• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Betta Splendens - Sziámi harcos

A B. splendens rizsföldekről származik, ahogyan írtad is, állóvizekből. Ez nem jelenti azt, hogy ne kellene szűrőt installálni az akváriumhoz. A vízhőmérséklet igénye 26-28 fok környéke. Növényekkel gondja nem lesz, bármilyen vízinövényt is választasz. Szerintem teljesen felesleges bármilyen másik halat tartani a sziámi mellett. A viselkedésükkel kapcsolatban nagyon vegyesek a tapasztalataim, volt amelyik teljes békében élt a többi hallal, volt amelyik az első 5 percben vérfürdőt rendezett az akváriumban. Azóta inkább az egyedül tartásra voksolok. Ha mindenféleképpen szeretnél mellé valamiféle takarítóbrigádot, akkor valamilyen csigát ajánlanék, de azt sem kétségek nélkül. :) Én a hatszögletű akváriumot elkerülném, legyen inkább a jó öreg négyszögletű. Sokkal kevesebb a macera az üveg pucolásával, jobban hozzáférsz az akvárium sarkaihoz, éleihez, könnyebb benne matatni. Ha egyedül tartasz egy hímet (tehát nem raksz mellé nőstényt, meg semmi mást az elkövetkezőkben, és ehhez tartod is magad), akkor lehet kisebb is az akvárium, mint 20-30 liter. Tulajdonképpen dekor szempontból választhatsz fát, követ egyaránt (ugye a szokásos típusokból, amik nem keményítenek, nem mérgezőek, stb.), ezt jó, ha úgy alakítod ki, hogy ha arról van szó, akkor el is tudjon bújni.
Etetés szempontból én főleg a kimondott Betta tápokat preferáltam, élőeleséget is kaptak persze, de azzal nagyon kell vigyázni.
 
Szia!
Jó helyen érdeklődtél, ezen a fórumon mindenki ért az akvarisztikához rajtam kívül ;)
Luna gyönyörűen leírt mindent, csak annyival egészíteném ki a hsz-ját, hogy esetleg Otocinclus próbálhatod meg tartani, nálam az a párosítás működött. Egyszer láttam a bettát valami miatt odakapni, de általában úgy úszott el mellette, mintha ott sem lenne az oto.
Szűrő mindenképpen kell, csak úgy kell beállítani, hogy megtörje az áramlatot valami. Pl egy fatuskó. Írtad hogy le kéne fedni... Hát le. Az én bettám attól megfázott, hogy csak a tető 1/4-ed része volt üresen. Mondjuk az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az eset tavaly télen volt, és nem is voltunk otthon pár napig, így 20-18 fokra simán lehűlhetett a lakás.
Esetleg ajánlanék néhány irodalmat is, pl aHorn-Zsilinszky féle Akvarisztikát, ami mindenképp alapműnek tekinthető annak ellenére, hogy már igencsak elavult, vagy az Akvaristán lévő E-bookokat.

Sok sikert! ;)
 
Biogusz said:
Tudod, a De bocsival , magadat írtad le ahelyett, hogy segítettél volna, mert megtehetted volna... nem akartam a halat 2 liter vízben tartani, és érdekelt volna a különböző megoldások mivel nem ezzel foglalkozok éjjel-nappal. Meg ugye sehol sem írnak kimondottan sokat a halról, vagy 3 sor vagy fél oldal, de azt másolja mindenki.
Szóval vagy segíts, vagy tartsd magadban az ilyen véleményeket.

Igazad van, és sokszor sikerül is magamban tartanom. Kizárólag segítő szándékkal szoktam hozzászólni. Most nem bírtam.
Venni kellene a fáradtságot, és utánaolvasni dolgoknak.

Mty0018 said:
Esetleg ajánlanék néhány irodalmat is, pl aHorn-Zsilinszky féle Akvarisztikát, ami mindenképp alapműnek tekinthető annak ellenére, hogy már igencsak elavult, vagy az Akvaristán lévő E-bookokat.
.

Talán akkor nem lenne ilyen könnyen sértődés ;)

A véleményemet pedig továbbra is vállalom...
 
Sziasztok!
A barátnőméknél egy nagy akváriumból kikerült egy sziámi harcos, mert hideg volt neki a víz. Kapott is egy kis 17l-es üveget, fűtőt és egy pici belső szűrőt
jól visszafojtva. Most egyedül van, de gondolkodóba estünk, hogy kellene mellé egy házmester :D
Sakurára gondoltam, ahogyan utána olvastam itt és akvaristán is elvileg lehetséges. Azt szeretném megkérdezni, hogy valaki tart(ott) így együtt Sakurát és
sziámit, valamint véleményeket is szívesen várok :)
 
A Betta ragadozó, a pici garnélákat biztos hogy elkapná, a nagyokkal szerintem a habitusától függően esetleg kijöhet.
Én mindenesetre nem kísérleteznék vele.
A garnéla fórumon találtam ezt a hozzászólást:
"Nem ajánlanám a bettát garnélák mellé, nálam az felnőtt rc-kre is szabályosan vadászott. Mármint azalatt a 20 másodperc alatt, amit együtt töltöttek, aztán szétszedtem őket, és én biztos nem próbálom őket többet összerakni. Az nem saját tapasztalat, csak ismerős mesélte, hogy nála még egy amano-t is megölt a betta."
 
Nekem egyik reggel a bettám a legnagyobb garnimat hozta elő a fa mögül mint 1 kutya acsontot. Semmiképpen nem ajánlom.

Tapatalk fórum alkalmazással küldve Motorola Defy+ mobiltelefonról.
 
