• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Első akvárium beginner

Henrik, azért abból befolyó szűrőkosárból lehet picit sztem levágni, meg a kifújóból is, mert a JBL eszetlenül hosszúra hagyja... :( Én lehet faragnám inkább a csövet, mint a tetőt, mert ha jól emlékszem a kifúvó csővég és a kosár is áthelyezhető. De erről azért győződj meg mielőtt belepiszkálsz a forró késsel. :) :) De persze a tetőmetszés is szóba jöhet megoldásként. Alapvetően ugye ez a szűrő azért kissé túlméretes egy 60-as akihoz. :) viszont ugye túlszűrt víz nincs. :) Henrik nem tudsz valahonnan Riccardiát? Suzy néninek jól jönne egy kevés. :) :p
Persze. Mindenképpen a magasságot vágással állítanám be ha már túl hosszú. Másképpen nem lehet beállítani, hogy egyenesen álljon és a lehető legkisebb helyet foglalja az akváriumban. A tető vágást nem erre értettem hanem a kép szerint kevés a hely ahhoz, hogy 2 cső egymás mellett beférjen a résen. Ennek a tágítására gondoltam. Minden képen egymás mellett kellene lennie.
Növényesíthetnél bőven még. Stemekkel kezdeném meg pár apró méretű növénnyel. A gyeptől egyelőre óva intenélek ha nem co-zol mivel az megkönnyítené a dolgodat de mivel szerintem még a rendes tápozási módszereket sem ismered, a fényekkel sem vagy nagyon tisztában, hamar növény olvadás illetve alga bumm részese lennél. Nagyon sok szép növény van ami bírná az akváriumodban,de szerintem is agyag szobrok helyett inkább fába vagy kőbe gondolkozz. Nyilván a döntés a tiéd és ha Te ezt választod természetesen tiszteletben tartom.
 
Köszönöm a támogatást, már folyamatban van az átalakítás, meglátjuk mi sül ki belőle, ha készen van természetesen megosztom veletek :)
 
Nincs mit szívesen és várjuk!
A második oldalon is van egy kép az egyik növényről. Illetve ezzel is nem tudod mi lehet, kezd szétesni, már uszkál levél a vizben. Vízcsere 2 naponta 40% kb. Egy hete üzemel.
Ezeket a növényeket inkább szedjem szét darabokra, vagy dobjam ki? Már úton van a táptalaj hozzá. Jbl aqau basic plus. Illetve más is, mert ugye átaksrom rendezni teljesen. Világítás az igaz 3 órát ment kb. Naponta.
uqbe6g0gc16kmpwhzkbi.jpg
 
View attachment 23137

Szerintem ez hygrophila compacta mini, emers levelekkel, azért ennyire sötét zöld. Lehet, hogy tévedek.

Viszont az előző oldalon levő növényedet nem tudom azonosítani. Esetleg mások?

Sok növénynél előfordul, hogy amikor víz alá kerül, likvidálja a víz felett nőtt leveleit. Hygrophila compacta szerintem jó választás, csapvízben is elvan nálam, nem nő nagyra és sűrű marad. Viszont sokkal több kellene belőle. Kevés növénnyel sokkal nagyobb alga probléma lehet, persze a fordítottja is igaz, sok növénnyel is lehet algát növeszteni.
 
Világítás kb. 6-8-10 óra. A 3 óra az semmi. A kevés fénytől és a táphiánytól a növényeid bírni fogják egy darabig aztán kampec. Ha mértékletes mennyiségű halat tervezel: pl. Green Aqua Micro-macro tápok nagyon jók.
A 2 napi vízcsere nekem soknak tűnik pár szál növényre. Azért a mando nem egy amazónia. :) Cserébe keményíti a vizet.. :D
 
Így vettem, de nem tudom mit jelent az emers, vagy jó vagy rossz ez így. Próbálom bővíteni még a növényzetet. Akkor maradhatnak szted az akváriumban?
 
