• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Az akvarisztika helyzete az ország különböző részeiben

Nagyon finoman fogalmazva is kissé erősnek érzem a kijelentést....de én biztos csak védem a mundér becsületét.
Ennek semmi köze a tanárhoz, avagy a középiskolaihoz szerintem biztos nincs. Ezek a gyermekek teljesen máshogy vannak szocializálva, és mire iskolába kerül a legfontosabb része a folyamatnak már el van *****. Legtöbb esetben a család által biztosított normák és szabadság alakítja ki eme nemtörődöm attitűdöt. Nincs meseolvasás, nincs beszélgetés,csak nézik a cartoont, meg megamaxot meg a jóég tudja mit, de a megfelelő értékrendszer nem alakul ki náluk. Azt hiszem én inkább be is fejezem, mert egyrészt nagyon off, másrészt a keretek nem megfelelőek ennek igazi kifejtésére, harmadrészt ez egy teljesen szubjektív vélemény, mellyel még véletlenül sem kell azonosulni, fórumvitát generálni meg nem akarok, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy kissé erős a kijelentésed.A második része a kommentnek már inkább elfogadható, de ez is általánosít, például az én idősödő kollégáim közül kevésnek van az általad elvárt hozzáállása.

Tévedés jogát fenntartom.
üdv kac

Abszolut egyetértek hogy nem érdemes általánosítani. Én a saját környezetemben látottakból indultam ki és az ismeretségi körömből anno kb 15en mentek tanárnak. Saját elmondásuk szerint abból az okból amit leírtam és ha mostanság beszélek velük, akkor is hihetetlen érdektelenség van a munkájukkal kapcsolatban bennük. Semmi más az számukra mint a szükséges muszáj.
Szívből örülök ha valóban nem ők vannak túlnyomó többségben és valóban vannak még elhivatott tanárok.
A másik része amit írtál az is valós probléma, a nem megfelelő szülői háttér.
És abban is igazad van hogy erre nem érdemes itt vitát nyitni, mert ez valóban szubjektív, ki mit lát, mibe nőtt fel.
Reméljük, hogy nekünk sikerül a gyerekeinknek jó értékeket közvetíteni és ők ezeket majd tovább tudják adni :)
 
Örülök hogy akkor még vitahelyzet esetén is egyetértünk...akkor már legalább beszélek az itteni Akvabolt helyzetről is ha ez a fórum témája. Itt Siófokon 2 kisállatker van, de abból az egyik leginkább halakkal foglalkozik, növény szinte nuku, a másik pedig rengeteg fajta állatot tart, és a halazás ennek csak egy része, de az eládó nagyon kedves és viszonylag nyitott az új dolgokra, már érdekli a led, co2, mutattam neki képeket, terveket, új fajta növényeket, és egészen nyitottnak látszik (illetve lehet hogy jól palástolja, hogy hülyének néz :)) Viszont itt is hasonló a helyzet mint amit lacos írt, hogy növényes cuccokat csak hozatni tud, de azok elég ritkán érnek ide...majd lassan tán változik a helyzet

szerk.: Egyébként növényből ahhoz képest egészen sok van neki
 
El kell az ilyen tunya boltosokat zavarni a GA-ba, mondjuk egy szombat délelőtt. Leültetni az egyik puffra, hogy csak figyeljen másfél órán keresztül. Nem hiszem, hogy ne lenne neki felkavaró élmény.:D
Ha csak egy Aquastyle akváriumot beállít a boltba és low-tech módon vagy tropicas CO2-vel üzemeltetni tudná, pl. easy-life tápokkal, már tudna újat mutatni, nem is akkora befektetés és mindenhol elfér. Tropica katalógus az akvárium oldalának támasztva alap. (Talán még a GA szerződött partnere is lehetne? Gondolkoztatok ilyenen Viktor?)
(((Én mondjuk 25-28 éve voltam először akvarisztikai boltban. Ezek nagy része már régen bezárt. Ami megmaradt, az ugyan úgy néz ki és ugyan azt árulja.:( A plázások csili-vilibbek, de sokat szintén nem érnek.
Ha nem tudnék a GA-ba kiugrani a munkahelyemről, én tuti a webshop-ukból vásárólnék, nem pazarolnám máshol az időmet.))) Uff!
 
