• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Danio margaritatus - Galaxy razbóra, Gyöngy dánió, Celestichthys margaritatus

Erre én is gondoltam, el is tudnám róluk képzelni, mert olyanok mint a sáskák. De a korábbi intenzív násztánc helyett is csak halovány próbálkozásokat látok.
 
Figyeld erőssen Nehogy uszonyrothadása legyen! Ha egyre több rész hiányzik akkor go karantén!
Másnap mire hazaértem, elpusztultan találtam meg a talajon. :(

Viszont jelentem: a többiek jól vannak, együtt úsznak/esznek a garnélákkal. Nagyon szépen előjött a színük is! :love:

Néztem a nálam lévőket és olyan mintha lenne egy enyhe görbület a hátukon. Szemben meg a fejük mögött a hasuk pont horpadtnak tűnik. A Google-ben megnéztem és a fotók felén ilyenek, a másik felén pedig nem.

Egyébként nálam is bújkálnak az aki hátsó/alsó részében.
Nálam nincs dzsungel, bár akad azért növény bőven. Egész nap elől vannak, bejárják a teljes medencét. Ha leülök az akvárium elé, akkor sem zavartatják magukat.

Szemben a erythromicron-okkal, akik viszont alig mutatkoznak. A szűrő alatt dekkolnak, csak a medence hátsó sávjában úsznak. Etetéskor azért előmerészkednek.
 
Sziasztok! :)
Beleszerettem ebbe a halba. Nincs valakinek eladó belőle Budapesten?
Ártól függően vennék min. 5 darabot egyelőre.
 
Nem akarok senkinek sem üzletet csinálni, de 5 darabot észre sem fogsz venni, hacsak nem 20L-be rakod őket. De tényleg csapatban mászkálnak, ők is jobban érzik magukat, ha többen vannak.
 
Nem akarok senkinek sem üzletet csinálni, de 5 darabot észre sem fogsz venni, hacsak nem 20L-be rakod őket. De tényleg csapatban mászkálnak, ők is jobban érzik magukat, ha többen vannak.
Többet tervezek, de havi ennyi a keret. :) Havonta növelném a csapatot.
Most találtam Zsámbékon, de az Zsámbék. Nem tudom, hogy tudnék elmenni érte. Pesten kellene.
 
Feltétlen írok. :)
mindenképp többet vegyél és Lehetőleg egyszerre, inkább gyűjtöges és ha látsz egy szép egészséges csapatot, akkár itt a fórumon egybe vedd meg. Gondolj bele minden újabb csapat potenciális betegség hordozó...
 
Köszönöm. 7 db-ot vettem. Nagyon jól érzik magukat, belakták az akváriumot hamar. Nagyon szép halacskák. :)
 
Sziasztok!

30L-es akva, RC-k, Oto-k, és galaxyk lakják. Találtam egy ~1,5mm-es ivadékot, van esélye túlélni az akvában, vagy próbálkozzak meg külön gondoskodni róla? :D Ha utóbbi, milyen tanácsot tudnátok adni?(n)
Előre is köszi! :)

(jelenleg nem tudok jobb képpel szolgálni:()
12494541_10205543697812429_1262141662_o_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
 
Köszi a segítséget. A fűtés mennyire fontos az ivadékoknak? Én is fázós vagyok, tehát nem hűl le a szoba, a nagy akván a hőmérő rendszerint 22-25°C-ot mutat, most éppen 25°C, ez elég neki, vagy inkább vegyek egy fűtőt?
 
Akkor nem kell külön fűtés 22-25 tökéletes. Nekem volt egy csomó ivadék a külső szűrőben. Te megnézted a szűrőt?
 
Köszi a segítséget. A fűtés mennyire fontos az ivadékoknak? Én is fázós vagyok, tehát nem hűl le a szoba, a nagy akván a hőmérő rendszerint 22-25°C-ot mutat, most éppen 25°C, ez elég neki, vagy inkább vegyek egy fűtőt?
A kicsik rendszerint elég érzékenyek a víz paraméterek változásaira, bár a 22 fok talán még nem annyira vészesen alacsony.
 
A külső szűrőt még nem néztem, bár rá van húzva garnélák ellen egy GA-s védőháló, még így is tanácsos lenne szétszedni a szűrőt? :unsure:

Többnyire a 24-25°C-ot tartja a víz, amikor esetleg napokra itt hagyom az albit (2-3nap), akkor hűl le esetleg 22-re, de egyébként nemigazán. Nem hagyom. :D

Milyen gyakran kell etetni az ivadékot? Naponta, naponta többször, vagy többnaponta egyszer? Bocsi az amatőr kérdésekért, de mikor utoljára voltak ivadékaim, azok guppyk voltak, és kb. 14 éves lehettem... :D:p
 
Napi háromszori etetést szoktak legalább javasolni. Arra vigyázni kell hogy lehetőleg ne maradjon sok el nem fogyasztott kaja az akiban ( különösen ha az tojássárgája volt ).
 
Back
Oldal tetejére