• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

340L - áttérés növényesre

sszever

VIP kertész
Valamikor régebben, egészen potosan 5-6 éve "kaptam" egy akváriumot, melynek méretei:

Hossz: 1350 mm
Szél: 420 mm
Mag: 600 mm

Ez elég nagy különbség volt az akkori 60 lietershez képest. No, az akváriumot egy alumínium vázra az étkező - nappali elválasztásaként állítottuk fel. Került bele jó kis kvarchomok, meg egy valag hal, amit épp ránk tudtak sózni a kereskedésben. Valljuk be ez a rásózás annyira nem nehéz egy 5 éves gyerekkel a karodban, akinek mindegy, csak színes legyen és ússzon. :)

Nemrég megláttogattuk a család egy távolabb élő tagját, segítettünk a költözködésben, ahol a 240L-es akváriumból egy jó nagy vödörnyi növénnyel gazdagabban tértünk haza. Első pár nap tápozás, Happy Carbo-zás után meg is rendeltem a CO2-es rendszert, sógorom "unszolására", és kis utánolvasásnak köszönhetően.
A különbség egyből látszott, hisz az éves szinten 2-3 új levél hozásából, hirtelen az összes növény elkezdett nőni, mint a bolond.
Mivel elég sokáig szenvedtünk algáktól is, az EHEIM Eco mellé (400 L / óra) bekerült egy EHEIM 2228-as is, amire a rekatort is kötöttem.
Nem telt el egy hét, és jött az újabb megvilágosodás, talajt is kell cserélni. Ez kicsit nehezebb ügy volt, mivel párom már így is morcos volt, de végül elvittem a GA-ba, ahol 3 óra után távoztunk egy jó nagy adag táptalajjal, Amazoia-val és újabb pár növénnyel.

Gondolkoztunk rajta, hogy még péntek este nekiesünk, de (szerencsére) győzött a józan ész, és csak szombaton kezdtünk neki (nettó 10 óra volt a folyamat végül). A kezdést erőteljesen késleltette, hogy a növények kivételekor vettük észre, hogy az egyik Black-Molly elkezdett szülni...

aki1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A kezdőállapot és a vásárlás eredményei.
Lávakövet, kavicsokat, és a 60 L-es hordót barkácsárházból szereztük.

aki2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Akciós moha a GA-ból.

aki3_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

aki4__1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Talaj magasítás mosott, 8-16 mm sóder kavics, kicsit válogatva, majd harisnyába töltve, illetve a rések kitöltve további kavicsokkal.

aki5_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A művelet legnagyobb segítője. :)

aki6_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

aki7_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

aki8_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

aki9_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Az utolsó kép már éjjel készült. Itt még elég ködös a víz, ma majd lövök új képet, nem telefonnal.

Szóval első nekifutásra ez lett. A hajó kikerült, mert egyszerűen már nem illet bele, illetve helye sem lett volna. Minden bizonnyal megörökli valamelyik felét afiam az 50 L akváriumába, amit jvő héten szeretnénk átalakítani.

A hétre a további terv, hogy napi 50%-os vízcsere után jövő hétvégén visszakerüljenek a halak is (tetra, algaevők, mollik, neonok). Távolabbi terve páromnak egy vízlágyító beszerzése (pedig nem is befolyásoltam :) ).
 
No, egy picivel jobb minőségű kép:

aki10_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A teljes kép nem fért fel, így itt a közveltlen link:
http://kepfeltoltes.hu/111016/aki10_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Érdekesség, hátha tudja valaki a választ:
Azammónia teszter sárga, mintha minden rendben lenne. Az Amazonia föld esetében viszont az volt Attila megjegyzése a GA-ban, hogy pár napig áznia kell, mert ammónia mosódik ki belőle.
Lehet, hogy rossz a teszt? Másik teszt nincs, házilag lehet ezt valahogy ellenőrizni? Értelemszerűen nem szeretném addig visszatenni a halakat, míg nincs minden rendben...
 
Üdv!

Rendes méretek!Egész jó lett a scape.Egy pici észrevétel ha megengeded,az anubias-t ne ültesd a talajba, fára kötözve jobban fog működni.
Az ammóniát talán még korai mérni, 1-2nap múlva biztos többet fog mutatni.

Sok sikert a növényezéshez!
 
Szia!

A teszt biztosan jó, kell egy kis idő míg kimosódik az ammónia a talajból, és ahogy olvasom már járatott szűrőid vannak, azok is dolgoznak fel belőle. Azért a fénnyel óvatosan bánjál az első időszakban, szerintem 4-5 óránál ne világíts többet. Az aki helye miatt amúgy is kap valamennyi fényt. Figyeld a tesztet ha nincs ammónia mehet a fény teljes erővel.
 
w-rig said:

A teszt szerint nincs ammónia.
Kb. 1 órát ment az "alert" szintbe, majd visszaállt a normálba a színe, tehát elvileg 0,02 ppm alatt van.

A fény az miért is fontos?
Mármint az, hogy ne menjen csak 4-5 órát.
Közben mennek be a mikro - makro tápok, CO2 is rendesen, a drop check szép lime-zöld, PH ellenörző mérénél 7-es a színskálás mérés alapján.