Nálunk 2 kereskedés van Vásárosnaményban, melyekben árulnak halakat, néhány tápot, mosott kavicsot, de horgászbotokat, kutyatápokat, meg minden hülyeséget is. Egyszóval használhatatlanok növényezés szempontjából :(. Mivel a GA 300 km-re van tőlem, egyedüli megoldás a webshop. Működik, szeretem és nincs is másra szükségem! (y)
 
Szoval ha van kedvetek, ajanljatok fel segitsegeteket 1 akvarium berendezesehez.
Ha 10 boltbol 1 bolint ra csak, az is valami. Kesobb majd tobb lesz ha latjak mi van a szomszednak ;)
Azért azt el kell mondani itt Zegen nem teljesen idegen az akvakertészet. A nagyobbik kereskedésben van már 2 éve egy kb. 250 literes növényes akvárium.
Szép növényekkel, van benne Co2 is. Igaz pázsit aljzat az nincs. De csak dísznek van. Ezen kívül van egy háromszög alakú kis nano Iwagumi stílusban.
Szóval nem hiszem, hogy ezen kívül másikat berendeznének, bár ki tudja. A tápot pestről rendelik hozzá, de itt nem kapható olyan.
Amikor rákérdeztem van-e Tripartita Japan növény, akkor "Most épppen nincs." Nem mondtam neki, nem mert nem is volt sosem. :LOL:
 
Sziasztok!

Amikor tehetem magammal viszem a fényképező gépemet az üzletekbe (kicsiben egész jól néznek ki az akvárium fotóim)!
Van ahol már mikor meglátnak rögtön érdeklődnek, hogy vannak-e új képek, mi a helyzet a növényes akvarisztika világában!?

Már van több üzlet ahol felmerült a személyzet részéről az otthoni növényes medence beüzemelése!
Ilyenkor azért felajánlom segítégnyújtást is!
Szerintem kezdeményezőnek kell lenni több fronton is, mert csak akcióra van reakció!

A.ttila
 
Bár kertészként ifjonc vagyok, mégis szeretnék ehhez hozzászólni. Egyrészt két biológus szülő mellett nőttem fel, és gyerekkorom óta volt otthon akváriumunk, tehát az "életstílusunk része" az akvakultúra, másrészt én is vidékről költöztem Budapestre, és tudom, milyen óriási a kontraszt.

Szerintem nem feltétlen a halas akvarisztikára kellene építkezni a népszerűsítésben: Egy halas kaszniban, ha beállt az egyensúly, etetsz, hetente egyszer vizet cserélsz, takarítasz szűrőt, és kész. Néha veszel új halat, és örülsz neki. Ez egy dísztárgy.

Rövid kertész tapasztalatomon is már érzem, hogy egy aquascape már-már családtag. Naponta ugyanakkor tápozod, méricskéled, nyírogatod, babusgatod, és két algaháború között gyönyörködsz benne. Nekem már az elsőnél olyan érzés volt, mintha egy tamagochi költözött volna az életemben.

A hobbyhoz kapcsolódó kereskedelem is ezt tükrözi:

Menj ki egy halas nagykerbe, egymás hegyén-hátán porosodnak az üres aksik egy fedett udvaron, mellette hosszú sorokban a műnövények, tartozékok, stb. Ipari méretek, minden van, de ahol én voltam, pl egy darab akvárium nem működött! Kinek van arra ideje a pénzcsinálás mellett? ... Üzenet: Megveszed, berakod a szobába, és mész dolgodra. És menj be egy halas kiskerbe: aksisor, túlnépesített, robbanásig szűrt kasznik, némelyiken halálfej és ferdén úszó halak. Az állatok pár napot töltenek ott, arra sincs idő, hogy a betegségek megjelenjenek. Mozgó dísztárgy kereskedés. (Tisztelet a kivételnek!)

Ellenben mi a helyzet aquascape fronton?

Ha bemész a Green Aqua-ba, egyszerűen érezni, hogy azokhoz az alkotásokhoz érzelmek fűződnek. Bárkivel beszéltem az eladók közül, érezni a hobbi iránti elkötelezettséget, a türelmet, amivel a kezdő kertész hülye kérdéseit (enyémeket is) megválaszolják, és azt, hogy örülnek, hogy jött egy új ember, aki részese akar lenni ennek a kultúrának. A helynek szellemisége, hangulata van. Engem ez fogott meg, ez hozott kedvet ahhoz, hogy belevágjak, nem csak a szép aksik.

Ahhoz, hogy terjeszteni lehessen ezt a hobbyt, nem elég egy szép növényes akváriumot kitenni. Szenvedélyes emberek kellenek hozzá, akik mesélnek róla, akik értik a növénytant, a kémiát, a biológiát, a működtető technikát és még ráadásul nagyon komoly esztétikai érzékük is van. És... nem derogál nekik mindezt elmondani közérthetően napjában harmincszor. Ilyenből kevés van, de nélkülük nem megy.

