megérkeztek. Tetszenek, de lehet, hogy nagyobb akva kell majd nekik. :)
 
Úgy látszik kialakult valamiféle faforma-fétisem, de ez az alak nagyon-nagyon tetszik! :wideyed: Ha nem tudod hova tenni, vevő vagyok rá. \o/

Az algához: mi lenne, ha nyomatnál egy 3 napos BO-t? Ártani nem árthat. A szagot szerintem gyakori vízcserével tudod megszüntetni, hiába van a jó szűrő, a "rossz" bacik is szaporodnak, ha van területük.
A csiguszod tányércsigának tűnik, ha jól tudom ők nem annyira szaporák, mint a hólyagok. Hagyj párat felnőni, aztán az esetleg kicsiktől szabadulj meg. Imádom, ahogy végignyalja az üveget. :D
 
Úgy látszik kialakult valamiféle faforma-fétisem, de ez az alak nagyon-nagyon tetszik! Ha nem tudod hova tenni, vevő vagyok rá. \o/
Nem szeretnélek elkeseríteni, de ritkán adok el dolgokat. Ha egyszer mégis eladó lesz, neked fogok szólni először! ;)

Az algához: mi lenne, ha nyomatnál egy 3 napos BO-t? Ártani nem árthat. A szagot szerintem gyakori vízcserével tudod megszüntetni, hiába van a jó szűrő, a "rossz" bacik is szaporodnak, ha van területük.
A csiguszod tányércsigának tűnik, ha jól tudom ők nem annyira szaporák, mint a hólyagok. Hagyj párat felnőni, aztán az esetleg kicsiktől szabadulj meg. Imádom, ahogy végignyalja az üveget.

Ahogy a dolgok állnak, BO lesz a vége. De amíg nem látok legalább stagnálást, addig szerintem felesleges, mert utána úgyis vissza fog jönni az alga, szerintem. Valami sok vagy kevés. :) Világítást dimmeltem már lefele is és felfele is, de nem akart javulni a helyzet. Tápozást úgy csinálom, ahogy eddig is. 1-1-1 nyomás/nap. pénteken reggel 1-1-1 nyomás, majd délután még 2-2 mic/mac, excel nélkül, hogy a hétvégi adag is bekerüljön. Vízcssere napján reggel nem tápozok, csak vízcsere után.
Az algásodás már a seiryu kövek kivétele előtt kezdődött, úgyhogy még az aljzat felkavarására sem tudnám ráfogni, bár ki tudja...
Ilyen most a helyzet:
37869913196_f7a5cdf9d1_h.jpg20171025_140948 by Ákos Zseli, on Flickr
26147204789_e9af862989_h.jpg20171025_140957 by Ákos Zseli, on Flickr
37869916006_86a90bd26a_h.jpg20171025_140955 by Ákos Zseli, on Flickr
26147199139_6550eb4eb0_h.jpg20171025_141004 by Ákos Zseli, on Flickr
26147200689_3149b76ec6_h.jpg20171025_141013 by Ákos Zseli, on Flickr
Cryptonak szerintem annyi. Minden héten kézzel ledörzsölöm a leveleket, de az alga nem ereszti.
Világítás jelenleg 2t visszadimmelve megy reggel 7-től délután 3-ig. CO2 6-14 közt üzemel 60bubi/perccel.
 
Nem szeretnélek elkeseríteni, de ritkán adok el dolgokat. Ha egyszer mégis eladó lesz, neked fogok szólni először! ;)
A méretét nézve szerintem nem férne be a terráriumba se, csak nagyon-nagyon tetszik. De azért köszönöm. :D Ilyen dekorokat én se adnék el, a penészes, használhatatlan legelső fámat is őrizgetem, "majd jó lesz valamire".

Crypto leveleket szerintem metszd le egyszerűen a tövénél. Ki fog majd újra hajtani, de addig sem burjánzik rajta a trutyi. :( Az üvegről meg ha kell, naponta húzd le a zöld pontot. Foszfort tudsz mérni? A zöld pont jelenlétét annak tudják be. Nem rémlik, hogy írtál volna értéket, de lehet, hogy csak átsiklottam felette.
 
Foszfort tudsz mérni? A zöld pont jelenlétét annak tudják be. Nem rémlik, hogy írtál volna értéket, de lehet, hogy csak átsiklottam felette.
Nem siklottál át felette. Nincs foszfát tesztem. Csak mobilos tesztcsíkom van.
Fene se tudja, hogy mi ez, ami mindenet ellep. Nem vastagszik, de nem is pontszerűen nő és viszonylag könnyű eltávolítani. Volt egy kevés zöld pontom is, de az sokkal nehezebben jött le pengés kaparóval, mint ez. Ennek elég egy húzás. Sarkokból papírtörlővel törlöm le, igaz, azzal nem egy húzásra. Zöld porra gondoltam egy ideig, de az állítólag csak az üvegen jelenik meg, ez meg indenfele terjed.
 
Ez most nem annyira ragaszkodó zöld pont. :D A sarokban nehezen jött le, a középső, talán frissebb területeken egyszerűen.
Lehet érdemes lenne egy nitrát-foszfor párost mérni valahogy.
 
Lehet érdemes lenne egy nitrát-foszfor párost mérni valahogy.