Világítás kb. 6-8-10 óra. A 3 óra az semmi. A kevés fénytől és a táphiánytól a növényeid bírni fogják egy darabig aztán kampec. Ha mértékletes mennyiségű halat tervezel: pl. Green Aqua Micro-macro tápok nagyon jók.
A 2 napi vízcsere nekem soknak tűnik pár szál növényre. Azért a mando nem egy amazónia. :) Cserébe keményíti a vizet.. :D
Most fogom még növényesíteni, illetve a micro marco is úton van. Remélem segíteni fog, illetve akkor többet világitok mostmár :) köszi
 
Hát a világítás dobozán rajta kéne lennie.
Erre csak annyit, hogy a "dobozán rajta kellene lennie" - a mai napig nem tudtam kideríteni a gyári Ody csövek lumenjét, pedig a gyártónak is írtam, de jó kis Távol-keleti módon válaszolnak azóta is (tisztelet a kivételnek, mert van az is!). Úgyis lecserélem lassan valami európaibbra...
Említették a garnélakat. Halak mellé tehetek 1-2 db-ot?

Tapatalkkal küldve az én SM-G935F eszközömről
 
Erre csak annyit, hogy a "dobozán rajta kellene lennie" - a mai napig nem tudtam kideríteni a gyári Ody csövek lumenjét, pedig a gyártónak is írtam, de jó kis Távol-keleti módon válaszolnak azóta is (tisztelet a kivételnek, mert van az is!). Úgyis lecserélem lassan valami európaibbra...
Tapatalkkal küldve az én SM-G935F eszközömről

A gyári ody csőnek én sem tudom, de ha rákeresel a megfelelő teljesítményű T5-re gugliban, kapsz rá nagyságrendileg adatot. :)
De a GA oldalán szerepel, a fiúk kiírták. :) pl. Sylvania 24W:
http://www.greenaqua.hu/hu/osram-t5-ho-fenycso-24w.html?nosto=nosto-page-category2
 
Sziasztok! Tanácsokat megfogadva kicsit változtattam az akvárium berendezésén, és egyátalán nem bántam meg :) köszi

Akváium méret: 60x30x30 54L

Szűrés: Jbl CrytalProfi e901 greenline

Szűrő anyagok:
Alsó tálca gyári micromec + gyári szivacs
Felette Seachem Matrix - Biológiai szűrőanyag - 1 liter
Felette gyári szivacs réteg, amin egy szűrő zsákban Seachem Purigen - Kémiai szűrőanyag - 250ml
Legfelül peddig Wave perlonvatta amin gyári szivacs van

Tápozás: Micro-Macro wellnes csomag, bár ezt még nem keztem el használni

Vílágítás: Diversa gyári Aristo 13W LED
Mostmár kb. napi 8 óra

Talaj: Jbl 2,5L Aqua basic plus táptalaj és 5L Jbl Manado

Akvárium indítása: 2016.12.23, teljes átrendezés, vízcsere 12.30

Víz: Csap víz, bio startal és vízkezelővel, hőmérséklet 24 C fok

Mivel szinte teljes szűrőanyag csere volt, és akvárium átrendezés, leírtam minden infót. A víz 28 órás allapota a képen, szép tiszta lett. Türelmesen várok és ha van változás jelentkezem, főleg ha megérkeznek a lakók. :)

Ha valami észrevétel, vélemény, tanács van, szívesen fogadom :)

bqohfqhy2dlv4vyy032s.jpg
owii9w7teu6d0qd92kb6.jpg
fehn6jvaq6l4l72mkq36.jpg
 
Jó lett! Alkul! De ha kivennéd a hajót meg a várat még jobb lenne!

Tapatalkkal küldve az én SM-G900F eszközömről
 
Köszi :) Igen már más is mondta, hogy azt hanyagolnom kellene, majd ha lesz mit a helyére tenni akkor szerimtem megvállok tőlük. Csak még nem tudom mit tegyek oda.

Tapatalkkal küldve az én PLK-L01 eszközömről
 
Egyre jobb a berendezés! :) Jól látom, hogy a szűrőcsövet lehetne rövidebbre vágni és nem lenne benne akkora törés? (vagy dirket meghagytad)
 
Köszi :) Igen azon még én is agyaltam, hogy lehetne rövidebb a beszívó cső, majd vágok belőle, de a befújót is lehetne feljebb állítani nem?

Tapatalkkal küldve az én PLK-L01 eszközömről
 
Back
Oldal tetejére