Én azt gondolom rövid tapasztalatom alapján, hogy ez nagyon is intelligens, "értelmiségi" hobbi, ráadásul prémium költségű kikapcsolódás, ami sok türelmet, sok odafigyelést igényel, és sok kudarc árán jut sikerélményhez az ember. Így aztán soha nem lesz tömegsport Magyarországon, és nem lesz olyan elterjedt, mint a halas "wash and go".

Sokkal több fantáziát látok egy GA-s franchise kialakításában a "szenvedélyes vidéki GA-sok" bevonásával, akár kis garázsboltok indításával, mint a jelenlegi halasok megtérítésében.

Zárszóként csak annyit, minap bementem egy Bp belvárosi ismert akvarisztikai boltba, és megmosolyogtak, hogy "növényes" vagyok. Azt mondták: - Ja uram, mi mindenkit lebeszélünk erről. Az ember gyönyörködni akar halakban, nem naponta gyomlálni, meg dagasztani a sarat a méregdrága akváriumban! ...
 
Zárszóként csak annyit, minap bementem egy Bp belvárosi ismert akvarisztikai boltba, és megmosolyogtak, hogy "növényes" vagyok. Azt mondták: - Ja uram, mi mindenkit lebeszélünk erről. Az ember gyönyörködni akar halakban, nem naponta gyomlálni, meg dagasztani a sarat a méregdrága akváriumban! ...

Ezt egyre több embertől hallom egyébként. Talán ez az a pont amikor mindenki megérti milyen ellenszélben pössenteni :) Nincs mese, meg vagy bélyegezve te is ...:)
Köszi egyébként a kedves bejegyzést. Jó volt olvasni :love:
 
Azért azt tudomásul kell venni, hogy a növényezés egy szubkultúra.
A mainstream halazik.

A szubkultúra jellemzője pedig az, hogy nehezen tud betörni a mainstreambe. :D

A növényezés olyan mint a mandalázás. Mikor a legszebb, és már majdnem készen van, akkor széteszeded, hogy valami újat alkoss. És csak költesz rá, és költesz rá, és megint költesz rá, és még mindig költesz rá, hogy aztán szétszedd.
Ezt nehezen érti meg egy átlagosan gondolkodó egyed.


Ez kérem szerelem. Vagy fellángol, vagy nem. Ennyi.
 
Zárszóként csak annyit, minap bementem egy Bp belvárosi ismert akvarisztikai boltba, és megmosolyogtak, hogy "növényes" vagyok. Azt mondták: - Ja uram, mi mindenkit lebeszélünk erről. Az ember gyönyörködni akar halakban, nem naponta gyomlálni, meg dagasztani a sarat a méregdrága akváriumban! ...

Tuti, hogy a boltból kifelé menet még lehülyéztem volna az eladót... o_O

Nagyon egyetértek a leírt gondolataiddal. Halas bolt vs. növényes bolt eltérést jól illusztráltad, sajnos ez tényleg így van.
 
És csak költesz rá, és költesz rá, és megint költesz rá, és még mindig költesz rá, hogy aztán szétszedd.

ez azért nem annyira igaz mindenre szerintem. a technikát egyszer érdemes megvenni, de akkor kicsit előre gondolkodva (ezt a saját "káromon" megtanultam).
a másik meg, hogy nagyon szép low tech akváriumok vannak itt a forumon is. nem csak a high tech akiknál kezdődik a "növényezés".
sokan azért rettenek vissza ettől a hobbitól, mert félnek hogy sokba fog kerülni. Az tény, hogy többe kerül, mintha egy halat tartana az ember egy kis akváriumba egy kis kaviccsal az alján. :D
De egy feketével ragasztott low tech garnélás (RC-s) nano isis tud gyönyörű lenni.:)
 
Egy picit tényleg túlzás ez a folyamatos költés téma. Az itthoni akimnál pl újrahasznált aljzat van, ha nagyon összeszedtem volna magam itt a fórumon is találtam volna annyi növényt ami egy starthoz kell. A technikát egyszer kell megvenni és működik.

Ha körbenézel akár diszkosz témában 10 szebb hal költsége sokkal magasabbra rúg, mint az egész belső ami egy nagyobb növényesbe kerül. Szal relatív honnan nézzük a költségeket. És akkor az még csak 10 hal meg a víz. Vagy ott a tengeri ami még mindig drágább mint az a növényezés amit képviselünk ha hasonló színvonalon szeretnéd űzni.