Shade3 és Deeday! Köszönöm a válaszotokat(y) Kicsit sajnálattal olvasom, de lehet ha megyek a GA-ba hétvégén, hozok egy "kísérleti" sakurát, amit természetesen fakanállal és hálóban a kézzel megmutatok a fátyolosnak. Csakis azért próbálom meg, mert a társas akváriumban még a kicsi guppikara sem nézett rá, a többi hallal is békés volt :) Remélem nem a garnéla látványa hozza elő belőle a vérengző fenevadat (habár a Sakura mint vörös posztó nem is olyan rossz ... o_O) Ha nem férnek meg az én akvámban lesz helye a ráknak :D
Majd megírom mi lett!
 
Nálam próbálkozott a bettám az RC-k ellen, de nem volt sok sikere, túl lomha és buta volt, hogy elkapja őket. Talán 4-5 kicsit ha sikerült megennie 6-7 hónap alatt, kifejlettet biztosan nem.
 
Shade3 és Deeday! Köszönöm a válaszotokat(y) Kicsit sajnálattal olvasom, de lehet ha megyek a GA-ba hétvégén, hozok egy "kísérleti" sakurát, amit természetesen fakanállal és hálóban a kézzel megmutatok a fátyolosnak. Csakis azért próbálom meg, mert a társas akváriumban még a kicsi guppikara sem nézett rá, a többi hallal is békés volt :) Remélem nem a garnéla látványa hozza elő belőle a vérengző fenevadat (habár a Sakura mint vörös posztó nem is olyan rossz ... o_O) Ha nem férnek meg az én akvámban lesz helye a ráknak :D
Majd megírom mi lett!

Nálam is voltak endler guppi bébik mellette meg garnélák, és kis apró paradicsom halak is mindez 35 literben. De reggel mint ahogy már említettem keresztbe egy nagy Red cherry volt a szájába amit természetesen el is pusztított. Utána többet nem láttam ,hogy elkapott volna.De még mindig nem ajánlom. Próbáld ki figyelgesd hátha nem lesz éhes :)
 
Miért nem próbálkozol inkább valamiféle nagyobbacska csigával? Nem leszel ott mindig fakanállal a kezedben. Az az egy darab Sakura is élőlény ám... (Igen, tudom, megint előtört belőlem a radikális állatbarát, de na...)
 
nekem a vörösneonjaim zabálták fel a sakuráimat. Pedig egy vörös neon nem egy sziámi harcoshal. én még próbálkozás végett sem vennék sakurát. Sőt harcoshal mellé még amanot sem tennék be. Fölösleges gyilkosság
 
Megtörtént szombaton a betelepítés, a sziámi először kíváncsian megnézte ,de az azóta rá sem hederít. Szerencsére sikerült egy szép nagy Sakurát kapnom :)
A rák láthatóan jól érzi magát, ha egy héten belül nem lesz semmi incidens akkor valószínűleg kap még társaságot.
Szi_mi-Sakura_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Miért nem próbálkozol inkább valamiféle nagyobbacska csigával? Nem leszel ott mindig fakanállal a kezedben. Az az egy darab Sakura is élőlény ám... (Igen, tudom, megint előtört belőlem a radikális állatbarát, de na...)
Szia Luna!
Őszintén nem vagyok valami nagy csiga párti, kezdeti akvarista próbálkozásaim óta kicsit fújok rájuk:cautious: de az is igaz, hogy most láttam a GA-ban ezeket a süncsigákat, és ha valami
összeférhetetlenség lesz, akkor lehet, velük bepróbálkoznék. Nagyon jópofák :D

nekem a vörösneonjaim zabálták fel a sakuráimat. Pedig egy vörös neon nem egy sziámi harcoshal. én még próbálkozás végett sem vennék sakurát. Sőt harcoshal mellé még amanot sem tennék be. Fölösleges gyilkosság
Hello cheetah!
Én a kezdeti biztató tapasztalatok miatt próbálom meg, szerintem működni fog. Ha mégsem, azzal a saját lelkiismeretemmel kell elszámoljak :rolleyes:

Különben meg minek megyünk ki a kertbe, vagy ülünk autóba ha tudjuk, hogyha biztosan élőlényeket "gyilkolunk" meg ezálltal?

Szi_mi-Lak_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
 
nekem a vörösneonjaim zabálták fel a sakuráimat. Pedig egy vörös neon nem egy sziámi harcoshal. én még próbálkozás végett sem vennék sakurát. Sőt harcoshal mellé még amanot sem tennék be. Fölösleges gyilkosság
Nekem volt jó sok bettám és most van garnim is. Együtt nem tartottam őket, de olvastam egy másik oldalon, hogy azért vett 20 garnélát a tag, hogy majd a kicsik jók lesznek a bettának kajának.
Ettől azért én is fogtam a fejem. Nem nagyon tetszett....
Azt bátran mondhatom, hogy a nagy sodrású medencében nem érzi jól magát, érdemes neki egy kisebb csendesebb helyet "csináni".
Volt sikeres betta párzás is és keltettem a sórákokat szorgalmasan. :love:
 
sos!!szerintetek a sziámit összerakhatom 6db amanda lazaccal és 6db törpe páncélossal???köszönöm szépen.
 
Szia!
Szerintem igen, bár attól is függ mekkora az akvárium.
háát nem nagy ez az első aksim..50 literes.egy ideig jó lesz...3hete járatom üresen.a red moort probálom beletenni de fehériti a vizet.ugyhogy várok.halat még nem vettem.köszi.szia.
 
Back
Oldal tetejére