Nitrátot mér a mobilos csík, de gyanús, hogy nem jól. Ebben a hónapban már nincs kedem egy újabb GA-s rendeléshez. Következő fizu után beszerzek 1-2 csepptesztet.
Úgy emlékszem, használtál purigent. Mennyit raktál a szűrőbe?
 
Az nem én voltam. :D De a Seachem Purigen nem hiszem, hogy segítene az algásodás megszüntetésében, az már inkább csak pont az i-re, ha az akváriummal minden rendben van. :(
 
127. nap:

Nos, tegnap nem lett semmi az átrendezésből és a takarításból. :( Más egyéb (sürgősebb) elfoglaltság jött közbe, úgyhogy az akvárium ma estére tevődött át.
Mai felfedezésem:
37889675106_8ba8929475_h.jpg20171026_105607 by Ákos Zseli, on Flickr
37889674186_cb3bb2c12d_h.jpg20171026_105641 by Ákos Zseli, on Flickr
Egy petés nőstény, ha jól látom. Ugye jól látom? :)
Befolyásolhat valamit a nagy átrendezés? Vagy ők annyira nem kényesek, hogy esetleg ey kis ilyedtségtől eldobálják a petéket?
 
Szerintem sokat tápozol. Cserély 50% vízet és kétnaponta 1-1 nyomás mic/mac, excel is szeintem elégnek kell lennie 0,5ml/nap. @Meskó is írta foszfát hiányra utal. Teszteket szerezd be ahogy tudod. 100ml Seachem Purigen mehet a szűrőbe.
 
A táp címkéjén szereplő adagolást próbáltam követni, ami 1ml/nap co2 és erős fény mellett. A fényem tud elég erős lenni 2 literhez, mert a gyári adat 1850lumen. :) Ettől függetlenül persze lehet, hogy sokat tápozok, de az is biztos, hogy az algám az nem zöld pont, hanem zöld szőr. Tegnapi takarítás előtt már lehetett látni a kb. centi hosszú vékonyka szálakat. Ez mondjuk magyarázat lehet arra, hogy miért az akvárium co2 diffúzorral ellentétes oldala algásodott erősebben.
Ettől függetlenül persze beszerzek majd foszfát tesztet, hogy kicsit képbe kerüljek és a szűrő is meg fogja kapni a purigent.
 
128. nap:

Így állunk most:
37959022021_36d7d5b524_h.jpg20171027_071823 by Ákos Zseli, on Flickr
A tegnap esti karbantartásról: A bonsait kiszedtem egyben. Az algás részeket eleve vissza sem ültettem, de a többi részt is szétszedtem. A töve egy ökölnyi csomó volt már, némi acicularisszal és MC-vel keveredve. Azt a néhány szál MC-t amit ki tudtam menteni belőle, elültettem a frontüveghez közel. Nem sok, csak néhány apró szál. Kíváncsi vagyok mi lesz belőle. A crypto algás leveleit lemetszettem. Nem sok minden maradt belőle, de hozza az új leveleket, úgyhogy bízom a megmenekülésében. A nagyobb méretű fát tegnap csomagoltam ki. Mérete miatt úgy döntöttem, hogy ezt fogom használni "háttérnek". Majd az idő eldönti, hogy ez jó döntés volt-e vagy sem. Egyelőre tetszik. Akváriumon kíül így nézett ki a dolog:
37905534716_04d7bc4453_h.jpg20171026_174644 by Ákos Zseli, on Flickr
37959020911_81d65e9bfc_h.jpg20171026_174725 by Ákos Zseli, on Flickr
A petés nőstény garnéla simán átvészelte az átrendezést. Nem dobálta el a petéit. Ha ma reggelig nem dobta el őket, akkor remélem, hogy már nem is fogja. A reineckiit is szétszedtem. Az algás részeket kidobáltam, a maradékot szétültettem. A ludwigiából csak a bal oldalon hagytam meg egy keveset, a jobb oldali teljesen bealgásodott, így az is kikerült.

Visszanézve a naplóm a 90. nap környékétől... Már elég sok algafajtát be tudnék mutatni. Az, hogy nem borult fel minden eddig, az valószínűleg a 2 elvávozott aymonierinek volt köszönhető. Amint ők eltűntek, erőre kapott az alga. További halakat nem szeretnék és amíg a mocsárszagot nem szüntetem meg, addig az amano garnéla is kizárva.
 
Szerintem sokat tápozol. Cserély 50% vízet és kétnaponta 1-1 nyomás mic/mac, excel is szeintem elégnek kell lennie 0,5ml/nap. @Meskó is írta foszfát hiányra utal. Teszteket szerezd be ahogy tudod. 100ml Seachem Purigen mehet a szűrőbe.
Foszfát teszten kívül mit érdemes még beszereznem? Szilikát tesztet esetleg? Bár tisztán RO vízzel cserélek, amit Seachem GH+-szal sózok vissza.
Arra gondoltam még, hogy mivel a szűrő gyári töltetében a Substrat elég kevéskének tűnik (gyakorlatilag félig van a tálca), rendelnék mellé még 1 liter substrat pro-t. Az alsó tálcából a 2 durva kék szivacsból az egyiket kivenném, a helyére kerülne a substat, a felső tálcába a substrat pro, fölé a Seachem Purigen, legfelül maradna a perlon. Mi a véleményed?
 
Back
Oldal tetejére