Nem olcsó, ezt aláírom, de rengeteg mód van arra, hogy ezt hatékonyan és relatív kis költséggel is ki tudd próbálni.
 
Sziasztok!

Nem olcsó, ezt aláírom, de rengeteg mód van arra, hogy ezt hatékonyan és relatív kis költséggel is ki tudd próbálni.

Ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni, saját tapasztalat!
Néhány kézi műszeren (ritkán ad el valaki csipeszt, ollót) és az aljzatokon (ezen nem érdemes spórolni), tápon kívűl csak az akváriumaim egy része ami új, minden más használt, vagy barkács!
Ha nem a versenyeken való jó helyezés a cél (bár erre is van ellenpélda), csak a kipróbálás low-tech üzemben akkor nem lesz horribilis összeg!

Csak az a boltos akar erről lebeszélni aki még a közelébe sem szagolt élőben a témának és egyébként sem tudna mivel kiszolgálni!

A.ttila
 
Sziasztok!



Ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni, saját tapasztalat!
Néhány kézi műszeren (ritkán ad el valaki csipeszt, ollót) és az aljzatokon (ezen nem érdemes spórolni), tápon kívűl csak az akváriumaim egy része ami új, minden más használt, vagy barkács!
Ha nem a versenyeken való jó helyezés a cél (bár erre is van ellenpélda), csak a kipróbálás low-tech üzemben akkor nem lesz horribilis összeg!

Csak az a boltos akar erről lebeszélni aki még a közelébe sem szagolt élőben a témának és egyébként sem tudna mivel kiszolgálni!

A.ttila

Erről eszembe jutott valami, pedig már nem akarom a GA-t dicsérni, mert gyanús leszek. :)

De tény, hogy az elmúlt években rengeteg "hasznos holmit" eladtak nekem akvarista szaküzletek, amit utólag nagyon megbántam. Tapadókorongos haltáp tartó, olcsó Hobby aljzat (minden növény felszállt belőle és ment a kukába), gusztustalan garnéla bújó, gyógyhaltáp, dezinfekt, algaölő szerek, sorolhatnám.

Törökbálinton egyszer sem éreztem még ezt. Amit ott vettem eddig, az minden bent van az aksiban, vagy alatta (szűrő). És ami nagyon tetszett: amikor megmondtam, hogy nincs 70 rongyom CO2 rendszerre most, és én csak játszani szeretnék, egy cseppet sem éreztem, hogy lenéznének. Kaptam egy Tropica harangos szettet 4eFT-ért. Objektíven elmondták, hogy ennek meg vannak a hátrányai, de a játékhoz ez is elég lesz.

Ezek után nyilván ott veszem meg a komolyabb szettet is, az ember így működik.
 
OFF:

Egyszuszra olvastam végig a hozzászólásokat és végig egy vicces dolog lebegett a szemem előtt. Kérem senki se vegyen komolyan! :)

Naszóval lelki szemeim előtt láttam, ahogy betör egy bár fanatikus nyitvatartási időben a GA-ba és a fiukat túszúlejti. Majd szépen sorba külön-külön kocsiba ülve elhajtanak egy kivételével mindegyikkel. Nigrot Zalaegerszegre, Viktort Miskolcra, stb viszik és berakják egy halasboltba, hogy ok, ez a tied, gyerünk növényest csinálni belőle... :)

ON
 
Zárszóként csak annyit, minap bementem egy Bp belvárosi ismert akvarisztikai boltba, és megmosolyogtak, hogy "növényes" vagyok. Azt mondták: - Ja uram, mi mindenkit lebeszélünk erről. Az ember gyönyörködni akar halakban, nem naponta gyomlálni, meg dagasztani a sarat a méregdrága akváriumban! ...

Döbbenet! Döbbenet, hogy nem fogja fel a kereskedő a kereskedő eszével, hogy ő is profitálhat, ha erőre kap egy kicsit ez a hobbi! Hála a GreenAquának! Nem. Ehelyett reszket és fél, hogy elmennek a vevők majd ADA!
Meg minek is az a webes a megjelenés, mikor itt van a bolt! De régen sokkal jobb volt!
Erősen kerülök információt megosztani, hogy mihez kell, ami után érdeklődök. Mondja el a kereskedő, hogy mi mire való! S amit mond, azt is el kell osztani kettővel, hiszen kereskedő.

A Kelenföldi pályaudvaron megnyílt egy fagyis. 230Ft egy "kenés" és mégis kilométeres a sor! Gyerekkoromba láttam ilyet lakótelepen. Lehet egy üzletet még ilyen körülmények között is jól is csinálni és lehet mindent a politikára, az emberekre fogni! Sajnos a második a jellemzőbb még!
 