Szűrők:
Az EHEIM Eco az hosszú ideje most lett kitakarítva, jobban mondva főleg a mocskot szedtem ki belőle a szűrő anyagot nem igazán bolygattam meg.
A 2228-as az pedig egy hétig járt az előző vízben már, tehát az majdnem szűz. :)
 
gézsé said:
Üdv!

Rendes méretek!Egész jó lett a scape.Egy pici észrevétel ha megengeded,az anubias-t ne ültesd a talajba, fára kötözve jobban fog működni.
Az ammóniát talán még korai mérni, 1-2nap múlva biztos többet fog mutatni.

Sok sikert a növényezéshez!

Ekkora gyökerekkel nem talajba való? Már tiszta ideg voltam mire sikerült a földe döngölnöm végre. :)
 
Az Anubias-t nem szabad elültetni, ahogy semelyik másik rizómával rendelkező növényt sem. Ha elülteted, a rizóma hajlamos berohadni, emiatt a növény rövid úton elpusztul. Lehet kötözni kőre is, nem feltétlen kell fára.
 
sszever said:

Grat a projekthez!

Anubiast anno ültettem talajba, fejlődött is, de nem valami gyorsan. Ha kőre, vagy fára kötözöd, meglátod, sokkal aktívabban hozza majd az új hajtásokat. :)

Sok sikert az akihoz! :thumbup:
 
Luna said:

Hát csak nincs szívem megbolygatni az egészet. :(
Eddig is talajban volt, igaz az inkább ilyen kvarc homok szerűség volt. Vagy ez nem számít?
 
Necro said:
Szia!

Grat a projekthez!

Anubiast anno ültettem talajba, fejlődött is, de nem valami gyorsan. Ha kőre, vagy fára kötözöd, meglátod, sokkal aktívabban hozza majd az új hajtásokat. :)

Sok sikert az akihoz! :thumbup:

Köszi. :)
Még egy kis fű el fog kelleni, és akkor a vasfákig hozom el a "pázsitos" részt. Az kicsit természetesebb választó vonalnak tűnik.
 
No, a döntés elég gyors volt, így a pincéből előkerült a 60 lieteres akvárium is.
Így jelenleg a lakásban van a 340 lieteres, a 40 literes és a 60 literes.
A 40 literest szeretném minél közelebb tenni a 340-es mellé, viszont felmerültek az alábbi kérdések, hátha valakinek van ötlete:

A 340 lietereshez használt CO2-es rendszert (nagynyomású) a 40 litereshez is tudom használni? El tudom ágaztatni? Abba nem lesz sok a 2 bubi / mp?
Gondolom ha megoldható, akkor a reaktor előtt kellene elágaztatni, és a 40 literesben egy difúzorral beoldani.

Ez gondolom megfelelne a célnak: http://www.greenaqua.hu/green-aqua-nano-diffuzor-uveg.html
De gondolom a kis aki-hoz külön tűszeleppel kellene az adagolást vezérelni: http://www.greenaqua.hu/green-aqua-nano-diffuzor-uveg.html, ehhez értelemszerűen külön visszafolyás gátló és ez az elosztó http://www.greenaqua.hu/greenworks-co2-y-eloszto.html?
Mindkét ágra kell külön - külön tűszelep, vagy elég csak a reduktoron lévő tűszelep + a kis akvárium előtt? (kis akinál beállítom, külön bubi számlálóval, majd feltekerem a reduktoron, hogy a nagy akinak is megfelelő legyen?)
Vagy esetleg ezzel megoldható rendesen? http://www.greenaqua.hu/greenworks-co2-tuszelep-2-akvariumhoz.html
 
Amiket kinéztél jók lesznek. A lényeg a reduktor után ágaztasd el , minden akihoz külön tűszelepet és visszafolyásgátlót használjál.
 
Rendben. Köszi!
 
Ja és majd' elfelejtettem bubiszámláló is dukál minden akinak.
 
Ma hazamentem és ez fogadott:

Alga01_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/111017/Alga01_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Alga02_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/111017/Alga02_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Alga03_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/111017/Alga03_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ez mi?
Alga?

Jelenleg 2 napos akvárium, 9 óra fény, erős CO2 (lime zöld a drop check), mikro és makro táp megy, ammónia test nem szineződött el (csak a halakat nem merem visszatenni), és ez csak a frissen vásárolt Red Moor fán jelent meg...
Szűrők (2 darab, ca. 1200 L / h) mennek.
 
Lesz ez még sokkal durvább is. Nézz be a naplómba, találsz nálam is ilyet.
Nem kell kétségbe esni, pár hét és megszűnik. Ha máskor nem az állatok bekerülésekor az Amanok meg Oto-k leeszik.
 
HoZee said:

De ez csak egy fán (újonnan véve) jelentkezett... Nem lehet tenni ellene sehogy? Próbáltam rákeresni, de nem leltem sehol, legalábbis képről így nem ismertem fel...
 
Hali!
Nagyon szép az akid! :thumbup:
Az anubias nálam is a talajba van ültetve és szépen nő!
Jelenleg egy 30x20x30-as helyet ural az akiban!
 
Back
Oldal tetejére