Én részemről nem választanám külön ennyire a halas-növényes vonalat, szerintem az akvárium inkább a természet egy szelete kell hogy legyen, meg hát elfér a növények mellett pár hal illetve fordítva, sőt, szerintem egyik sem működik hosszú távon igazából a másik nélkül. Az már egy más kérdés, hogy low-tech-ről vagy high-tech-ről beszélünk
 
Kiskunhalason két bolt van. Háááát, inkább hagyjuk.

Gondolkoztam már sokat, hogy nyitok Halason egy akvarisztikai-kisállat üzletet. A helyet is kinéztem már. ;)
Sajnos vidéken nem nagyon tud megélni egy tisztán akvarisztika bolt, szerintem kell mellé hörcsög-mókus-cukiszőrös állat és annak felszerelés-kajája szegmens is. Nem GA szintre gondolok, de egy berendezett növényes aki, 1-2 nano garnis bevonzaná az embereket szerintem.

Egy dolog tart vissza. Sajnos alsó hangon 2-4 milla között kellene beleölni az indulásba. :) Ennyi kockáztatható tőkém pedig sajnos nincs. :(
Nagykerek meg nyilván nem adják szállítóra a cuccokat egy kezdő bolthoz.
Így marad csak terv meg álmodozás.
 
Mivel most indítottam, körbejártam a miskolci boltokat. 1 normális üzlet van, ahol nem csak a Sera és Hydor termékeket ismerik. A többi helyen algás, barnult, fonnyadt árkategóriákba sorolt névtelen növényeket lehet kapni, ahol 50-60000 alatt nem lehet akváriumot összeállíani. Van 1 tengerivel foglalkozó üzlet is (lehabzó nélküli aksikkal). Olyan eladókkal, akik azt sem tudják mit árulnak. Hát ilyen siralmas mifelénk :(
 
Szerintem, már az is mérföldkőnek számít, ha egyáltalán van olyan bolt és boltos, akivel beszéd szintjén is ,de el lehet indítani valamit. Ehhez alapvetően olyan üzlet kell, ahova azért legalább szívesen bemegy az ember, még ha a növényezés nyomait nem is lehet látni. Jellemző sajnos a berögződés és ebből nem igazán akarnak engedni, meg nehogy már a vevő mondja meg!!! Hát könyörgöm,akkor ki??? Persze lehet hivatkozni a kereslet gyengeségére, de a boltosoknak kellene a legjobban rajta lenni az ügyön, hogy amiből él legalább vegye a fáradságot és népszerűsítse, kínálja az új lehetőségeket, és haladjon a korral. Szerintem, pár képet , posztert is ki lehet akasztani, mindenki rácsodálkozna, és ha még némi utánajárást is igényel, de el tudná mondani, hogy igen létezik kivitelezhető és semmi űrbéli dolog nincs mögötte- már ezzel is sikert lehetne elérni. leragadt az egész kb a 80-as évek szintjén, és ezért igen is a boltosok a felelősek, mert az ő dolguk lenne lépést tartani, nyitni az új irányába, és mindezt megismertetni a vevőkkel. Mert közönség van, vevők voltunk mi is az újra, belevágtunk, és lám mivé nőtte ki magát. De, ha nincs az a pár ember aki mindezt a tudomásunkra hozza, és melléállt a dolognak, segített , népszerűsítve a hobbi ezen ágát , akkor nekünk is még vitorlásos, guppis, vaskeretes lenne....!!
Szerk: és folyt.: szóval valakinek el kell kezdeni, és ha van érdeklődés felvirágzik. Érdekes, más hobbi sokkal gyorsabb ütemben terjed, talán nagyobb a célközönség? A boltosok tukmálják az emberre az újabb és újabb termékeket stb...az üzletek pedig virágzanak! Vagy kevesen vagyunk, akik nem érjük be annyival ,ami szimplán elérhető? Egy biztos, a növényezés elterjedése és a vele járó igényesség , azért kezdi felütni a fejét itt-ott. Lassú víz ,partot mos elven, reméljük idővel a változás szele eléri a vidéki boltokat is.

a Másik Akvarisztika tényleg 1 nagy csalódás finoman fogalmaztam, nem értem hogyen lehet így működtetni rengeteg döglött hal bűz áhh rémálom évente be szoktam nézni hogy változott-e valami de mindig ugyanaz fogad csak az eladó változott de a Bunkó nemtörödöm húzz már el innen mentalítás megmaradt,az idős néni szerencsére teljesen más :)
 
Back
Oldal tetejére